Üzlet

Gratulálunk, Apple, sikerült feltalálni a semmit!

Ahogyan az tegnap kiderült, az Apple véget vetett az ellenállásnak, és végre hajlandó volt beépíteni az NFC (Near Field Communication) technológiát a telefonjaiba. Ezzel letették a voksukat egy olyan megoldás mellett, amelyet a legtöbb androidos és windowsos telefon már évek óta tud. Gratulálunk. De mire is jó ez, és mit várhatunk a lépéstől?
A klasszikus értelemben vett mobilfizetésnek azt szokás hívni, amikor valaki nem a neten keresztül, online fizet például egy QR-kód beolvasásával, hanem előkapja az NFC-s technológiával szerelt okostelefonját egy boltban, és a mobilt az érintésmentes POS-terminál fölé helyezve fizet.

Mi az NFC? Az NFC technológia (Near Field Communication) a rádiófrekvenciás azonosítás (RFID) továbbfejlesztéseként jött létre, vezeték nélküli adatátvitelt tesz lehetővé néhány centiméteres hatókörön belül. Az olvasó terminál körüli mágneses mező aktiválja az egyébként passzív NFC chipeket. A technológia a modern érintésmentes, vagyis fizikai érintkezés nélküli fizetések alapját képezi.

Na ez az, amit eddig az Apple megtagadott a felhasználóitól, és ami miatt nem kevesen dönthettek androidos mobilok mellett. Most egy huszáros marketinghúzással, és az ujjlenyomatos azonosítással összekötve úgy csinálnak, mintha valami teljesen újat találtak volna fel. El is nevezték Apple Pay-nek. Pedig nem találtak fel semmit, csak nagy lemaradással követik a piacot. A megoldás különben egyelőre csak az Egyesült Államokban lesz használható október elejétől.

Arról is hallottunk piaci pletykákat, hogy a magyar mobiltárca megoldás, amelyet már évek óta reszelgetnek és csiszolgatnak, azért nem jött még ki, mert az Apple-re vártak. Mivel az iPhone-ok is megkapják a technológiát, az éles indulásra a Magyar Mobiltárca Szövetségnek is el kell készülnie az iPhone-kompatibilis appjával.

Nem mellesleg az NFC technológiát nem csak mobiltárcás fizetésre lehet használni, bár talán elsősorban emiatt került bele a mobilokba. Az egyre olcsóbban gyártott, passzív NFC chipekbe olyan parancsokat kódolhatnak, amelyek automatikusan elindítanak egy alkalmazást vagy megnyitnak egy weboldalt a mobilunkon. Például egy utcai hirdetésen elhelyezett chip "tappelésével" egyből egy online áruház egyik polcához állhatunk, vagy begyűjthetünk egy kupont, esetleg az okostévénket kapcsolhatjuk be az előszobába érve, nehogy lemaradjunk a foci EB-selejtezők előtti magyar himnuszokról.

Na jó, egy fontos pozitívumot azért muszáj megjegyezni: az Apple lépése hatalmas lendületet adhat a mobilfizetésnek, amelynek jövőjét éppen ők kérdőjelezték meg azzal, hogy eddig nem voltak hajlandóak az elvileg legprémiumabb telefonba beletenni az NFC-t. Pedig nem egy gagyi alsó-középkategóriás kínai készülékben is benne van. Az Apple jóstehetségében sokan hisznek, az önbeteljesítés pedig jövendőmondók között is nagy úr. Így most aztán simán elképzelhető, hogy nem téved, aki az NFC-s mobiltárcák robbanásszerű terjedésére számít.

Aki tehát dörzsöli a tenyerét egy jó kis mobiltárcáért, most döntse el, hogy imát mormol érte, vagy átkozza az almásokat!

A 9gag.com-on summázták egyetlen képen, hogy a 2012 decemberében kiadott Nexus 4 és a 2014. szeptemberi iPhone mit tud:

Gratulálunk, Apple, sikerült feltalálni a semmit!
Forrás: 9gag.com
Holdblog

Fára a majmok másszanak!

HOLD After Hours. Nyúl helyett pingvinapukák! - az ünnepek lagymatagsága helyett, legyen velünk ideges! Jó szórakozást! 00:45    A Ryanair Alapkezelő 02:55    Rosenbe

Kasza Elliott-tal

Leggett & Platt Inc. - elemzés

Nem értem a LEG mozgását. 2021 közepe óta esik az árfolyama, akkor 59,16 USD volt az ATH, most éppen 19,08-at ér, azaz kicsit kevesebb mint három év alatt harmadolt az árfolyama. Mivel osztalék

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Ennyi volt! - Lázár János rendelettel irtja ki a nyerészkedést az építőiparból

Senior web fejlesztő

Senior web fejlesztő
Díjmentes előadás

Hogyan vágj bele a tőzsdei befektetésbe?

Mire kell figyelned? Melyek az első lépések? Mely tőzsdei termékeket célszerű mindenképpen ismerned?

Díjmentes előadás

Ami még az állampapírnál is jobb befektetés

Az állampapírok mellett számos más befektetési lehetőség érhető el a piacon azoknak, akik szélesebb portfóliót szeretnének építeni és hosszú távon növekedést elérni.

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Infostart.hu

Eladó új építésű lakások

Válogass több ezer új lakóparki lakás közül Budán, Pesten, az agglomerációban, vagy vidéken.

Vállalati Energiamenedzsment 2024
2024. április 11.
Sustainable Tech 2024
2024. április 24.
Portfolio Agrofuture 2024
2024. május 23.
GEN Z Fest 2024
2024. május 9.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet
talgo train