Előfizetői tartalom

Felfedte a legnagyobb magyar nyertes a plusz milliárdjai sorsát

Portfolio
Négy nagyobb fejlesztési programra költi azt az 5,6 milliárd forintot Zalaegerszeg, amelyet a minap kapott többletforrásként a kormánytól a Modern Városok Program keretében - jelezte pénteken a város polgármestere. Ez azért lényeges, mert a Zala megyei település kapta a legnagyobb keretemelést az összes megyei jogú város közül, de várhatóan a többi polgármester is előáll majd azzal, hogy mire fordítják a városonként 1,3-5 milliárd forint közötti plusz pénzt. Nem kis összegről van szó: a kormány egy minapi határozatával összesen 38 milliárd forintot szórt ki közöttük, sőt Érd ezen felül 14,3 milliárdot, további három megye pedig összesen még 5,5 milliárdot kap. Az MPV lényegéről, céljairól és igen jelentős méretéről ebben az interjúban beszélgettünk bővebben:

Kapcsolódó cikkünk2016.06.101700 milliárdot is leköthet Orbán vidékjáró körútjaMire költi a plusz pénzt Zalaegerszeg?Balaicz Zoltán (Fidesz-KDNP) azt mondta pénteken, hogy a város számára előirányzott 11,2 milliárdos MVP-keret 5,6 milliárd forintos emelésével az alábbi célokra jut forrás: Másfél milliárd forintot fordítanak a belváros turisztikai megújítására. Ez...

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés