Előfizetői tartalom

A naperőművek éve lehet 2018 Magyarországon

Portfolio
Amint arról beszámoltunk, a 444.hu értesülései szerint a magyar állam hamarosan megvásárolhatja a Mátrai Erőmű melletti 16 megawattos naperőművet. A szóban forgó fotovoltaikus naperőmű jelenleg a legnagyobb Magyarországon, amely mintegy nyolcezer háztartást lát el villamos energiával. Várhatóan azonban már nem sokáig tartja meg első helyét, mivel több olyan beruházás is előkészítési, illetve kivitelezési stádiumban van, amelyek eredményeképpen több nagyobb naperőmű is megvalósulhat már 2018-ban Magyarországon. A napenergia hazai szabályozási környezetének várható változásairól a Portfolio június 7-i konferenciájának résztvevői első kézből tájékozódhatnak Bartal Tamástól, a Miniszterelnökség kabinet ügyek koordinációjáért felelős helyettes államtitkárától.

A hír kapcsán áttekintettük, hol épülnek jelenleg nagyobb naperőművek Magyarországon: A szóban forgó 16 megawattos naperőmű mellett a Mátrai Erőmű korábbi tulajdonosa, az RWE további nagy napelemek építését tervezte a ligniterőmű területe mellett, a korábbi hírek szerint az előkészületeket meg is tette két-három, egyenként 20 MW beépített kapacitású naperőmű...

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés