Előfizetői tartalom

Fény derül a titokra a MOL-nál? (4.)

Portfolio
A héten teszi közzé negyedéves eredmény beszámolóját a MOL, melyben az általunk készített elemzői konszenzus szerint szinte az összes fontosabb eredménysoron csökkenésről számolhat be. Az iparágban kiemelten figyelt üzemi szintű profitmutató több mint 10%-kal csökkenhetett, a visszaesésben pedig valamennyi szegmens szerepet játszhatott. A kitermelés annak ellenére szerepelhetett gyengén, hogy az olaj árfolyama jelentősebb emelkedést produkált, míg a finomítást továbbra is a mostoha iparági környezet nyomaszthatta. A gáz szegmensben is csökkenhetett a profit, itt vélhetően továbbra is az INA gázkereskedő cége a nehezék. Az eredmények mellett fontos lehet, hogy a cég tulajdonosi struktúrájában történt-e lényegesebb változás, kiderül ugyanis, hogy a Dana Gas és a Crescent Petroleum ott vannak-e még a nagytulajdonosok között (mindeddig nem derült fény arra, hogy ki/kik adták el legutóbb a MOL 4%-át). A MOL augusztus 1-én, hajnalban teszi közzé az idei második negyedévre vonatkozó gyorsjelentését.

Az eddig beérkezett elemzői várakozások alapján profitcsökkenésről számolhat be az idei második negyedévre a MOL a fontosabb eredménysorokon: az iparágban kiemelten figyelt (egyszeri tételektől és készletátértékelési hatástól megtisztított) EBITDA mutató 15%-kal lehetett alacsonyabb, mint egy évvel korábban, akárcsak a hasonló módon számolt üzemi eredmény.Az egyes üzletágakat...

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés