Súlyos veszélyre figyelmeztet Zacher Gábor: rengeteg magyart érint

2017. november 16. 11:02

A születéskor várható 75,7 éves magyar élettartam öt évvel rövidebb, mint az európai átlag. A dohányzást, az alkoholfogyasztást, az elhízást, a daganatos-, illetve a keringési betegségek miatti halálozási rátát tekintve is tartjuk helyünket a legrosszabb eredményt felmutató országok között - derül ki az OECD legfrissebb egészségügyi jelentéséből, a Health at a Glance 2017 című jelentésből.


Miközben egy átlagos európai polgár várhatóan 80,6 évig él, a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) "Az Egészségügyi pillanatkép: 2017" című jelentése szerint, Magyarországon a születéskor várható élettartam mindössze 75,7 év, vagyis 5 évvel rövidebb az átlagnál. Ennél csak Mexikóban, Brazíliában, Lettországban, Litvániában, Kolumbiában, Oroszországban, Indonéziában, Indiában és Dél-Afrikában rosszabb a helyzet. Az élen egyébként Japán végzett, ahol 83,9 év a születéskor várható élettartam. Spanyolország és Svájc is az élen jár a születéskor várható 83 évvel.

A jelentés hosszan foglalkozik a halálozási okokkal is. Az OECD-országokban a halálozások több mint harmada iszkémiás szívbetegségre, stroke-ra, vagy valamilyen keringési betegségre vezethető vissza, és minden negyedik halálesetet oka valamilyen daganatos betegség.

A vezető halálokokat tekintve Magyarországon a keringési rendszerrel összefüggő betegségeket említi első helyen a kutatás, a második a daganatos megbetegedések, ezt követi a légző rendszerrel összefüggő elhalálozás. A különböző betegségek okozta halálozással részletesen foglalkozik a dokumentum. Kiderül például, hogy a mellrák okozta halálozási ráta 2015-ös adatok alapján Írországban, Izlandon, Dániában, Hollandiában és Magyarországon volt a legmagasabb.

Az ún. cerebrovaszkuláris betegségek (az agyi erek elzáródása vagy megrepedése következtében fellépő tünetegyüttes) okozta halálesetek száma is háromszor magasabb Magyarországon, Lettországban és Szlovákiában, mint Svájcban, Kanadában és Franciaországban. Annak ellenére, hogy Magyarországon közel másfélmillió ember szenved diabéteszben, ez a szám nem rossz az OECD átlagot tekintve. A cukorbetegségben szenvedők számát tekintve ugyanis erősen a középmezőnyben vagyunk, a legjobb a helyzet egyébként Litvániában, Észtországban és Írországban, és kiugróan magas a diabéteszben szenvedők száma Mexikóban és Törökországban.

Rengeteget dohányzunk, rengeteget iszunk, nem sportolunk

Általánosságban véve ugyan csökken a dohányzók aránya, az OECD-országok lakosságának átlagosan 18 százaléka dohányzik rendszeresen. Magyarország a legtöbbet füstölő országok között szerepel Görögország, Törökország és Indonézia mellett), hiszen a felnőtt lakosság több mint 25 százaléka rendszeresen rágyújt. Mexikóban és Brazíliában a legjobb a helyzet, ott a felnőtt lakosság kevesebb, mint 10 százaléka pöfékel napis szinten.

Aggasztó ugyanakkor, hogy a 15 éves korosztály 15 százaléka legalább hetente egyszer rágyújt Magyarországon (és ez a helyzet Franciaországban, Luxemburgban, Olaszországban és Szlovákiában, valamint Litvániában is), ugyanezen korosztály 30 százaléka pedig hetente legalább kétszer fogyaszt alkoholt. Jól látható tehát, hogy az alkohollal sem állunk jobban.

A jelentésből kiderül, hogy Magyarország a nagyivók közé tartozik: egy átlagos OECD-lakos ugyanis évente átlagosan 9 liternyi tömény alkoholt fogyaszt el (ez a jelentés szerint 96 üveg bornak felel meg). A magyarok viszont közel 11 litert isznak meg fejenként évente. Azért közel sem nálunk a legrosszabb a helyzet, Litvániában átlagosan 15,2, Belgiumban 12,6, Ausztriában pedig 12,3 liter tömény szeszt fogyasztanak fejenként.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

Korábban Zacher Gábor is többször nyilatkozott arról, hogy mekkora problémát jelent az alkoholizmus ma Magyarországon. Az alkoholbetegek száma becslések szerint nagyjából 800 ezer fő. Jelenleg az országban egyébként 2,5 millióra tehető az úgynevezett nagyivók száma, és évente 30 ezren halnak meg alkohollal kapcsolatos betegség miatt, így gyakorlatilag minden magyar család érintett.

Életmódváltásra lenne szükség

A fenti adatokból legalább is ez derül ki. És nem csak Magyarországon lenne erre szükség, hiszen a vizsgált országok lakosságának 54 százaléka túlsúlyos, vagyis minden ötödik ember el van hízva. A magyar adatok ugyanakkor itt is kiemelkedően rosszak: a magyar emberek 30 százaléka van elhízva. Igaz, azért nem nálunk a legkétségbeejtőbb a helyzet: Mexikóban a lakosság több mint 33 százaléka érintett.

Hogy miért túlsúlyos a magyarok a többsége, arra választ ad is, hogy viszonylag kevés zöldséget és gyümölcsöt fogyasztunk az OECD átlagához képest. Ugyanis átlagosan a nők 63 százaléka, a férfiak 50 százaléka beiktatja a napirendbe a friss gyümölcsfogyasztást. A mozgást sem visszük sajnos túlzásba: miközben a svédek több mint 70 százaléka tölt hetente több mint 150 percet aktívan sportolással, addig ez mindössze a magyarok 63,4 százalékáról mondható el.

JÓL JÖNNE 500 EZER FORINT?

Pénzcentrum kalkulátorával könnyedén megtalálhatod a legolcsóbb gyorskölcsönt. De, hogy ne a sötétben tapogatózz, mi is elvégeztünk neked egy példaszámítást: kalkulátorunkban 500 ezer forintos hitelösszeget, és 36 hónapos futamidőt adtunk meg. A THM-ek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót a CIB Bank nyújtja (THM 11,73%), de nem sokkal marad el ettől az MKB Bank (THM 12,73%) ajánlata sem. Emellett érdemes még megemlíteni az Erste, a Cetelem, és a Cofidis gyorskölcsönét is. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát.

Sokat várunk a műtétekre, de azért van, ahol ennél is többet kell

Noha rengeteg horrorsztorit lehet hallani a sajtóban ezzel kapcsolatban, és az OEP várólistájának átböngészése is azt az érzést kelti, hogy azért a helyzet nem rózsás (a nyugat-Dunántúlon egy csípőprotézis műtétre átlagosan 429, a Dél-Dunántúlon 255, Nyugat-Közép Magyarországon 269 napot kell várni a beavatkozásra, Észak-Közép Magyarországon pedig több, mint kétszer ennyit, 591-et), mégis, a magyar 146 napos (medián 70 nap) várólista mellett az OECD átlaga 159 napos (medián 115 nap).

Térprotézisre ezzel szemben többet kell várni, mint az átlagos OECD-s lakosnak, aki 182 napot (medián 143 nap) vár a beavatkozásra, míg a magyar beteg átlagosan 226 napot tölt várakozással (medián 124 nap). Az OEP honlapján egyébként 336 napos átlagos várakozási időt tüntetnek fel.

A kutatás megvizsgálta az egy főre jutó egészségügyi kiadások összegét is (dollárban, a 2016-os évet vizsgálva), az Egyesült Államok vezet (9892 dollár / fő / év), az OECD átlag 4003 dollár, Magyarországon ennek a felét, 2101 dollárt költik, ami nagyjából 562 ezer forintnak felel meg.

NEKED AJÁNLJUK
Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 18. csütörtök
Andrea, Ilma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2024. április 17. 21:27
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem