Előfizetői tartalom

Itt a vége! Elképesztő eredményt ért el Magyarország

Minden idők harmadik legnagyobb havi uniós pályázati kifizetését teljesítette 2015 decemberében a magyarországi intézményrendszer - derül ki a Portfolio szokásos hónap eleji összesítéséből. A 284 milliárd forintos összeg azt jelenti, hogy az egész tavalyi év során 2329 milliárdos nettó kifizetés teljesült, ami még a rendkívül magas hivatalos célt is közel 100 milliárddal meghaladta és természetesen új éves történelmi csúcsnak számít. Könnyen lehet, hogy az év végén nagyon meglódult kifizetési számlálónak köze volt ahhoz, hogy extrém jól alakultak a harmadik negyedévben az államháztartási folyamatok, így volt költségvetési mozgástér arra, hogy elvileg az EU, gyakorlatilag a magyar kassza terhére költsük a pénzt. Mindezek alapján nagyon valószínű, hogy akiket érint, a maximális bónusz kapják meg a bizonyára megfeszített második félévi munkájuk alapján.

Szilveszter éjjel óta 9194 milliárd forinton áll a hivatalos kifizetési számláló a kormány pályázati oldalán, ami egyúttal azt is jelenti, hogy tavaly decemberben a Portfolio számítása szerint 284 milliárd forintnyi nettó, mezőgazdasági támogatások nélküli kifizetés valósult meg. Ez adatbázisunk szerint minden idők harmadik legmagasabb havi volumenét jelenti. A legnagyobb...

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés