Üzlet

Térdre rogyasztja az olajár az OMV-t

Portfolio
A várakozásoknál szinte minden soron kedvezőbb negyedéves eredményeket tett közzé az osztrák OMV, azonban a befektetőket ez sem nyugtatta meg igazán, a részvények több mint 1 százalékot estek ma reggel. A hosszú távú folyamatok igen kedvezőtlenül festenek a Mol szektortársánál, melyet láthatóan igen megvisel az alacsony olajár környezet, a tisztított 12 havi gördülő üzemi eredmény 11 éves mélyponton van. A kutatás-termelés nyeresége a negyedévben eltűnt, a finomítás-kereskedelem teljesítménye pedig romlott.

Milyen lett a negyedév?

Ma reggel tette közzé a második negyedévre vonatkozó részletes eredménybeszámolóját az osztrák olajipari társaság, az OMV, mely az elemzői várakozások fényében kedvező lett, valamennyi fontosabb soron sikerült túlszárnyalni a várakozásokat. Az egyedüli csalódást a kutatás-termelési üzletág okozta, mely kereken nullás teljesítményt mutatott a tisztított üzemi eredmény szintjén, míg a Reuters elemzői konszenzusa minimális nyereséggel számolt.

Térdre rogyasztja az olajár az OMV-t
A bázisidőszakhoz képest persze most is meredek visszaesés látszik az eredményekben, amit ezúttal is elsősorban az év/év alapon jelentős csökkenést mutató olajár magyaráz: egy évvel ezelőtt a kutatás-termelés még 116 millió eurós üzemi eredményt ért el, ami mostanra teljes egészében eltűnt. A bázishoz képest persze a finomítás kereskedelem eredménytermelő képessége is romlott, miután a finomítói marginok szűkültek.

Az OMV-nél a hosszabb távú profit folyamatok meglehetősen rosszul festenek, a 12 havi gördülő tisztított üzemi eredmény a negyedévben tovább csökkent, 11 éve nem látott mélységbe. A kutatás-termelési üzletág eredménytermelése éves gördülő alapon is veszteséges már, amire az elmúlt 15 évben nem volt példa.

Térdre rogyasztja az olajár az OMV-t
Az osztrák olajcéget láthatóan sokkal jobban megviseli az olajipart érintő válság, mint a Molt, ami nagy részben az elmúlt évek stratégiai lépéseinek is a következménye: hosszabb ideig tudatosan építették le a finomítói üzletágat, és erősen az upstream mellett tették le a voksukat. Itt is a legnagyobb felvásárlások a közelmúltban az északi-tengeri térségben történtek, ami az egyik legdrágább kitermelő régió az egész világon.
Kutatás-termelés
A szegmens üzemi szinten nullás eredményt ért el, szemben az egy évvel korábbi, 116 millió eurós nyereséggel. Az üzletág teljesítményét kedvezőtlenül befolyásolta, hogy:

  • a Brent átlagára a negyedévben közel 30 százalékkal volt alacsonyabb, mint a bázisidőszakban
  • aminek hatására az átlagos realizált kőolajár 32 százalékkal, az átlagos realizált gázár pedig 19 százalékkal csökkent


Ezek kedvezőtlen hatását csak tompítani tudta, hogy a kitermelés 3 százalékkal, napi 316 ezer hordóra emelkedett, köszönhetően a norvég kitermelés felfutásának, itt napi 24 ezer hordóval termeltek ki több olajat. A gigaméretű Edvard Grieg mező termelése 2015 végén indult meg. Továbbá 15 százalékkal csökkentek a termelési költségek az OMV által meghirdetett költségcsökkentési programnak köszönhetően.

A negyedévben jelentős összegű, 600 millió eurót meghaladó leírások terhelték az OMV számait ebben a szegmensben, ennek tetemes része a Rosebank mezőben lévő 30 százalékos részesedés eladásához kapcsolódott. A társaság részesedése ezt követően a mélytengeri olaj-és gázmezőben 20 százalékra csökken. Az 50 százalékos részesedésen az OMV 530 millió eurós leírást számolt el.

