Előfizetői tartalom

Már megint Amerika dönti el a jövőt

Gayer Attila, CFA
Szembetűnő, amit a dollár produkált az elmúlt hónapokban, a látványos erősödéssel a dollár index olyan szintre emelkedett, amit közel 2 éve nem láthattunk már. Egyelőre jó esély mutatkozik arra, hogy a rali folytatódjon és egy tartós emelkedő trend alakuljon ki, ez pedig nyilvánvalóan a részvénypiacokra nézve sem elhanyagolható. A dollár erősödésének vannak pozitív és negatív hatásai is a tőzsdékre, a korábbi tapasztalatok azonban azt mutatják, hogy az amerikai fizetőeszköz és a részvényárak alakulása között összességében nincs kapcsolat, vagyis a dollár erősödéséből aligha tudunk következtetéseket levonni a részvényárak várható alakulására vonatkozóan. Ami talán ilyen esetben a befektetők segítségére lehet, az a dollár erősödés okainak feltárása, ezekből most inkább a dollár és a részvényárak (folytatódó) együttmozgására következtethetünk.

Lendületben a dollár Az egyik legizgalmasabb trend jelenleg a piacokon a dollár kibontakozó erősödése, az amerikai fizetőeszköz árfolyamának egy több devizából álló kosárhoz mért alakulását jelző dollár index mostanra közel 2 éves csúcsra kapaszkodott. A dollár index emelkedése az idei évben vált látványossá, a mutató a júliusi éves mélypontjához képest 5%-kal...

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés