Dicséretet is kaptunk Brüsszeltől

2017. május 18. 12:34    
nyomtatás
 
Az Európai Bizottság nagyon fontosnak tartja a versenyképességet és az új munkahelyek teremtését - hangzott el a Nemzetgazdasági Minisztérium által szervezett "Program végrehajtás félideje: 2017" című nemzetközi konferencián. Emellett kihangsúlyozták, hogy Magyarország már az összes pályázatot meghirdette és a rendelkezésre álló teljes keretösszeg 60 százalékát közvetlen gazdaságfejlesztésre fordítja. Így az uniós források döntő többsége a kis- és középvállalkozások versenyképességét javítja és segíti őket a munkahelyek teremtésében.


Nehéz időszakot hagytunk magunk mögött - kezdte előadását Andriana Sukova, az Európai Bizottság beruházási igazgatója. A Bizottság felhívta a figyelmet, hogy együtt kell működnünk egy erősebb, szegénység és diszkrimináció nélküli Európa érdekében - tette hozzá. Amikor Európa jövőjéről beszélünk, akkor nagyon sokat számítanak a társadalmi kérdések, és ebben nagy szerepet tölt be az Európai Szociális Alap, melyre 2,2 milliárd euró van előirányozva.

Jól képzett munkaerőre van szükség, segítenünk kell az alacsonyan képzett embereket, illetve fejleszteni a digitális alapkompetenciákat. A fiatalok minden lehetőséget megkapnak, hogy belépjenek a munkaerőpiacra, melynek támogatására létrehozták az Ifjúsági Garancia Alapot. Az Alapnak köszönhetően sok fiatalnak sikerült munkát szerezni - mondta.

Három fontos gondolatot emelt ki előadásában Thomas Bender, az Európai Bizottság, Regionális és Várospolitikai Főigazgatóság, Regionális Fejlesztési Igazgatóság, Magyarországot felügyelő főosztályának vezetője: a kohéziót, a versenyképességet és azt, hogy Magyarország a 7 éves ciklusra jutó forrásainak 60%-át gazdaságfejlesztésre fordítja, melyet nagy örömmel halott.

A kohéziós politika arról szól, hogy azt választottuk, hogy összefogunk és a célunk az, hogy javítsuk az emberek életét, életkörülményeit - tette hozzá. Második gondolatként a versenyképesség fontosságát említette és azon belül is az operatív programokat, melyek segítik a vállalatok versenyképességének javítását, ezáltal hozzájárulnak a gazdaság fejlődéséhez is.

Elmondta, hogy nagy örömmel hallotta, hogy Magyarország a teljes 7 éves keretének 60%-át közvetlen gazdaságfejlesztésre használja, támogatva ezzel a kis- és középvállalkozások versenyképességének javítását. Megjegyezte, hogy Magyarország már az összes tendert megjelentette idén tavaszig, amely végrehajtást a Bizottság üdvözöl. Ezek után nem lehet hátradőlni, hisz egy nehéz időszak következik, melyben felhívta a figyelmet a megfelelő projektek kiválasztására és a közbeszerzési eljárások fontosságára.

A konferenciára 12 országból érkeztek kollégák, hogy megosszák a jövőre nézve fontos tapasztalataikat - kezdte előadását Vitályos Eszter, a Miniszterelnökség államtitkára. Hozzátette, hogy fontos feladatokat hajtottak végre, úgy mint az intézményrendszer átszabása az előző ciklus tapasztalatai alapján. A mostani ciklus célja, hogy a források 60%-át a magyar kis és középvállalkozás fejlesztésére szánják, de mindezt úgy, hogy a versenyképességüket javítsák, és új munkahelyeket teremtsenek. Hozzátette, hogy emellett a pályázati rendszer egyszerűsítették, illetve elektronikussá vált a pályázatok beadása, felgyorsították a forráshoz való hozzájutást, illetve modern és Európában a legszigorúbb közbeszerzési törvényt alkották meg.

Előző cikk  Előző cikk Következő cikk  Következő cikk

F?rum
 
 
X
Jogi nyilatkozat
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.

Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés alkalmasságát vagy megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadójával!

Az előbb írtakra tekintettel az előadás szervezője, az oldal üzemeltetője, szerkesztői, és szerzői valamint előadói kizárják mindennemű felelősségüket az oldalon esetleg megjelenő információra vagy adatra alapított egyes befektetési döntésekből származó bármilyen közvetlen vagy közvetett kárért vagy költségért.
Bővebben...

Friss hírek
20 hír 30 hír 40 hír


 

hirdetés
Állásajánlatok
Kötvényportfólió-kezelő
 
Rovatnavigátor
EZT OLVASTA MÁR?
11
22
33
44
55
Prémium