Tovább darabolnák az E.ON-t

2017. január 11. 15:31    
nyomtatás
 
Több mint 3 százalékot emelkedett ma a két német közműcég, az RWE és az E.ON árfolyama, részben azért, mert az E.ON egyik kisrészvényese a cég további feldarabolását szorgalmazza. A mai emelkedéssel izgalmas szintre ért az E.ON, megnéztük, érdemes-e megvenni a cég részvényeit.

Kereskedés RWE-részvényekkel a Portfolio Online Tőzsdén!

Mik a legfrissebb hírek?


  • Az amerikai hedge fond, a Knight Vinkle továbbra is azt javasolja, hogy darabolják fel az E.ON-t. A cég vezetője, Eric Knight szerint folytatni kell azt a folyamatot, ami a Uniper leválasztásával elkezdődött, részben azért, mert az eszközértékesítésekből befolyó forrásokból is kifizethetné az E.ON azt a 2 milliárd eurós díjat, amit az állami atomalapba kell átutalnia, így nem lenne szükség további forrásbevonásra.
  • Több elemzői komment is megjelent a német energiaszolgáltatókkal kapcsolatban: a Bernstein 9,8 eurós célárral jött ki, amely közel 42 százalékkal magasabb, mint a mostani árfolyam, az elemzőház szerint az E.ON papírjai felülteljesítők lesznek. A Barclays alulsúlyozásról egyenlő súlyozásra javította az RWE papírjaira vonatkozó ajánlását, a célárat 12,2 euróra emelte (az árfolyam jelenleg itt áll).
  • Az RWE egyik felsővezetője vett a társaság részvényeiből, ez is felfelé húzta a német energiaszolgáltatók, az RWE és az E.ON árfolyamát.


Mi a sztori az E.ON-ban?


Pozitívumok
  • Az E.ON a jelenleg is kedvező növekedési kilátásokkal rendelkező megújuló energia projektekre fókuszál a jövőben, ezen belül is a nap és szélenergiatermelésre
  • A nap és szélenergiatermelés költségei világszerte drasztikusan csökkennek, miközben az európai áramárak elmúlt években tapasztalt esése megállt: ez a megújuló projektek jövedelmezőségét javítja


Kockázatok
  • Az E.ON továbbra is viseli a német nukleáris leszerelés költségeit, jelen állás szerint mintegy 10 milliárd eurót kell majd befizetni egy közös alapba, ami az atomhulladékok tárolásáért lesz majd felelős a jövőben
  • Továbbra is jelentős részesedése van a Uniperben, melynek potenciális leértékelődése újabb leírási kockázatokat hordozhat
  • A megújulók európai támogatási rendszerét sok kritika éri, könnyen lehet, hogy a támogatások mértéke csökkenni fog



Hogy látják az E.ON-t elemzők?


  • A legtöbb elemző semleges a vállalat részvényeire: 8 elemző vételre, 14 tartásra, 6 pedig eladásra ajánlja az E.ON papírjait
  • A célárak átlaga 7,2 euró, ami közel 4 százalékkal magasabb, mint a jelenlegi árfolyam
  • A jelentős szervezeti átalakulások és leírások miatt az EV/EBITDA talán a legmegbízhatóbb árazási mutató, a 12 havi előretekintő árazás alapján az E.ON több mint mint 10 százalékos diszkonttal forog a szűkebben értelmezett szektortársak medián árazásához képest.


Mikor fordulhat a részvényárfolyam?


Kétség nem fér hozzá, hogy egy masszív csökkenő trenddel állunk szemben, viszont ha ránézünk a 2014 vége óta bekövetkezett árfolyamcsökkenésre, akkor az elliott-i módszertan szerint akár öt befejezett hullámmal állhatunk szemben, mely a 6 eurós szintnél RSI divergencia mellett találhatott mélypontot tavaly novemberben, és az RSI azóta szépen trendel felfelé. Az elmúlt 3 hónapban a 6,00-6,90 közötti sáv volt meghatározó, ebből kellene kitörnie az árfolyamnak. Ráadásul ott van még 7,10 eurónál a nagyobb letörési szint, plusz a hatalmas rés 7,39-8,15 euró között. Ennek megfelelően nehéz lehet az előrejutás, de ha tényleg itt a rövid (hosszú?) távú fordulat, akkor a korábbi, háromszöggel jelölt 4. hullám területére, azaz 8-10 euró közé is emelkedhet a részvény. Támasz szinteket 6,55-nél, 6,30-nál, illetve 6 eurónál találni. Érdemes figyelőlistán tartani az E.ON részvényt.

Tovább darabolnák az E.ON-t
Klikk a képre!


Előző cikk  Előző cikk Következő cikk  Következő cikk

F?rum
 
 

Jogi nyilatkozat
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.

Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés alkalmasságát vagy megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadójával!

Az előbb írtakra tekintettel az előadás szervezője, az oldal üzemeltetője, szerkesztői, és szerzői valamint előadói kizárják mindennemű felelősségüket az oldalon esetleg megjelenő információra vagy adatra alapított egyes befektetési döntésekből származó bármilyen közvetlen vagy közvetett kárért vagy költségért.
Bővebben...

Friss hírek
20 hír 30 hír 40 hír



Rovatnavigátor
EZT OLVASTA MÁR?
11
22
33
44
55
Prémium