Előfizetői tartalom

Mi a bajuk a politikusoknak a spekulációval?

Az Európai Unió több országában pénzügyi tranzakciós adó bevezetését tervezik. Az indoklás szerint a pénzügyi szektor vállalatainak is ki kell venni a részüket a 2008-as válságot követő "újjáépítésben", azonban az új sarctól nem csak az adóbevételek emelkedését, de a spekulatív forgalom visszaszorulását is remélik. Szécsényi Bálint, az Equilor vezérigazgatója szerint azonban a témában készült tanulmányok és az eddigi nemzetközi példák sem támasztják alá az adó mellett kardoskodók érveit. A forgalom csökkenése miatt az árfolyamnyereség adóból és a társasági adóból valószínűleg alacsonyabb bevételeket láthat az állam, a csökkenő likviditás pedig még nagyobb kilengéseket okozhat a piacokon. Persze a történetnek nyertesei is lesznek, hiszen az adó bevezetését követően a forgalom nagy része más piacokra terelődhet át, nem véletlenül akar több ország is kimaradni a kezdeményezésből.

Portfolio.hu: Az Európai Unió egyes országaiban akár már idén bevezethetik a pénzügyi tranzakciós adót. Vannak már ezzel kapcsolatban nemzetközi tapasztalatok? Szécsényi Bálint: A Tobin adó hosszú évtizedek óta téma a gazdaságkutatók, gazdaságpolitikusok és a gazdaság szereplőinek körében, az adó bevezetésével kapcsolatban pedig már nemzetközi tapasztalatok is rendelkezésre...

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés