Előfizetői tartalom

Figyelmeztető jelek! - Már hátrálnak a befektetők

Portfolio
A Fed eszközvásárlási programjának októberi potenciális kifutása, valamint a jegybank esetleges korábbi kamatemelésre vonatkozó utalása mindeddig nem okozott komolyabb riadalmat a befektetők körében, az amerikai indexek az utóbbi napokban is folytatták az emelkedést. Vannak azonban olyan eszközök, melyek viselkedése már arra utal, hogy a befektetők elkezdtek felkészülni egy alacsonyabb likviditással jellemezhető piaci környezetre: az utóbbi időszakban a kispapírok és a bóvli kötvények is elkezdtek látványosan alulteljesíteni. Az említett kockázatos eszközök alulteljesítése jó eséllyel az elkövetkező hónapokban is folytatódhat, ahogy közeledik a Fed programjának kifutása, a szigorodó monetáris politika pedig könnyem meghozhatja a régóta várt jelentősebb korrekciót a részvényekben.

Több jel is arra utal, hogy a befektetők elkezdtek felkészülni egy olyan környezetre, melyet a jelenleginél alacsonyabb likviditás jellemez, ez pedig nem meglepő módon a kockázatosabb eszközöktől való elfordulást jelenti. A folyamat a Fed legutóbbi bejelentését követően még inkább erősödhet, az amerikai jegybank elnöke ugyanis jelezte, októberre kivezetnék a QE-programot...

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés