Prémium

Változások időszakát éljük (x)

Portfolio
Az idei év ősze nagy változást hoz az európai cukorgyártó vállalatok életében, melynek következményeit legfeljebb sejteni lehet. Októbertől ugyanis kivezetésre kerül az eddigi cukorkvóta rendszer, mely egy teljesen új helyzetet teremt a piaci szereplők számára a jövőben. Hazánk legnagyobb izocukor gyártója, a Hungrana Kft. felkészülten várja a piacnyitást, a megmérettetést a versenypiaci környezetben.
Az Európai Unió döntése értelmében 2017. októberétől kivezetésre kerül a cukorkóta rendszer, mely ezidáig szigorúan, megadott kvóta alapján szabályozta, hogy mely ország mennyi izocukrot, kristálycukrot gyárthat. A döntés értelmében ez a kvóta eltörlésre kerül, és az országok annyi cukrot állíthatnak elő, amennyit a kapacitásuk enged, nem lesz felső határ benne, ezzel teremtve nyílt versenypiaci környezetet az eddig kisebb kvótával rendelkező államok számára.

Változások időszakát éljük
A Hungrana Kft. hazánk és Európa legjelentősebb kukoricafeldolgozó vállalata, mely éves szinten több mint 1,2 millió tonna kukoricát dolgoz fel Szabadegyházán működő gyáregységében, kizárólag magyar termelőktől. A vállalat az európai izocukor piac több mint egyharmadát birtokolja, tehát az össz európai kvóta több mint a harmadával rendelkezik a Hungrana jelenleg. Éppen ezért a cég már évek óta tudatosan készül a változásra, beruházásaik, fejlesztéseik, partneri kapcsolataik alakításában fontos szerepet játszik az őszi versenypiaci környezet kialakulása.



Változások időszakát éljük
"Még nem tudni, hogy mi várható, mindenkinek vannak elképzelései, de csak annyi biztos, hogy óriási változás lesz az eddig megszokott, szigorúan szabályozott rendszerhez képest." - mondja Reng Zoltán, a Hungrana Kft. vezérigazgatója. "Jelenleg 18 millió tonna cukor termelődik és fogy el Európában, tehát nagyjából egyensúlyban van a kereslet és a kínálat. Ezen belül megközelítőleg 720 ezer tonna az izocukornak (folyékony cukornak) a részaránya, melyet kukoricából állítunk elő." - teszi hozzá a vezető.

A nagy kérdés, hogy a most meglévő kereslet-kínálati piac, ami az évek alatt beállt már, ez hogyan, merre fog változni.

"A mostani cukorkvóta megszűnését követően bármelyik gyár annyit termelhet, amennyit csak akar, illetve amennyit a lehetősége enged. Nagy kérdés, hogy az európai gyáraknak mekkora elfojtott kapacitása van, amit a kvótarendszer miatt eddig nem tudtak érvényesíteni, de a nyílt versenypiacon a hatékonyabb termelés érdekében a jövőben teljes kihasználtságon üzemeltet majd."- mondja Reng Zoltán.

Ám a nyersanyagellátás is véges, és az élelmiszer-alapanyag gyártók számára a kiélezett piaci helyzetben még fontosabb tényező lesz, hogy az alapanyag a közelében legyen, hiszen meghatározó költséget/kiadást jelent mind a nyersanyag, mind a késztermék szállítása.

"Rengeteg alapanyag van hazánkban és a környező országban is, így abban bízunk, hogy ez nem okoz majd gondot a jövőben sem. Kialakult, több évre, évtizedekre visszanyúló partnerkapcsolataink vannak a kukorica termelőkkel, gazdákkal, akik számára mi a biztos piacot és kiszámíthatóságot jelentjük. Hosszútávon gondolkodunk és ennek megfelelően is cselekszünk, így együttműködő partnereink is hosszútávon számíthatnak ránk"- teszi hozzá a szakember.

A már megkezdett mezőgazdasági fejlesztések, az öntözés korszerűsítése, a precíziós gazdálkodás jelentősen javítja majd a termelés hatékonyságát a következő évtizedben hazánkban is. Erre szükség is van, ugyanis Magyarország az EU kukoricatermelésének 14 százalékát adja, meglehetősen alacsony hozam mellett (a 2012-2016 közötti ötéves átlag 6,33 t/ha volt). Nagy fordulatot hozhat az uniós közös agrárpolitika küszöbön álló reformja. A kevesebb támogatás miatt várhatóan itthon is lesznek olyan kevésbé hatékony termelők, akik abba fogják hagyni a gazdálkodást, és a versenyképesek át fogják venni a területeiket. A nagyobb területeken gazdaságosabb lesz a termelés, érvényesül a mérethatékonyság, ezt is szolgálják majd az integrációs együttműködések. "A 2020-ig biztosan futó EU-s agrártámogatások jövője bizonytalan, ezért azt gondolom, hogy ezekben az években kell mindent megtennünk annak érdekében, hogy egy esetlegesen csökkenő támogatási intenzitás mellett is sikeresen és eredményesen tudjon termelni a magyar gazda, és az agrárszektor szereplői a későbbiekben is meg tudják tartani pozíciójukat." - mondja Reng Zoltán.

A nagymúltú cég tulajdonosai és a menedzsment tehát felkészülten, nagy várakozással tekint a jövő kihívásai elé. "A tulajdonosi körnek köszönhetően az elmúlt 10 éves periódusban több mint 230 millió EUR értékű befektetés valósult meg a Hungranánál. Az erősebb verseny is csak motivál, hogy fejlesszünk, ésszerűbbé és gazdaságosabbá tegyük a cég működését, kicsit másképpen nézünk a piacra, mint eddig. Ha látható lesz egy gyors felívelő piacbővülés, akkor erre mi is azonnal reagálni fogunk. Jelen pillanatban a hatékonyságnövelésen van a hangsúly, az energiahatékonyság növelésén, gyakorlatilag a versenyképességünket szeretnénk fokozni a versenytársainkhoz képest. Az elkövetkező egy-két évben nálunk biztosan ez a fókusz, erre mutatnak a beruházásaink is." - összegzi a közeljövőt a vezérigazgató.

További információ: www.hungrana.hu


Változások időszakát éljük





(x)
Holdblog

Fára a majmok másszanak!

HOLD After Hours. Nyúl helyett pingvinapukák! - az ünnepek lagymatagsága helyett, legyen velünk ideges! Jó szórakozást! 00:45    A Ryanair Alapkezelő 02:55    Rosenbe

Kasza Elliott-tal

Leggett & Platt Inc. - elemzés

Nem értem a LEG mozgását. 2021 közepe óta esik az árfolyama, akkor 59,16 USD volt az ATH, most éppen 19,08-at ér, azaz kicsit kevesebb mint három év alatt harmadolt az árfolyama. Mivel osztalék

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Ennyi volt! - Lázár János rendelettel irtja ki a nyerészkedést az építőiparból

Senior web fejlesztő

Senior web fejlesztő
Díjmentes előadás

Hogyan vágj bele a tőzsdei befektetésbe?

Mire kell figyelned? Melyek az első lépések? Mely tőzsdei termékeket célszerű mindenképpen ismerned?

Díjmentes előadás

Ami még az állampapírnál is jobb befektetés

Az állampapírok mellett számos más befektetési lehetőség érhető el a piacon azoknak, akik szélesebb portfóliót szeretnének építeni és hosszú távon növekedést elérni.

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Infostart.hu

Kiadó modern irodaházak

Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.

Vállalati Energiamenedzsment 2024
2024. április 11.
Sustainable Tech 2024
2024. április 24.
Portfolio Agrofuture 2024
2024. május 23.
GEN Z Fest 2024
2024. május 9.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet
nitrogenmuvek