Kövesse LinkedIn és Facebook oldalunkat!
Tájékozódjon eseményeinkről 6 iparágban: Offline és Online konferenciák
×

Gyalay-Korpos Gyula

Vállalat: Magyar Bevásárlóközpontok Szövetsége
Beosztás: elnök
A Budapesti Műszaki Egyetem Építészmérnöki Karán szerezte meg diplomáját és tervező építészként kezdte meg szakmai tevékenységét. Öt évet töltött a Budapesti Értéktőzsdén, ahol technikai fejlesztésekben vett részt mint projektmanager, majd a tőzsde üzemeltetésért felelős kft. ügyvezetője volt. Több mint 20 éve kezdett el kereskedelmi létesítmények fejlesztésével foglalkozni, közel hat évig volt a Plaza Centers Group fejlesztési igazgatója, majd közel egy évet töltött a Hajógyári Sziget gigaprojekt előkészítésével, mely egyéb okok miatt nem valósult meg. 2005-től 2015 őszéig a hamburgi központú ECE Projektmanagement Budapest Kft. ügyvezetője volt. (Az ECE az egyik legnagyobb kereskedelmi ingatlanfejlesztő és üzemeltető cég Európában.) E több mint 20 év alatt 17 bevásárlóközpont és 1-1 irodaház és oktatási épület létrehozásában vett részt illetve volt felelős a megvalósításáért. 2012 óta a Magyar Bevásárlóközpontok Szövetségének az elnöke és jelenleg is több kereskedelmi projektben vesz részt mint konzulens. 2010-ben szakmai munkájának elismeréseként Klauzál Gábor díjat kapott.

Önnek ajánljuk

Portfolio Property X 2024

Portfolio Property X 2024

2024. május 29 - 30.
Financial IT 2024

Financial IT 2024

2024. június 11.
AI in Business 2024

AI in Business 2024

2024. április 23.
Iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!

Hírek, eseményajánlók első kézből

A feliratkozással elfogadom az Adatkezelési tájékoztató 
és ÁSZF feltételeit. 
Elmúltam 16 éves.