Üzlet

Vannak, de nem működnek a gyorstöltők

Hámor Iván
Az elektromos autózás még szinte embrió állapotban van Magyarországon, de a közeljövőbeni jelentősége miatt már ma is fontos, hogyan működik a meglevő rendszer. Elektromos autókat több márka is kínál, bárki bemehet a szalonokba és kis szerencsével akár raktárról is hozzájuthat egyhez. Ha kéri, zöld színű rendszámmal veheti át, amivel használhatja a buszsávokat, ingyen parkolhat, feltéve, hogy használni is tudja az autóját. Az otthoni és a pl. munkahelyi lassú töltésen kívül ugyanis sok más lehetősége akkor sincs az innovációra fogékony, kellően környezettudatos felhasználónak, ha hajlandó kifizetni az elektromos autók ma még borsos felárát. Hiába vannak ugyanis kellő médiafigyelem mellett átadott gyorstöltők, azok használata finoman fogalmazva is nehézkes.
Elektromos - de akár tölthető, azaz plug-in hibrid - autóval járni ma még kevesek "kiváltsága", lehetősége, de az ő kedvüket is hamar el lehet rontani a töltőhálózat használhatatlanságával. Lassú töltőből, amivel órákba - akár 8-10-be is - beletelik "teletankolni" az autókat, ugyan ha nem is sok, de a jelenlegi elektromos autó penetrációhoz elegendő van és nem csak Budapesten, viszont ezek igénybevétele kevéssé életszerű az autók tényleges használata során. Az ilyen autók ugyanis pont azokban tulajdonságaikban jobbak a hagyományosoknál, amit a lassú töltés ellehetetlenít. Nevezetesen a rövid városi utak megtételére ideálisak, amikor a hideg belső égésű motorok még magasabb kibocsátást produkálnak, jobban is kopnak, míg az elektromos járművek helyi szinten semmit. Mivel télen a fűtés is jelentős energiamennyiséget igényel, így a hatótávolságuk jelentősen az elméleti maximum alatt marad, tehát sok esetben szükséges egy gyors - kb. 30 perces - töltés. Már ha van hol!
Budapesten és a közvetlen környezetében jelenleg hat teljesen nyilvános ilyen töltőpont létezik, melyek közül egyet sikerült használni az újév első napjaiban. Kettő sajnos kívül esett az elérhetőségi határon, bár azok is működőképesek voltak (Istenhegyi út, Liszt Ferenc Repülőtér parkolója).

Két elektromos gyorstöltő pont nagyon közel található egymáshoz, mindkettő az I. kerültben, de egyiket sem lehetett használni. A Várkert Bazár mélygarázsában levő műszakilag ugyan működőképes, de nem használható, míg a Vár másik oldalán a Lovas úti parkolóban levő csak előre kiváltott kártyával vehető igénybe.

Vannak, de nem működnek a gyorstöltők
Mivel akár teljesen elektromos autóval, de plug-in hibriddel még nagyobb valószínűséggel érkezhetnek vidéki, külföldi látogatók a városba, számukra a kártya előzetes igénylése se nem életszerű, se nem indokolt, amikor "elviekben" még ingyenes az utcai töltés. Budapesten dolgozó taxisoktól származó információk szerint ráadásul az ehhez a töltőhöz való kártyát sem kaphat minden igénylő. Ennek okáról a Portfolio megkérdezte a Budavári Önkormányzat illetékes osztályát, de a cikk megjelenéséig nem érkezett tőlük érdemi válasz, miként a Várkert Bazár mélygarázsában levő töltőről használhatatlanságának okáról sem adtak információt. Az is kiderült, hogy egyik felkeresett töltőoszlop sem rendelkezik pl. bankkártya olvasóval, ami a későbbiekben lehetővé tenné a fizetést.

A budai régió sokkal jobban ellátott gyorstöltővel, mint a pesti, a főváros nyugati oldalán levő 4. töltő Óbudán, a Graphisoft Parkban került felállításra. Sajnos ez sem működik - a taxisok elmondása szerint Nissan LEAF-fel sem -, pedig az üzemeltetőtől kapott információk szerint ezzel az autóval használható. De mi a helyzet a többi márka termékével?

Valamennyi elektromos energiát végül az Alkotmány u. és a Szemerey u. sarkán levő töltőből sikerült vételezni, ami még elektromos módban is elérhető távolságra volt a kísérletben részt vevő plug-in hibrid autóval. Ez a töltő az érintőképernyője segítségével könnyen kezelhető, lehet választani hagyományos és gyors töltés között, feltéve, ha más nem használja. Összesen háromféle szabvány kiszolgálására alkalmas, de valójában nem minden esetben lehet egyszerre két járművet tölteni vele. Az Alkotmány u.-i parkolási rend szerint a járdával párhuzamosan kell megállni a menetirány szerinti jobb oldalon, amikor is az autó orra a menetirány felé áll. Ezt egyébként jól látható felfestés is jelzi. Csakhogy a töltőoszlop a két hely választóvonalához kerül telepítésre, ahonnan nem ér el a töltőkábel minden autó csatlakozójához. Több modell esetében - pl. Nissan LEAF, Audi A3 e-tron, VW Golf GTE, stb. - a "hűtőrácsa", jelvénye rejti a csatlakozót, és ha két ilyen - de eltérő töltőszabványú - autó áll egymás mögé, hiába áll rendelkezésükre szabad kábel és csatlakozó, az előrébb állóig egyszerűen nem ér el a kábel. Ez a mindennapok során szó szerinti sorban állást is szokott okozni a helyszínen. Az is érdekes volt, hogy a töltés bármikor és bárki által egyetlen gombnyomással - képernyő érintéssel - megszakítható, ami tud kellemetlenséget okozni a magára hagyott autó használójának, amikor az általa elképzelt töltési idő végén visszatér járművéhez, és azt tapasztalja, hogy abba alig került elektromos áram.

Vannak, de nem működnek a gyorstöltők
Az elektromos autót, vagy plug-in hibridet használók dolgát tovább nehezíti, hogy az Alkotmány u. olyan környéken van, amit gyakran zárnak le delegációk közlekedésemiatt, és ilyenkor akár több napra is megtiltják ott a parkolást, ezáltal a töltő használatát is.
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Nagy esemény jön a bitcoinnál, most érdemes kriptóba befektetni?

Pénzügyi vezető elemző

Pénzügyi vezető elemző
Tőzsdetanfolyam

Tőzsdei hullámok, vagyonépítés és részvénykiválasztás

22+1 órás komplex tanfolyam ahol a tőzsdei kereskedés és a hosszú távú befektetés alapjait sajátíthatod el. Megismered a tőzsdei ármozgások törvényszerűségeit, megismered a piaci trendeket, megtanulod felismerni a trendfordulókat.

Díjmentes előadás

Tőzsdei megbízások helyes használata

Ahhoz, hogy kereskedni tudj a tőzsdén, a piacra lépés elsődleges feltétele, hogy képes légy a különböző megbízásfajtákat használni. Számos megbízásfajta létezik a piacokon, mi sorra vesszük a legfontosabbakat.

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Infostart.hu

Kiadó modern irodaházak

Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.

Digital Compliance by Design & Legaltech 2024
2024. május 8.
AI in Business 2024
2024. április 23.
Balaton Konferencia 2024
2024. május 2.
Portfolio Agrofuture 2024
2024. május 23.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet
bitcoin