Előfizetői tartalom

Megvívta a 800 milliárdos brüsszeli csatát Magyarország

Összesen mintegy 800 milliárd forintot tesz ki annak a 71 mély- és útépítési szerződésnek a nettó ára, amelyet az aszfaltkeverő ügyben problémásnak talált az Európai Bizottság és emiatt felfüggesztette az ezekre vonatkozó kifizetéseket - derül ki abból a tavaly júliusi levélből, amelyet a közelmúltban hozott nyilvánosságra az Európai Bizottság. A vita lényegét és a levélváltásokat rögzítő dokumentumból megtudtuk, hogy a Bizottság eredetileg 25 százalékos pénzügyi bírságot javasolt kiszabni, míg Magyarország 5 százalékot szeretett volna elérni, de a végső megállapodásig is nagyon kellett volna neki a pénz 75 százaléka. A 800 milliárdos felfüggesztés sokkal nagyobb, mint amiről a minapi aszfaltügyi megállapodás során vitatott számlaállományként hallani lehetett, azaz tavaly nyár óta sokat sikerült "lealkudni" a problémás tételekből és ahogy kiszivárgott: a pénzügyi bírság mértéke is jóval 25 százalék alatti lett.

Ezek az új információkMiután idén április elején politikai alkut kötött a Magyarországra látogató Corina Cretu uniós biztos Lázár Jánossal, a Miniszterelnökség vezetőjével az aszfaltügyi vitáról, az elmúlt hetekben kikerült a Bizottság oldalára egy 2015. július 14-i keltezésű brüsszeli levél. Ez azokat a levélváltásokat tartalmazza, amelyek az Európai Bizottság...

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés