Megfutamították a csaló álőstermelőket

agrarszektor.hu
A csaló álőstermelők kiszűrése az egyik kézenfekvő magyarázata annak, miért csökkent jelentősen azok száma, akik új őstermelői igazolványokat váltottak ki. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) kimutatásai szerint az őstermelők létszáma rövid időn belül csaknem 40 ezerrel csökkent.

Májusban két új agráreseménnyel várjuk az agrárszakma képviselőit: jön az AgroFood és AgroFuture 2024!

Kistermelőknek, őstermekőknek és fiatal gazdáknak 50% kedvezményt biztosítunk!

NAK szaktanácsadók és kamarai tagok pedig 35% kedvezményben részesülhetnek!

Számottevő mértékben estek ki álőstermelők a rendszerből - fogalmazott Győrffy Balázs, a NAK elnöke a szervezet évindító sajtótájékoztatóján. A kamara biztosra veszi, hogy jelentős részben ez áll a hátterében annak, hogy csökkent az őstermelők száma. Egyesek abbahagyhatták, mások pedig későbbre halaszthatták a kártyalapú új őstermelői igazolványok kiváltását, de a kamara szerint az álőstermelők kiszűrése is nagyban hozzájárult a létszámcsökkenéshez.

A NAK nyilvántartásai szerint az elmúlt év végéig 257 ezer kártyaalapú igazolványt igényeltek az őstermelők. Ez mintegy 35 ezerrel kevesebb, mint amennyi 2015 végén, illetve 2016 végén hatályát vesztette. A 257 ezer igazolványhoz - a közös őstermelői igazolványok miatt - 321 ezer őstermelő tartozik, ez a szám 38 ezerrel marad el a korábbitól.

Az álőstermelők kiszűrésében szerepet játszhatott az a jogszabályváltozás, amelynek eredményeként az őstermelői nyilvántartás egyes adatai nyilvánossá váltak, és ezeket a NAK bárki számára ingyenesen, naprakészen megismerhetővé tette az interneten, illetve mobiltelefonon használható, szeptemberben indított alkalmazással. E felületeken év végéig több mint 30 ezer lekérdezés történt.

NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
FIZETETT TARTALOM
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Még a legjobb áron!
AgroFood 2024
Még a legjobb áron!
Agrárium 2024
50% kedvezmény kistermelőknek, őstermelőknek és fiatal gazdáknak!
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2024. március 29. 06:03