Üzlet

Felőrli a munkaerőhiány azokat a cégeket, ahol most nem költenek automatizációra

Portfolio
Nem csak a kedvező, alacsony kamatszint miatt lehetnek kapósak a vállalati hitelek: Toldi Balázs, a Budapest Bank vállalati üzletágvezetője a Portfolio-nak elmondta, hogy a magas foglalkoztatottság miatt is rákényszerülnek a cégek, hogy az automatizáció felé forduljanak és ezen még az sem fog változtatni, ha kimerülnek az uniós források.
Portfolio: 2014-ben még 5-10 százalékos vállalatihitel-dinamikát tartott jónak az MNB, ma már 10-15 százalékos éves növekedést várnak. Mi változott ilyen drasztikusan az elmúlt négy évben, mik azok a körülmények, amelyek az említett különbséget igazolják?

Toldi Balázs: A prognózis nem indokolatlan, a kkv hitelezési piac növekedése már most közelít ehhez a dinamikához. A Budapest Bank vállalati üzletága például - a lízinggel együtt - tavaly 13 százalékkal tudta növelni a hitelállományát és ezt a tempót egyelőre idén is tartani tudjuk. 2016-ban 500 milliárdos követelésállománnyal rendelkeztünk, 2017-ben már 600-zal, idén pedig már most elértük a 640-et. Nyilván nem minden piaci szereplőre jellemző ez az intenzív növekedés, de azt mondhatjuk, hogy a piac egy részével szemben egyáltalán nem irreális az MNB elvárása.

A folyamatban lévő ügyleteink szintén egy nagyon masszív állományt tesznek ki, ami jövőre óriási növekedést eredményezhet. De nézzünk egy másik indikátort is: a vállalati banki forgalom nálunk év/év alapon az első négy hónapban 17 százalékkal nőtt. Ez olyan, az elmúlt időszakban kialakult növekedési trendet jelent, amely nagyon pozitív a jövőre nézve. De ugyanez igaz a látra szóló állományunkra, amely az elmúlt egy évben 32 százalékot nőtt.

A növekedésben mennyire van szerepe a garantőr intézmények által kínált jó biztosíték-konstrukcióknak? Mi húzza magával ennyire a piacot?

A tartós fogyasztási cikkek piacán, a nyugat-európai gazdaságban és a világgazdaságban is van egy erős növekedés. Ez nálunk nagyon húzza felfelé az exportot. Az alacsony kamatkörnyezet és a forrásbőség is élénkíti a beruházásokat. Az uniós források, a bankok saját konstrukciói, vagy a garantőr intézmények kezességvállalása is támogatja mindezt. A Garantiqánál például akár 80 százalékos kezességvállalást is el lehet érni nagy értékű ügyletek esetén is.

Felőrli a munkaerőhiány azokat a cégeket, ahol most nem költenek automatizációra
Toldi Balázs
Ugyanakkor a mostani optimizmus erőteljesen különbözik a válság előttitől: a bankok tanultak a hibáikból, cash-flow alapon, jóval magasabb fedezettség mellett hiteleznek. Mi egyébként korábban is óvatos hitelezési politikát folytattunk, ennek köszönhetően a válságot követően sem kellett visszafogni magunkat a vállalati hitelezést illetően. Lehetett jól csinálni ezt abban az időszakban is.

A kisvállalkozások többsége jellemzően tőkeszegény, így ha vissza nem térítendő támogatást nyernek egy uniós pályázaton, az önrészt is banki finanszírozásból teremtik elő. Ilyen formán az uniós források a vállalati hitelek piacát is hajtják. Mi lesz, ha az uniós pénzek szépen lassan elapadnak, képes a banki finanszírozás átvenni annak helyét, nem okozhat ez törést a hitelezési növekedésben?

Az uniós források nagy részénél még csak most indultak el a szerződéskötések, a folyósítások pedig csak a második félévben fognak megvalósulni, illetve egy részük átcsúszhat akár jövőre is. Tehát ezeknek a kifutása azért még odébb van.

Ugyanakkor az a tapasztalatunk, hogy több területen - így például a megújuló energia beruházásoknál - annyira nagy a növekedési potenciál, hogy a kkv-k ezeket akár banki forrásból is megvalósítanák.

Jelenleg is több milliárd forintot tesznek ki azok a folyamatban lévő ügyletek, amelyekre már nincs pályázati forrás, az ügyfél mégis meg kívánja valósítani őket az akár 10-15 éves futamidővel elérhető banki konstrukciókon keresztül.

A gép- és egyéb kapacitásnövelő beruházásoknak is folytatódniuk kell, ha van EU-s forrás, ha nincs. Arról nem is beszélve, hogy ma már olyan magas a foglalkoztatottság, hogy egy vállalkozás akkor fogja tudni fenntartani a hatékonyságot, termelékenységet, jövedelmezőségi szintet, ha az élőmunkát automatizációval és hatékonyságnöveléssel váltja ki, ami további beruházásokat tesz szükségessé.

A KSH adatai szerint az idei első negyedévben a beruházások 17 százalékkal nőttek, azonban ez a költségvetési szervek beruházásinak köszönhető, az üzleti szektor teljesítménye ettől messze elmaradt. Ebből vagy az következik, hogy bőven van tér a bővülésre, vagy hogy mégsem olyan nagy az érdeklődés.

Az indikátorainkból az látszik, hogy nagyon komoly növekedés előtt állunk. Nyolc éve dolgozom a banknál, de a vállalati oldalon ilyen keresletet, mint amilyen az elmúlt fél évben volt, még nem láttam. Ahány ügyfélnél jártam az utóbbi időszakban, mindenhol arról tárgyaltam, hogy milyen típusú beruházást fog megvalósítani a cég a következő egy-másfél évben. Mindenki szeretne valamit építeni, vagy valamilyen gépet vásárolni. Én nagyon optimistán látom a következő másfél évet. Keresleti oldalon komoly igények merültek fel, elsősorban azokban a klasszikus iparágakban, amelyekben a magyar gazdaság erős, mint az export, agrárium, de tulajdonképpen nem nagyon van olyan szegmens, ahol ne akarnának beruházni.

A beruházások ütemezése, időbeli kivitelezése a nagyobb kérdés, a teljesítmény időben húzódhat el. Finanszírozói oldalon azon dolgozunk, hogy minél gyorsabban eljussunk a szerződéskötésig és folyósításig, a kapacitások kihasználtsága miatt azonban a beruházási tervek megvalósítása áthúzódhat a következő évekre.

Említette a munkaerőhiányt. Az utóbbi időben már külföldi beruházások is meghiúsultak, amelyeket más országba vittek a szakemberhiány miatt. Eközben várhatóan Nyugat-Európában is emelkedni fognak a kamatok, amelyek előbb-utóbb Magyarországra is begyűrűznek. Ezek a fenyegetések nem árnyékolják be a pozitív kilátásokat?

Az tény, hogy vannak olyan régiók, ahol olyan magas szintű a foglalkoztatottság, hogy már nagyon nehéz egy multinacionális cég beruházását megvalósítani. De mindig vannak olyan területek, ahol erre van tér, gondoljunk csak arra, hogy a Mercedes most jelentett be egy újabb, egymilliárd eurós beruházást. Emellett a munkaerőpiaci kihívásokra választ adhat az automatizáció és a hatékonyságnövelés. Azt várjuk, hogy sok beruházás ennek jegyében fog megvalósulni a következő időszakban.

A kamatszintekkel kapcsolatban azt gondolom, hogy rövid távon van egy nyomás, különösen hogy a Fed elkezdte emelni a kamatokat, és előbb-utóbb az EKB-nak is el kell kezdenie a kamatemelést, ha nem akar nagyon gyenge eurót vagy akár egy euróválságot kockáztatni, főleg ha figyelembe vesszük a dél-európai országokkal kapcsolatos kockázatokat. Hosszú távon tehát reális, hogy nem maradnak a jelenlegi alacsony kamatok. Erre fel is hívjuk az ügyfelek figyelmét, egyúttal ezekre a kérdésekre adekvát választ is kínálunk, például az éven túli lejáratú finanszírozási konstrukcióknál a kamatfixálás lehetőségét akár forint, akár euró alapon. Ezt részben saját forrásból, részben EXIM-refinanszírozott konstrukciókkal tesszük, ez által akár 10 éves futamidőre is biztosítva a fix kamatozást.

Az MNB Hitelezési felmérése szerint az elmúlt két negyedévhez hasonlóan ezúttal is a verseny erősödését jelölte meg a legtöbb bank a feltételek enyhüléséhez hozzájáruló tényezőként. Miben tud ebben a versenyben kitűnni a Budapest Bank?

Mi már 200 millió forintos árbevétel-kategóriától személyes kiszolgálást adunk a vállalkozásoknak, ami egy 2-300 milliós árbevételű cég számára különösen akkor érdekes, amikor a növekedési lehetőségeit szeretné kihasználni. Ilyenkor nem mindegy, hogy csak a "dobozos", sztenderdizált termékekhez fér-e hozzá, vagy a finanszírozója egyedi, strukturált konstrukciót kínál számára, amely a cég valós igényeire ad választ. Ezekkel csökkenthetők az ügyfél kockázatai, és mivel jobban belemegyünk a vállalkozás működésének részleteibe, releváns kiegészítő termékeket - például faktoringot, integrátori konstrukciót - is tudunk neki javasolni.

 

TÁMOGATOTT TARTALOM

A cikk megjelenését a Budapest Bank támogatta.

Holdblog

Szabó Dávid: Érik a kriptó iparág

Mintha a korábbiaknál jóval kisebb hype mellett lenne alakulóban a kriptománia újabb köre. Milyen gátak szakadtak át az elmúlt időszakban, hol tart a szabályozás, hogyan... The post Szabó Dá

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Két éve erre a pillanatra vár Oroszország, most úgy érhet célt, hogy a Nyugat csak nézi

Senior web fejlesztő

Senior web fejlesztő
Vállalati Energiamenedzsment 2024
2024. április 11.
Sustainable Tech 2024
2024. április 24.
Portfolio Agrofuture 2024
2024. május 23.
GEN Z Fest 2024
2024. május 9.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Infostart.hu

Eladó új építésű lakások

Válogass több ezer új lakóparki lakás közül Budán, Pesten, az agglomerációban, vagy vidéken.

Díjmentes előadás

Hogyan vágj bele a tőzsdei befektetésbe?

Mire kell figyelned? Melyek az első lépések? Mely tőzsdei termékeket célszerű mindenképpen ismerned?

Díjmentes előadás

Ami még az állampapírnál is jobb befektetés

Az állampapírok mellett számos más befektetési lehetőség érhető el a piacon azoknak, akik szélesebb portfóliót szeretnének építeni és hosszú távon növekedést elérni.

Ez is érdekelhet
DeltaTech0311