Előfizetői tartalom

Energiaellátás és biztonság Magyarországon: a Szakértői Bizottság javaslatai

Portfolio
A Kormány a vezetékes energiaellátás vizsgálatára 2006. 09. 27.-i ülésén kilenctagú bizottságot hozott létre (elnök: Vajda György, tagok: Bobula András, Borszékiné Cserháti Erika, Kovács Csaba, Magyari Dániel, Vári Anna, Varró László, Vissi Ferenc, Wiegand Győző). A Bizottság az energiaellátás számos kérdését megtárgyalta, jelentése azonban csak azokra tér ki, melyekre a Kormány figyelmét fel kívánja hívni, illetve melyek állami szerepvállalást igényelnek. A Bizottság hatásvizsgálatokat nem végeztetett, hanem elismert szakértőket kért fel tanulmányok készítésére, a tárgyalásra kerülő kérdések helyzetének és problémáinak bemutatására. Ezek megvitatása során került sor a nézetek kifejtésére. A Bizottság állásfoglalásait általában konszenzussal alakította ki, néhány kérdésben egyes tagok különvéleményt képviseltek. A különvéleményeket a jelentés tartalmazza. Az alábbiakban a jelentés összefoglalóját változtatás nélkül tesszük közzé.

Az energia rendelkezésre állása és költsége nem csak a gazdaság versenyképességének fontos tényezője, hanem a lakosság közérzetének és életszínvonalának is. A háztartási energiaköltség nagyon jelentős hányadot tesz ki az alacsony jövedelmű rétegek kiadásaiban. Ezért az energiaellátás vizsgálatánál nem mellőzhetők a társadalmi vonatkozások. Ugyanakkor azt is figyelembe...

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés