Előfizetői tartalom

E-Star: irány a csődvédelem?

Sándor Dávid
Fizetési meghagyások és felszámolás iránti kérelmek érkeznek a vállalathoz, miközben a kevesebb mint két hét múlva esedékes kötvénytartozásokra továbbra sincs meg a kellő fedezete az E-Starnak. A szép eredményt termelő győri projektet kényszerértékesítették, és egyre kevesebb szalmaszálba tud már csak kapaszkodni a társaság. Rövidtávon talán a csődvédelembe való menekülés tűnhet legracionálisabb döntésnek, ami egyben lehetőséget teremthet elfogadtatni a hitelezőkkel egy reorganizációs tervet. A társaságnak nem lesz könnyű dolga, hiszen egyre kevesebb készpénztermelő projekt maradt a portfólióban, ami egyben azt is jelenti, hogy a hitelezőknek nagy áldozatokat kell majd hozniuk, ha életben szeretnék tartani az eddigi működést. A vállalat közleménye szerint sikerült külső forrást szerezniük, amiből a kötvények névérték alatti visszavásárlását indítják meg. Ennek sikere (vagyis a csődvédelem elkerülése) tehát attól függhet, hogy a kötvényesek a vállalat által felajánlott áron hajlandóak lesznek-e értékesíteni papírjaikat, és ha igen, akkor mennyit. 2012.10.15 11:45 Pénzt kapott az E-Star! (2.)

Két fontos információ jelent meg az elmúlt napokban az E-Starral kapcsolatban: a vállalathoz fizetési meghagyások és a felszámolás iránti kérelmek érkeznek a szállítók felől, miközben az október végi kötvénytörlesztésre egy fillért sem tud költeni a vállalat a lengyel egységben felhalmozódott 2,5 millió eurónyi készpénzből, az NRG Finance 2,8 millió eurós eladásából...

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés