Előfizetői tartalom

Csepreghy: a magyar cégek megsegítése miatt nyúltunk újra a törvényhez

A Közbeszerzési törvény mostani változtatásával az a célja a kormánynak, hogy a versenyjogi elvárások teljesítése mellett minél több lehetőséget tudjon biztosítani a hazai kis- és középvállalkozásoknak "annak érdekében, hogy egyre több közbeszerzéshez hozzáférjenek" - indokolta az egy éve hatályba lépett törvény múlt héten elfogadott módosítását a Portfolio-nak adott interjúban Csepreghy Nándor. A Miniszterelnökség miniszterhelyettese szerint arra lehet készülni, hogy a piaci változások miatt időről-időre változni fog még a törvény és részben ezekkel indokolta a civilek által bírált, a korrupciós kockázatokat növelő, jelentős értékhatár-emeléseket is. Az interjúból az is kiderül, hogy a korábban tervezett háromlépcsős átállás helyett kétlépcsős lesz 2017-ben a teljeskörű elektronikus közbeszerzésre való áttérés Magyarországon.

Portfolio: Egy évvel az új Közbeszerzési törvény hatályba lépése után miért változott a napokban a törvény, milyen tényezők indokolták a módosításokat? Csepreghy Nándor: Már a 2015-ben hatályba lépett törvény parlamenti vitájában is jeleztem, hogy a közbeszerzés területén mindig vannak olyan aktualitások, amelyek időről-időre szükségessé teszik a változtatást...

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés