Előfizetői tartalom

Elkeserítő eredmények - Mi lesz a BUX kosárral?

Portfolio
Alig van olyan a közepes és kisebb hazai papírok között, mely az utóbbi fél évben képes volt a BUX tagság megszerzéséhez szükséges kritériumok teljesítésére. A benchmarkban már jelenleg is megtalálható E-Star mellett a Portfolio.hu kalkulációi szerint meglepetésre a hazai börzén nem is olyan régen debütált Appeninn volt az a részvény, mely a BÉT által támasztott minimális számú kritériumnak megfelelt. A BUX-ban jelenleg is helyet kapó CIG Pannónia, Est Media, Fotex és PannErgy négyes viszont úgy tűnik nem tudták hozni a kötelezőt, és mivel a Fotex és PannErgy esetében ez sorozatban már másodszor fordult elő, esetükben ez a BUX indexből való kizárással is együtt járhatna. Mivel azonban a BUX taglétszáma nem eshet tizenkettő alá, vélhetően ezúttal ezen papírok megmenekülnek majd a benchmarkból való távozástól.

Hogyan teljesítettek az egyes papírok?. A tőzsde a BUX index kosárfelülvizsgálatát egy évben kétszer, március 1-jén, illetve szeptember 1-jén végzi el. A részvénysorozatok megfelelésének vizsgálata mindig az utolsó félévre vonatkozik, jelen esetben a szeptember 1 - február 29. közötti periódusra. Az értékelést az összes tőzsdén szereplő részvény esetében elvégzi...

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés