Fontos projektekről döntött az EU - Magyarország a nyertesek között

2017. február 17. 16:07    
nyomtatás
 
Az EU tagállamai február 17-én jóváhagyták azt a bizottsági javaslatot, melynek értelmében 444 millió eurót ruháznak olyan kiemelt projektekbe, melyek célja az európai energiainfrastruktúra fejlesztése. Az úgynevezett Európai Hálózatfejlesztési Eszköz (CEF) koordinációs bizottságának döntése alapján a nyertesek között 922 500 eurós maximális támogatással szerepel az FGSZ Földgázszállító Zrt. is. Bár a támogatás összege nem tekinthető jelentősnek, ugyanakkor fontos jelzés abból a szempontból, hogy a projekt uniós szinten is szem előtt van, és nem kizárt, hogy a későbbiekben nagyobb mértékben is részesülhet akár az Európai Hálózatfinanszírozási Eszköz keretéből is.


A finanszírozást az FGSZ a szomszédos országokkal való jobb összekötését szolgáló Románia-Magyarország-Ausztria gázellátási folyosó magyarországi szakaszához szükséges környezeti hatástanulmányok készítésére és környezetvédelmi engedélyek beszerzésére fordíthatja. A finanszírozást az Európai Hálózatfinanszírozási Eszköz bocsátja rendelkezésre a 2014-2020-as időszakban az energiainfrastruktúra fejlesztésére szánt, összesen 5,35 milliárd eurós keretéből.

A 18 nyertes projekt 8 nagyobb témakörbe csoportosítható. A magyarországi projekt Közép- és Dél-Kelet-Európa észak-dél irányú gázinfrastruktúrájának fejlesztése keretében részesült a támogatásból. Ugyancsak ezen címszó alatt például a krki úszó LNG-terminál építését az Európai Hálózatfejlesztési Eszköz 102 millió euróval (31,4 milliárd forint) támogatja.

Az Európai Bizottság szerint a 18 kiválasztott villamosenergia-, gáz- és intelligens energiahálózat-projekt hozzájárul az energiaunió céljának megvalósításához: Fokozzák az energiahálózatok összekapcsolódását, illetve az energiaellátás biztonságát amellett, hogy a megújuló energiaforrások EU-szerte történő kiaknázása révén hozzájárulnak a fenntartható fejlődéshez.

Előző cikk  Előző cikk Következő cikk  Következő cikk

F?rum
 
 
X
Jogi nyilatkozat
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.

Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés alkalmasságát vagy megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadójával!

Az előbb írtakra tekintettel az előadás szervezője, az oldal üzemeltetője, szerkesztői, és szerzői valamint előadói kizárják mindennemű felelősségüket az oldalon esetleg megjelenő információra vagy adatra alapított egyes befektetési döntésekből származó bármilyen közvetlen vagy közvetett kárért vagy költségért.
Bővebben...

Friss hírek
20 hír 30 hír 40 hír



Rovatnavigátor
EZT OLVASTA MÁR?
11
22
33
44
55
Prémium