Előfizetői tartalom

Kivezetné részvényeit az Orco a BÉT-ről!

Sándor Dávid
Tegnap végre közzétette negyedik negyedéves számait az Orco, mely talán nem meglepő módon minden szinten nagy csökkenést mutat. Hatalmas a veszteség üzemi és nettó profit szinten is, ráadásul alsó soron még a legpesszimistább elemzői várakozást sem sikerült hozni. A befektetőket mindenesetre a cég finanszírozási helyzete foglalkoztathatja a leginkább és persze a jövőre vonatkozó tervek és kilátások. Amennyiben nem sikerülnek a társaság általis tervezett ingatlanértékesítések, úgy igencsak nehéz lesz a társaságnak talpon maradnia. A jelentés szövege szerint a költségcsökkentés fényében a társaság kivezetné a másodlagos piacokról a részvényeket, mely a hatályos szabályok szerint legalább részvényenkénti 8,347 forintos (BVPS) ajánlattal kellene, hogy együtt járjon. A kivezetés azonban mindössze terv szintjén van meg, és addig a szabályozásban is végrehajthatják a küszöbön álló módosításokat, mely szerint az átvezetés nem feltétlenül járna együtt ajánlat adási kötelezettséggel.

A befektetők számára jelenleg talán a számoknál is nagyobb kérdést jelenthet, hogy a részvények BÉT-ről való kivezetése milyen következményekkel járhat. A jelenleg hatályos szabályok szerint a társaságnak a kivezetéskor ajánlatot kellene tenni a részvényeseknek, mely a következő árfolyamok közül a legmagasabb mellett kell, hogy megtörténjen: - a Törlési Kérelem...

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés