Kövesse LinkedIn és Facebook oldalunkat!
Tájékozódjon eseményeinkről 6 iparágban: Offline és Online konferenciák
×

Sebestyén István

Vállalat: Everda Kft.
Beosztás: villanyautó szakértő, ügyvezető
Sebestyén István, a hazai villanyautózás egyik elkötelezett híve, közlekedésmérnök-jogászként 1984-ben kezdte egyetemi tanulmányait a Budapesti Műszaki Egyetem Közlekedésmérnöki Karán, ahol 1989-ben szerzett mérnök diplomát. Az ELTE jogi karán 2005-ben abszolvált, közlekedési tanulmányait Stuttgartban, az ottani egyetemen folytatta. Míg az elmúlt két évtizedben több, a műszaki innováció területén izgalmas újdonságokat felvonultató iparágban (szórakoztató elektronika, turizmus, közösségi közlekedés) is tevékenykedett vállalkozóként épp úgy, mint szakértőként és újságíróként, addig az utóbbi években a civil szervezeti szerepvállalásain túlmenően a hazai rendkívüli teljesítmények regisztrátoraként és az első hazai villanyautóklub alapítójaként vált médiaszerepléseinek köszönhetően országszerte ismertté. A környezetvédelem, a magyar természet óvása és tisztelete tükröződik a balatoni közösségi közlekedési szakértői munkásságában és a villanyautóklub, valamint az Everda Kft. vezetői pozíciójában egyaránt. A zéró emissziós, elektromos hajtású közlekedési módok nemcsak a szakmáját, hanem a hobbiját is jelentik, lelkesedéséről számos ismerőse számolhat be elfogultság nélkül, legyen szó az e-bike-tól kezdve a villanyautón, a villamosokon át a nagyvasúti vontatásig. Meggyőződése, hogy a járműhajtásra az elektromotort találta ki célszerűen a tudomány és munkásságával ebbe a csendes és füstmentes jövőbe szeretné a fiatal nemzedéket mielőbb eljuttatni, lehetőleg megőrizve eközben a saját, szakmaszereteten alapuló függetlenségét.

Korábban a következő Portfolio konferenciákon vett részt előadóként:

Önnek ajánljuk

Portfolio Property X 2024

Portfolio Property X 2024

2024. május 29 - 30.
Financial IT 2024

Financial IT 2024

2024. június 11.
AI in Business 2024

AI in Business 2024

2024. április 23.
Hitelezés 2024

Hitelezés 2024

2024. május 14.
Iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!

Hírek, eseményajánlók első kézből

A feliratkozással elfogadom az Adatkezelési tájékoztató 
és ÁSZF feltételeit. 
Elmúltam 16 éves.