Készenléti intézkedések kezdődhetnek a Brexit miatt

MTI
2017. december 7. 18:22    
nyomtatás
 
A Brit Iparszövetség (CBI) szerint a vállalatok zöme napokon belül elkezdheti készenléti terveinek végrehajtását, ha nem sikerül feloldani a patthelyzetet a brit EU-tagság megszűnésének feltételeiről folyó tárgyalásokon.


Az eredeti elképzelések alapján már az EU októberi csúcstalálkozóján döntés született volna arról, hogy el lehet-e kezdeni a Brexit-tárgyalások második szakaszát a majdani kereskedelmi kapcsolatokról, de az uniós tárgyalópartnerek megítélése szerint ehhez nem volt elégséges az addig elért haladás a brit kilépés feltételrendszeréről szóló jelenlegi tárgyalási szakaszban. A következő döntési lehetőség a jövő heti EU-csúcs lenne, de a Brexit-tárgyalások - ezúttal az Ír Köztársaság és Észak-Írország közötti határellenőrzés elkerülésének mikéntjéről kirobbant vita miatt - ismét elakadtak.

A CBI csütörtökön ismertetett felmérése szerint a Brexit-tárgyalások kisiklásának vagy elakadásának esetére készenléti terveket érvényben tartó brit vállalatok 60 százaléka nyilatkozott úgy, hogy elkezdi e tervek gyakorlati megvalósítását, ha a jövő heti EU-csúcsértekezleten sem sikerül továbblépni a brit kilépés utáni kereskedelmi kapcsolatokról szóló következő tárgyalási szakaszba.
Paul Drechsler, a CBI elnöke szerint a vállalatok készenléti terveinek megvalósítása azt jelentené, hogy brit munkahelyek települnek más országokba, az esetek zömében végleg.


A londoni City pénzügyi központját irányító City of London Corporation szakpolitikai vezérigazgatója, Catherine McGuinness szerint London pénzügyi központként betöltött státusa máris leértékelődött a partnerek és a versenytársak szemében a tárgyalások elhúzódása miatt. McGuinness kiemelte, hogy a City pénzügyi szolgáltató szektora tavaly 72 milliárd font (26 ezer milliárd forint) adó fizetett, és ezzel a brit költségvetés teljes adóbevételeinek 11 százalékát adta. A City of London Corporation szakmai igazgatója szerint ez a bevétel veszélybe kerülhet, ha a Brexit-tárgyalásokon nem a megfelelő megállapodás születik, vagy ha nem születik semmiféle megállapodás.

Az Oliver Wyman globális vállalati tanácsadó cég modellszámításai szerint a legrosszabb forgatókönyvek megvalósulása esetén az EU-piachoz kötődő citybeli üzleti aktivitás 40-50 százalékkal zuhanna, 18-20 milliárd font (6500-7200 milliárd forint) bevételkiesést és 31-35 ezer munkahely megszűnését okozva a londoni pénzügyi szolgáltatási szektorban. Ez azonban csak a közvetlen hatás lenne, a tovagyűrűző másodlagos hatások miatt még további 14-18 milliárd font bevétel és 34-40 ezer munkahely kerülhet veszélybe. A legrosszabb forgatókönyv szélsőértékhatása így akár 38 milliárd font (csaknem 14 ezer milliárd forint) bevételkieséssel és 75 ezer munkahely megszűnésével is járhat a Cityben az Oliver Wyman londoni elemzői szerint.

Egy másik elemzőház, a Centre for London ugyanerről összeállított tanulmánya szerint ha London pénzügyi központja elveszíti hozzáférését az Európai Unió egységes belső piacához, az 70 ezer citybeli pénzügyi szolgáltatási munkahely megszűnéséhez vezethet. A cég szerint ez "katasztrófával" érne fel, mivel London teljes exportján belül a pénzügyi és egyéb kapcsolódó szolgáltatások exportjának értéke eléri az évi 100 milliárd fontot (csaknem 360 ezer milliárd forintot), és a londoni gazdaság exportjának 50 százalékát e szolgáltatások adják.

Előző cikk  Előző cikk Következő cikk  Következő cikk


F?rum
 
 
×
×
Jogi nyilatkozat
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.

Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés alkalmasságát vagy megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadójával!

Az előbb írtakra tekintettel az előadás szervezője, az oldal üzemeltetője, szerkesztői, és szerzői valamint előadói kizárják mindennemű felelősségüket az oldalon esetleg megjelenő információra vagy adatra alapított egyes befektetési döntésekből származó bármilyen közvetlen vagy közvetett kárért vagy költségért.
Bővebben...



Tematikus cikk

Jó üzemanyag kell a gondtalan téli autózáshoz (x)

Érdemes a szokásosnál is több gondot fordítani a minőségre. 

A munkaerő megtartása az új toborzás (x)

Interjú Mészáros Anitával, az Intrum Justitia HR vezetőjével. 
Friss hírek
20 hír 30 hír 40 hír



hirdetés
Állásajánlatok
Szerkesztő - újságíró
 
Rovatnavigátor
EZT OLVASTA MÁR?
11
22
33
44
55
0
Prémium