A kutatás-termelés beruházásai 73 százalékkal csökkentek, összhangban az új upstream stratégiával.
Finomítás-kereskedelem
Az eredmények itt is romlottak a bázishoz képest, az egyszeri tételek és készletátértékelés nélküli üzemi eredmény 7 százalékkal, 250 millió euróra csökkent. A visszaesés főként a kőolaj feldolgozás romló teljesítményének volt köszönhető, amit a szűkülő finomítói marginok, valamint tervezett finomítói karbantartások magyaráztak.

A petrolkémia eredménye is csökkent, itt a bázisidőszaki árak voltak extrém magasak, a kiskereskedelem viszont javuló eredményességet tudott felmutatni.

A szegmensben 171 millió eurós beruházást hajtott végre az OMV, ami elsősorban a finomítók hatékonyságjavításához kapcsolódott.

Térdre rogyasztja az olajár az OMV-t

Mire számít a menedzsment?

A menedzsment a negyedéves beszámolóban az alábbi várakozásokat fogalmazta meg:

  • 2016-ra változatlanul 40 dolláros átlagos Brent árfolyammal számolnak
  • a csoportszintű kitermelés valamivel napi 300 ezer hordó felett alakulhat az idei évben, ami kissé javuló előrejelzés a korábbi negyedévhez képest
  • a finomítói marzsok a második félévben az idei első féléves szintek alatt lehetnek
  • a petrolkémiai marzsok 2015-höz képest csökkenhetnek
  • 2016-ban 2,2 milliárd eurós beruházással számolnak, ami 0,2 milliárd euróval alacsonyabb a korábbi negyedévben adott várakozásnál
  • 2016-ban a tervezett 100 millió eurós költségcsökkentést a vártnál korábban elérheti az OMV
  • 2017-re pedig új, 150 millió euró feletti költségcsökkentési célt határoztak meg

Árfolyamreakció

A befektetők negatívan fogadták az OMV eredményeit, a részvények több mint 1 százalékot estek Bécsben a tőzsdenyitást követően. Ezzel az osztrák ATX index komponensei között az egyik leggyengébb teljesítményt mutatják.

Térdre rogyasztja az olajár az OMV-t
Holdblog

Felezés és duplázás

A következő órákban a manipulálhatatlan programkód negyedszerre is végrehajtja a Bitcoin négyévente esedékes felezését. Az újonnan kibocsátott bitcoinok mennyisége blokkonként 6,25-ről 3,1

Holdblog

Michael Saylor és a "végtelen" pénzmasina

A MicroStrategy 2020-ban kezdett el bitcoint vásárolni. A szoftvercég eredetileg csak többletlikviditását fektette bitcoinba, ám amikor a kriptodeviza jelentős emelkedésnek indult, a vezérigazgat

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Nagy esemény jön a bitcoinnál, most érdemes kriptóba befektetni?

Pénzügyi vezető elemző

Pénzügyi vezető elemző
Digital Compliance by Design & Legaltech 2024
2024. május 8.
AI in Business 2024
2024. április 23.
Balaton Konferencia 2024
2024. május 2.
Portfolio Agrofuture 2024
2024. május 23.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Infostart.hu

Kiadó raktárak és logisztikai központok

A legmodernebb ipari és logisztikai központok kínálata egy helyen

Tőzsdetanfolyam

Tőzsdei hullámok, vagyonépítés és részvénykiválasztás

22+1 órás komplex tanfolyam ahol a tőzsdei kereskedés és a hosszú távú befektetés alapjait sajátíthatod el. Megismered a tőzsdei ármozgások törvényszerűségeit, megismered a piaci trendeket, megtanulod felismerni a trendfordulókat.

Díjmentes előadás

Tőzsdei megbízások helyes használata

Ahhoz, hogy kereskedni tudj a tőzsdén, a piacra lépés elsődleges feltétele, hogy képes légy a különböző megbízásfajtákat használni. Számos megbízásfajta létezik a piacokon, mi sorra vesszük a legfontosabbakat.

Ez is érdekelhet
iran-teheran-irani-zaszlo