Előfizetői tartalom

A Mol a legtranszparensebb hazai tőzsdei vállalat

Portfolio
Két helyet javítva idén a legtranszparensebb hazai tőzsdei cég a Mol lett, megelőzve az OTP-t és a Magyar Telekomot, derül ki a Portfolio idén már 18. alkalommal elkészített felméréséből, amelynek szakmai partnere a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) és a Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetsége (BAMOSZ) volt, és amely 16 bank, befektetési szolgáltató és alapkezelő bevonásával készült. A Top 5-be két midcap cég, az ANY Biztonsági Nyomda és a Graphisoft Park is bekerült. Idén első alkalommal egy új kategóriát is bevezettünk, az általunk megkérdezett tőkepiaci szakemberek egy olyan vállalati személyiségre (vezérigazgató, pénzügyi igazgató, befektetői kapcsolattartó) is szavazhattak, akit olyan szakembernek tartanak, aki aktívan részt vesz a kis- és nagybefektetőkkel történő kapcsolattartásban, és aki tevékenységével aktívan tesz a hazai tőkepiac fejlődéséért. Az első helyezett ebben a kategóriában a Mol befektetői kapcsolatok vezetője, Réthy Róbert lett. A hazai tőkepiac egyik legfontosabb eseményén, BÉT Legek díjátadón a Tőzsde az előző év kiemelkedő teljesítményeit díjazza, a ma megtartott esemény keretében idén a Portfolio felmérése alapján a BÉT a kibocsátói transzparencia díjat a Molnak, míg a kibocsátói transzparencia mid-cap különdíjat az ANY Biztonsági Nyomdának adta át. Az új kategóriában a Mol befektetői kapcsolatok vezetője, Réthy Róbert kapta a BÉT, legjobb befektetői kapcsolattartónak járó díját.

Első helyre ugrott a MolA tavaly elkészített, 2017-re vonatkozó transzparencia felmérésben OTP, Magyar Telekom, Mol volt az első három sorrendje, mindhárom blue chip 8 feletti összpontszámot kapott, ami kiemelkedő eredmény az elmúlt bő másfél évtized felmérései alapján. A most összeállított, 2018-as listán a tavalyi harmadik helyezett Mol került az első helyre, csak hajszálnyival...

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés