Kiderült, hány milliárdot kaszáltak a gyorshajtókon

2017. március 20. 08:15    
nyomtatás
 
Csaknem kilencmilliárd forintra nőtt néhány év alatt a gyorshajtás miatt kiszabott bírságok összege, miközben a balesetek száma is enyhén emelkedett. A szupertraffipaxok hatását egyelőre nem lehet felmérni - írja a Magyar Idők.



Három év alatt másfél milliárd forinttal nőtt a gyorshajtás miatt kiszabott büntetések összértéke - derült ki az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) által adott tájékoztatásából. A hatóság közlése szerint a megengedett legnagyobb sebességre vonatkozó KRESZ-szabályok megsértéséért kiszabott bírság 2014-ben 7 552 775 000 forintra, egy évvel később már 7 993 035 000 forintra, tavaly pedig 8 965 150 000 forintra rúgott.

Figyelemre méltó adat az is, hogy az év valamennyi napjára több mint 700 gyorshajtást regisztrálnak és szankcionálnak a rendőrök. 2016-ban például a sebességhatárt legalább 15-20 km/órával túllépő járművezetőket összesen 265 616 alkalommal bírságolták meg - beleértve az objektív felelősség szabálya alapján azokat is, ahol nem tudták egyértelműen azonosítani a sofőrt.

A személyi sérüléssel járó közlekedési balesetek száma 2010 óta enyhe mértékben növekszik, hat éve 16 308, tavaly nagyjából 16 500 eset került a nyilvántartásba. Az emelkedés nagyobb mértékű ugyanakkor, ha a 2012-es évhez viszonyítjuk, akkor ugyanis 15 174 volt az esetszám. A súlyos sérüléssel járó közúti balesetek száma viszont csak nagyon enyhe mértékben emelkedett 2012 óta, 2010-hez viszonyítva azonban csökkenés tapasztalható: az akkori 4941-gyel szemben, tavaly 4800 körüli súlyos szerencsétlenség érte az autósokat.

A halálos kimenetelű balesetek esetében tovább folytatódott a tíz éve tartó csökkenő trend, és tavalyhoz képest egyedül 2013-ban vesztették kevesebben életüket a közutakon - akkor 591 ember, 2016-ban pedig 597.

A lap rákérdezett arra is, hogy a Véda intelligens kamerahálózat -beváltotta-e¬ a hozzá fűzött reményeket, az ORFK-nál viszont úgy vélik, csak két-három év elteltével lehet majd levonni a következtetést, hogy ezek az eszközök mennyire hatékonyan segítik a közlekedők biztonságát.

Címlapkép forrása: MTI/Sóki Tamás

Előző cikk  Előző cikk Következő cikk  Következő cikk

F?rum
 
 
X
Jogi nyilatkozat
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.

Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés alkalmasságát vagy megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadójával!

Az előbb írtakra tekintettel az előadás szervezője, az oldal üzemeltetője, szerkesztői, és szerzői valamint előadói kizárják mindennemű felelősségüket az oldalon esetleg megjelenő információra vagy adatra alapított egyes befektetési döntésekből származó bármilyen közvetlen vagy közvetett kárért vagy költségért.
Bővebben...

Friss hírek
20 hír 30 hír 40 hír



Rovatnavigátor
EZT OLVASTA MÁR?
11
22
33
44
55
Prémium