Előfizetői tartalom

Az erős euróra panaszkodik az SAP (2.)

Portfolio
A Reuters elemzői konszenzusától elmaradó működési eredményről számolt be az SAP ma reggel közzétett első negyedéves gyorsjelentésében, amiben nagy szerepe volt a devizaárfolyam-változások kedvezőtlen hatásainak. A menedzsment szerint ez erős euró a második negyedévben is nyomást gyakorolhat az eredményekre. De a társaság még így is emelkedésről számolt be mind a bevételek, mind az eredmények szintjén, köszönhetően a cloud-szolgáltatások robbanásszerű növekedésének. További jó hír, hogy a vezetőség megerősítette az idei évre vonatkozó várakozásait konstans devizaárfolyamok mellett. A gyorsjelentés főbb pontjai: A cloud-szolgáltatások bevételei 60%-kal ugrottak meg és már közel 6%-os súlyt képviselnek a bevételekben. A bevételek 2%-kal növekedtek az első negyedévben, konstans devizaárfolyamok mellett 6%-kal emelkedtek volna. A működési eredmény szintén 2%-kal nőtt, a devizaárfolyam-változások hatásait kiszűrve 7%-kal emelkedett. A menedzsment szerint a második negyedévben még inkább érezheti az erős euró negatív hatásait a társaság. Az idei évre vonatkozó várakozásait megerősítette a vezetőség a devizaárfolyam-változások hatásait kiszűrve.

Nem kedvez az erős euró Az elemzői konszenzustól elmaradó számokat közölt ma reggel közzétett negyedéves gyorsjelentésében az SAP. A devizaárfolyam-változások kedvezőtlen hatásait érzi a társaság, de a bevétel és a működési eredmény még így is növekedni tudott az előző év azonos időszakához képest.A bevétel növekedését a cloud-szolgáltatások biztosították...

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés