Több napos leállás jön a magyar banknál: átutalni sem lehet majd

2018. május 23. 17:10

Több napos, rendszerszintű leállásra készül az MKB. Az ok egy nagyszabású átállás, mely előre láthatólag június 30. és július 4-e közötti időszakban fog megtörténni. Ebben az időszakban a bank szolgáltatásai meglehetősen korlátozottan lesznek elérhetőek, ami azt jelenti, hogy sem ügyet intézni, sem utalni nem lehet majd, sőt a fiókok is zárva lesznek.

Az MKB Bank hivatalos weboldalán tett közzé egy terjedelmes tájékoztatást, melyben felhívják ügyfeleik figyelmét arra, hogy egy nagyszabású rendszerátállás miatt várhatóan 2018. június 30. és július 4-e között a szolgáltatásaik csak meglehetősen korlátozottan lesznek elérhetőek.

A bank tájékoztatása szerint egyes szolgáltatásaik megszűnnek vagy átalakulnak, ezért bizonyos esetekben a szolgáltatási szerződések módosításai is szükségszerű lesz. Az MKB felhívja a figyelmet, hogy a módosítások az átállási időszakot követő első banki munkanapon lépnek majd hatályba. Fontos kiemelni, hogy a jelenlegi értesítés csupán tájékoztató jellegű, és a bank az átállás pontos időpontjáról az átállás előtt 15 nappal két országos napilapban és a www.mkb.hu weboldalon hirdetmény útján értesíti majd ügyfeleit.

Legfontosabb tudnivalók

Az átállás előtti második nap, várhatón 2018. június 28-án A Bank által forgalmazott, OTP Alapkezelő Zrt. által kezelt alapokra a 2018. június 28.-án adható az Átállást megelőzően utoljára megbízás.

Az átállás előtti nap, várhatóan 2018. június 29-én a bankfiókok egységesen 15:00-ig állnak majd az ügyfelek rendelkezésére. A fizetési megbízások tárgynapi feldolgozásra történő átvételének határideje nem változik, az a hatályos kondíciós listákban foglaltak szerint alakul. A végső benyújtási határidőt követően beérkezett fizetési megbízásokat a Bank a következő munkanapon átvettnek tekinti, melyek az átállási időszakot követően fognak teljesülni a korábbi tájékoztatásunknak és az Átállás után érvényes szabályoknak megfelelően.

Az MKB NetBANKár, MKB TeleBankár valamint MKB Mobilalkalmazás szolgáltatásokba belépni és ott tranzakciót lekérdezni, illetve megbízást benyújtani az Átállás előtti napon 17:45 percig van lehetőség.

Ezt követően az MKB NetBANKár valamint az MKB Mobilalkalmazás felülete nem lesz elérhető.

Átállási időszak, várhatóan 2018. június 30. - július 4.

Az átállás ideje alatt a bank működését biztosító háttérrendszerek nem üzemelnek majd, így 2018. június 30. és július 4. között banki ügyintézésre nem lesz mód.

Minden macerás lesz

Az Átállás időszakában ügyfeleink kizárólag bankkártyájukat és a letöltött, telepített MKB Mobilbank (MKB Pay) alkalmazást tudják használni, kizárólag vásárlásra és készpénzfelvételre. Az MKB Mobilbank alkalmazásban a regisztráció az Átállási időszakban nem fog működni.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

Sem bankfiókjaink, sem elektronikus csatornáink (MKB NetBANKár és MKB Mobilalkalmazás) nem lesznek elérhetők, valamint megerősített telefonos ügyfélszolgálatunk tevékenységét is az információnyújtásra illetve a bankkártya letiltásának kezdeményezésére korlátozzuk, ezért kérjük

  • bankkártyával nem rendelkező ügyfeleinket, hogy gondoskodjanak előzetesen megfelelő mennyiségű készpénz felvételéről,
  • bankkártyával rendelkező ügyfeleink pedig arról, hogy a bankkártya fedezetéül szolgáló bankszámlán megfelelő összeg álljon rendelkezésre, valamint a bankkártyához kapcsolódó limitek is kellő mértékre legyenek beállítva. Az Átállás időszakában sem saját bankszámlák közötti átutalásra (átvezetésre), sem limitmódosításra nem lesz lehetőség. A bankkártya használat fedezeteként, a bankkártya fedezetéül szolgáló bankszámlának az átállás előtti utolsó munkanapi záró egyenlegét tekintjük.

Az Átállási időszakban sem kimenő, sem bejövő pénzforgalmat nem kezel majd a bank, kizárólag az esedékes betéthez kapcsolódó fordulónapok és lejáratok és az átállás időszakában esedékes, az egyenlő összegű (annuitásos) törlesztőrészlet számítási módszere alkalmazásával nyújtott hitelekhez kapcsolódó törlesztések elszámolása történik meg. Fedezethiány esetén az átállási időszakra esedékes és terhelt késedelmi kamatot jóváírjuk. Nem annuitásos hiteleknél az esedékesség az átállást követő első banki munkanap. Az átállási időszakra vonatkozó bejövő és kimenő tételek feldolgozása és elszámolása az átállást követő első banki munkanapon történik meg.

Az átállási időszakra vonatkozó tranzakciókat az Átállást követő időszakban előállított kivonat tartalmazza. Az átállási időszakban nem történik árfolyamjegyzés, ezen időszak alatt az Átállás előtti napon érvényes árfolyamot használjuk. Árfolyamjegyzés legközelebb az átállást követő első banki munkanapon lesz.

Az átállást követő időszak, várhatóan 2018. július 5-től a bankfiókok a megszokott nyitva tartás rend szerint várják majd az ügyfeleket. Az MKB NetBANKár és MKB TeleBANKár szolgáltatásba belépni és ott tranzakciót lekérdezni, illetve megbízást benyújtani az Átállást követő első banki munkanapon 7:00 órától lehetséges. Az MKB Mobilbank alkalmazás az Átállást követő harmadik naptól lesz elérhető.

(A borítókép illusztráció.)

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. április 18. 19:12
Az előző felelős szerkesztő több mint három év után távozott a népszerű YouTube-csatorna stábjának é...
Bankmonitor  |  2024. április 18. 16:39
Az ingyenes készpénzfelvételi lehetőség kiterjesztésre kerül a postára is, ez a javaslat látott napv...
Kasza Elliott-tal  |  2024. április 18. 14:37
Havonta ránézek egyszer azokra a papírokra, amikből előbb vagy utóbb venni szeretnék. Általában a he...
Holdblog  |  2024. április 18. 12:13
A MicroStrategy 2020-ban kezdett el bitcoint vásárolni. A szoftvercég eredetileg csak többletlikvidi...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 18. csütörtök
Andrea, Ilma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem