kifullad a dollár erősödése?

2018-06-05

Az elmúlt hetek látványos dollárerősödése megtorpanni látszik. Nézzük, mire számíthatunk a zöldhasútól!

Április közepétől a dollár rég nem látott hegymenetbe kapcsolt és az euróval szemben 1,23-1,25-ös szintről – gyakorlatilag mintha zsinóron húzták volna – 1,15-re jött vissza. Emögött számos ok húzódott meg, mint például a dollárkamatok emelkedése, az európai gazdaságból érkező, korábbiakhoz képest gyengébb makróadatok, illetve a feltörekvő piacokat érintő általános kockázatkerülés (Argentina, Törökország), ami a biztos menedéknek tekintett dollár felé hajtotta a befektetőket.

Ez az erősödés bár más devizákkal szemben is igaz volt, de most koncentráljunk a hazai befektetők számára fontos euró-dollár árfolyamra, hiszen például a forint-dollár árfolyamban is ez játszik meghatározó szerepet.

Nézzük végig az egyes befolyásoló tényezőket.

  • az európai növekedés az idei első negyedévben ugyan valóban lassult kicsit (2,5% az előző negyedévi 2,8%-hoz képest), de korai lenne még temetni a fellendülést. Elég csak az előretekintő beszerzési-menedzserindexekre ránézni, hogy lássuk, a várakozások még mindig bőven az optimista tartományban vannak, éppen az amerikai mutatókkal egy szinten.

  • Múlt héten Európa számos országából előzetesen a vártnál jóval magasabb értékek érkeztek a májusi inflációra: Németországban például a várt 1,8% helyett 2,2% lett az érték, ami már az Európai Központi Bank (EKB) 2%-os célja felett van. És bár Németország nem egyenlő az eurózónával, de azt jól mutatja, hogy az infláció valóban megérkezett. Az EKB-nak pedig lassan színt kell vallania, milyen módon tervezi kivezetni a jelenleg még zajló kötvényvásárlási programját, illetve mikorra várhatjuk az első kamatemelést.
  • Az olaszoknál már megint áll a bál: a márciusi választások után mostanra sikerült egy erősen anti-komformista kormányt összerakniuk, ami az eladósodottság ellenére például adócsökkentéssel, időnként pedig egyenesen az eurózónából való kilépéssel borzolja a befektetők idegeit. Bár a cirkusz még hetekig-hónapokig garantált, a legfontosabbat, az euró kivezetését nem gondolom, hogy valóban meglépnék. Ők is pontosan tudják, hogy ezzel az olaszok járnának a legrosszabbul. Ezt inkább egy politikai taktikai lépésnek tartom, hogy ezzel fenyegetőzve legalább az adócsökkentést elfogadja számukra az EU.
  • Donald Trump is aktív. Például újabb és újabb ötletekkel áll elő, hogy így segítse az amerikai növekedést (pl. vámok), de ezek az eszközök – éppen a globális és komplex gazdasági kapcsolatok miatt – sokszor visszaütni látszanak. Emiatt Trump-ot én sok esetben már csak „fehérzaj”-nak tekintem, aki ugyan ide-oda rángatja a piacokat, például a devizaárfolyamokat, de az alapvető trendeket nem ő határozza meg.

A fentiekből én inkább az euró melletti érveket látom kiolvasni, így azt várom, hogy megfordul a trend és az euró-dollár ismét elindul az 1,25-1,30-as sáv felé.   

coding-computer-data-577585

Felhívjuk figyelmét arra, hogy jelen ajánlás annak készítőjének szakmai álláspontját tartalmazza, az ajánlásban foglaltak megismerése azonban önmagában nem elegendő a konkrét befektetési döntés meghozatalához. A konkrét befektetési döntés meghozatala előtt kérjük, szíveskedjen konzultálni tanácsadójával. Az alapok részletes leírását, így a befektetési politikát a Tájékoztató, a hazai forgalmazási szabályokat az erről szóló hirdetmény továbbá a K&H Bank Üzletszabályzata, valamint az aktuális hirdetmény tartalmazza, melyek elérhetők a K&H Bank fiókjaiban, mint forgalmazási helyeken és a www.kh.hu internetes oldalon. A kondíciók módosításának jogát a Bank fenntartja.

 

 

1 csillag2 csillag3 csillag4 csillag5 csillag (még nincs értékelés)
Loading...
értesítést kérek az új cikkekről
értesítést kérek az új cikkekről