Előfizetői tartalom

Már a kormány is bízik: lesz 2020 után is uniós pénzeső

Az Európai Bizottság alelnökének múlt heti kijelentése után úgy tűnik, hogy már a kormány is jobban bízik abban: 2020 után is lesznek még uniós támogatások Magyarországon, még ha azok mérete és szerkezete meg is változik - ez rajzolódik ki két kormányzati gazdaságpolitikusnak egy budapesti konferencián elmondott mai beszédéből. Az eseményen azonban újabb rendkívül fontos jelzés is elhangzott egy vezető brüsszeli döntéshozótól: 2020 után szinte csak visszatérítendő uniós forrásokra számíthatnak a kis- és középvállalkozások, részben azért, mert a vissza nem térítendő források túlzott függőséget okoznak, illetve nem segítik elő a versenyképesség növelését. A konferencia délutáni szakaszában az NGM államtitkára azt jelezte: valószínűleg az egész EU-ban nálunk a legmagasabb a visszatérítendő pénzügyi eszközök aránya a gazdaságfejlesztési programokon belül:

Kapcsolódó cikkünk2016.06.09EU-pénzek: verjük a régiót, óriási az érdeklődésÓvatos fordulat jeleiAmint megírtuk: amellett, hogy a Juncker-terv mögötti alap működését egy évvel meghosszabbították, igen fontos jelzést is küldött múlt héten az Európai Bizottság alelnöke a régiós országoknak. Azt jelezte ugyanis nyugtató jelleggel, hogy 2020 után igenis lesznek vissza...

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés