Előfizetői tartalom

Huszáros kifizetési hajrával hozható az idei év

Az év végéig kitartó hajrával elérhető, hogy drasztikusan emelkedjenek a gazdaságba kerülő uniós támogatások, és így a második félévi GDP-gyorsulással elérhető a 2 százalék körüli éves átlagos teljesítmény - vetítette előre a Portfolionak adott interjúban Krisán László. A KAVOSZ Zrt. vezérigazgatója azonban három területen is lát kockázatokat arra, hogy a kifizetések fel tudjanak gyorsulni, így a hivatalok bürokratikus ügyintézésében, az új állami pályázatértékelői rendszerben, illetve a közbeszerzési szabályokban is, noha az utóbbi kettő célrendszerét egyébként kifejezetten támogatja. Krisán erőteljes állami-szabályozói fellépést sürget azokkal szemben, akik az egyébként vonzóra sikeredett uniós pályázatokon megpróbálnak csalni, felveti a magyarországi nagyvállalatoknak, illetve a szolgáltató szektornak szóló támogatási konstrukciók megfontolását, illetve kifejezetten szorgalmazza a kkv-k tőkehelyzetének javítását, ami így a banki hitelképességüket is erősítheti.

Portfolio: Ősszel arra figyelmeztetett, hogy 2016 első felében finanszírozási vákuum alakulhat ki a kkv-k szektorban, hisz kifutnak az előző uniós ciklus pénzei, de közben az új ciklus pályázatai lassan indulnak el. Most túl vagyunk egy elég gyenge első negyedéves GDP-adaton, a pályázatok 7 éves keretösszegének viszont már a kétharmadát kiírták és a visszatérítendő források...

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés