16 °C Budapest

Szuper akciókkal várnak: ezt keresd az Auchanban, Tescóban

2017. szeptember 21. 14:00

Hetek óta attól hangos a sajtó, hogy egyre többet kell fizetnünk a tejtermékekért. A vaj ára az egekben, ráadásul könnyen előfordulhat, hogy karácsonyra hiánycikk lesz az üzletekben. Kíváncsiak voltunk, most milyen áron lehetne bevásárolni a nagyobb áruházláncokban különféle tejtermékekből az akciós újság alapján.

A Pénzcentrum is hétről hétre beszámol róla, hogy jelentősen drágult január óta a tej, a sajt, a vaj és a túró ára is. Nemcsak Magyarországon figyelhető ez meg, hanem az egész Unióban. A tej és a tejtermékek árát elsősorban nem a hazai tendenciák, hanem a nemzetközi trendek lökték, lökik egyre feljebb. Az uniós tejkvóta 2015. áprilisi kivezetése után ugyanis olyan hatalmas készletek halmozódtak fel, amelyek a mélybe taszították a felvásárlási árakat.

A drágulást a magyar vásárlók már most érezhetik: a KSH jelentése szerint 2017 augusztusában a fogyasztói árak átlagosan 2,6 százalékkal magasabbak voltak, mint tavaly ilyenkor. Az élelmiszerek ára 3,2 százalékkal emelkedett, ezen belül a vaj, vajkrémé 12,5, a sajté 10,8 százalékkal került idén többe.

Az elmúlt napokban több cikk is megjelent, amely azt prognosztizálja, hogy karácsonyra akár el is tűnhet a vaj az üzletek polcairól. Ennek apropóján megnéztük, milyen áron lehet beszerezni a háztartásokban nélkülözhetetlen tejtermékeket a nagyobb áruházláncokban.

Tesco

289 forint helyett most 199 forintért kaphatjuk meg a 100 grammos Galbani Mozzarella sajtot, a 90 grammos Kisteleki tömlős sajt pedig 20 százalékkal olcsóbb, most 119 forintba kerül. A 125 grammos Philadelphia krémsajt 439 helyett most 349 forint. Akciós a Flora Pro Activ margarin is, ami most 649 helyett 499 forintba kerül. A Mollie félkemény tarppista sajt kilójáért 1299 forintot kell fizetni, a Nagylyukú vagy Füstölt edámi sajt kilója pedig 1699 forintba kerül.
Vajat, illetve vajkrémet az e heti akciós újságbannem találtunk.

Aldi

Ha szereted a sajtokat, érdemes betérni valamelyik Aldiba: a szeletelt kecskesajt 699 helyett 599 forintba, a "Seetaler" alpesi sajt pedig 599 helyett 399 forintba kerül. A Milkana laktózmentes sajtszeletek ára 399 forint, a Milfina ömlesztett sajt pedig most 449 helyett 349 forintba kerül. Az Aldiakciós újságjában sem találtunk vajat vagy vajkrémet.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Auchan

A 100 grammos Tolle teavaj 289, az 500 grammos Bords Eve csészés margarin pedig a héten 70 forinttal olcsóbb, így 399 forintba kerül. A Tihany Szendvics Camambert sajt is olcsóbb a 38. héten, most 329 forintba kerül. Ammerland szeletelt sajtot pedig nagyon megéri vásárolni a héten: 2199 forint helyett most csak 1699 forintba kerül. Érdemes fellapozni a reklámújságot, kedvező ajánlatokkal várnak a héten is.

Lidl

A Lidl e heti akciós újságja tele van különböző sajtokkal: a Bluedino camembert sajt most 259 forint helyett 199 forint, az Alpenfest osztrák sajtszeletek 599 forintba kerülnek. Az Alpenfest Limburger lágysajt pedig 549 forint. Vajat vagy vajkrémet itt sem találtunk, de a Philadelphia krémsajtot 439 forintért, a Bords Eve margarint pedig 519 helyett 399 forintért vásárolhatjuk meg.

Interspar

A 75 grammos Camembert sajt 269 helyett 179, a 100 grammos galbani mozzarella 289 helyett 199 forintba kerül. A 250 grammos Président kalóriaszegény sós vaj 20 százalékkal olcsóbb a héten, így 629 forint, a 200 grammos Milli vajkrém 399 helyett 359 forintba kerül. A legütősebb ajánlatokért lapozd át az e heti kiadványukat.

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem