Előfizetői tartalom

A magyar cégeknek nem leküzdhetetlen akadály a négy nagy növekedési korlát

Portfolio
A magyar kkv-szektor növekedési kihívásai és korlátai voltak a kiemelt témái a CFA Society Hungary, a Budapesti Értéktőzsde és a Heal Partners által közösen szervezett budapesti konferenciának. Az eseményen Madlena Tamás tartott előadást arról, hogy miért fontos a kis- és középvállalatok támogatása a BÉT számára, illetve milyen eszközökkel kívánják segíteni ezeknek a cégeknek a fejlődését, tőzsdei megjelenését. Jászkuti Bertalan pedig előadásában a kkv-szektor négy nagy növekedési korlátjának ismertetésével jelölte ki a fő irányait annak a későbbi panelbeszélgetésnek, amelynek keretében hazai középvállalatok tulajdonosai meglepő nyíltsággal beszéltek személyes tapasztalataikról, jó és kevésbé jó döntéseikről.

A Budapesti Értéktőzsde fontos feladata a kkv-szektor támogatásaMadlena Tamás, a Budapesti Értéktőzsde üzletfejlesztési vezérigazgató-helyettese előadásában kiemelte, fontos feladatuk, hogy segítsék a magyar kkv-szektor tőzsdei jelenlétre alkalmas tagjait a tőzsdére lépésben. Ennek hátterében komoly makrogazdasági megfontolás áll, ugyanis azokban az országokban, ahol jobban...

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés