FONTOS Ennyi volt! - Lázár János rendelettel irtja ki a nyerészkedést az építőiparból
Üzlet

Mennyit spórolhatsz az üzemanyagon, ha elektromos autóval jársz?

Magyarország a régión belül meghatározó szerepet tölt be az elektromos töltőinfrastruktúra fejlesztésében, ugyanakkor a nyugat- és észak-európai országokhoz képest nagy a lemaradásunk. Pedig sok múlik a megfelelői infrastruktúra kiépítésén, hogyha arra törekszünk, hogy az elektromos autózás minél gyorsabban elterjedjen. Egyrészt a megfelelő számú nyilvános gyors-és villámtöltő biztonságérzetet ad a járműtulajdonosoknak, másrészt lehetővé teszi az ország átjárhatóságát és ami a legfontosabb, a közlekedéshez szükséges energia vételezését.
Magyarországon is egyre több a tisztán elektromos autó, illetve az egyelőre ingyenesen használható nyilvános gyors- és villámtöltő állomás. A felfutásban fontos szerepe van a kormány szerepvállalásának is, ma már nem csak 1,5 millió forintos állami támogatást adnak a tisztán elektromos autók vásárlására, hanem a töltőinfrastruktúra fejlesztése érdekében az önkormányzatok összesen 1,25 milliárd forintos keretösszegre pályázhatnak. Ezeken kívül pedig több olyan indirekt ösztönző is bevezetésre került, amelyek az elektromos autózás felfutását segíthetik idehaza.

A hazai töltőinfrastruktúra fejlesztése érdekében tett lépésekre egyébként nagy szükség van, a várakozások szerint ugyanis 2020-ra közel 63 ezer elektromos meghajtású jármű kerülhet a magyar közutakra, ebből durván 50 ezer személyautó lesz.

Mennyit spórolhatsz az üzemanyagon, ha elektromos autóval jársz?
Ez a szám egyébként nagyjából megegyezik az EU által a teljes járműflottára előirányzott 1,5%-os értékkel (feltéve, ha a 2015 végén forgalomban lévő 3,2 millió darabos személyautó-parkunk nem bővül nagy mértékben a következő négy évben). Abban az esetben, hogyha elfogadjuk a Jedlik Terv által bemutatott realista várakozást az elektromos járművek darabszámára vonatkozóan és abból indulunk ki, hogy Magyarország éppen csak meg akar felelni az EU-s irányelvnek, vagyis a minden tíz elektromos autóra ajánlott 1 töltőpontnak, akkor is nagyjából 5 ezer darab elektromos töltőpontot kell majd telepítenünk a következő években.

Mennyit spórolhatsz az üzemanyagon, ha elektromos autóval jársz?

Mennyi az annyi?

A Magyarországon értékesített teljesen elektromos autók akkumulátorai 16-33 kWh kapacitással bírnak, a volumengyártók modelljei inkább az alsó, a prémium gyártók modelljei pedig a felső határt súrolják, és hamarosan érkezik az elektromos autók új generációja, amelyeket már még nagyobb akkumulátorokkal szerelnek. Az akkumulátor kapacitásától függően a gyártók szerint ezek az autók 150-300 km-t futnak, a hétköznapi használatban tapasztaltak alapján azonban csak durván 100-200 km-es hatótávolsággal rendelkeznek.

Ez tehát azt jelenti, hogy ugyan az időjárási körülményektől és a használatbavételtől (pl. sebesség, klíma/fűtés) nagyban függ a hatótáv, de átlagosan körülbelül 15-20 kilowattóra elektromos energiából fut száz kilométert egy elektromos autó. Az autók akkumulátorát háromféleképpen lehet feltölteni:

  • A nyilvános gyors- és villámtöltőknél egyelőre teljesen ingyen tölthetnek a magyar villanyautósok.
  • Az elektromos autósok ugyanakkor legtöbbször nem a nyilvános töltőket veszik igénybe, hanem otthon töltik járműveiket. Ők most már kérelmezhetik az A2-es tarifa használatát az energiaszolgáltatóval kötött szerződésnél. Az olcsóbb, éjszakai áramnak köszönhetően egy elektromos autó durván 600 forintból képes megtenni 100 kilométert.
  • A harmadik, egyben legritkább eset, hogy az elektromos autó töltésére nappal, otthon kerül sor, de még ilyenkor is - a nappali áram tarifájával számolva - nagyjából 800 forintot kell fizetni annyi energiáért, amelyből 100 kilométer megtehető .

Tehát egy elektromos autó átlagosan 600-800 forintnyi áramból fut el 100 kilométert, ezzel szemben egy belsőégésű motorral szerelt, 6-8 literes fogyasztású benzines személyautó ezt a távot durván 2100-2800 forintból teszi meg.

Mindezeket figyelemebe véve elmondható, hogy egy elektromos autó 100 kilométerre jutó energiaköltsége nagyjából egy "hagyományos" autó üzemanyagköltségének harmadára-negyedére tehető.

Cikkünk megjelenését az MVM Magyar Villamos Művek Zrt. támogatta.

Holdblog

Szabó Dávid: Érik a kriptó iparág

Mintha a korábbiaknál jóval kisebb hype mellett lenne alakulóban a kriptománia újabb köre. Milyen gátak szakadtak át az elmúlt időszakban, hol tart a szabályozás, hogyan... The post Szabó Dá

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Két éve erre a pillanatra vár Oroszország, most úgy érhet célt, hogy a Nyugat csak nézi

Senior web fejlesztő

Senior web fejlesztő
Díjmentes előadás

Hogyan vágj bele a tőzsdei befektetésbe?

Mire kell figyelned? Melyek az első lépések? Mely tőzsdei termékeket célszerű mindenképpen ismerned?

Díjmentes előadás

Ami még az állampapírnál is jobb befektetés

Az állampapírok mellett számos más befektetési lehetőség érhető el a piacon azoknak, akik szélesebb portfóliót szeretnének építeni és hosszú távon növekedést elérni.

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Infostart.hu

Ügyvédek

A legjobb ügyvédek egy helyen

Vállalati Energiamenedzsment 2024
2024. április 11.
Sustainable Tech 2024
2024. április 24.
Portfolio Agrofuture 2024
2024. május 23.
GEN Z Fest 2024
2024. május 9.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet
nő tőzsde