Üzlet

Még az életben nem vettél szuperpénzt? Mi sem, de belevágtunk és mindent elmesélünk

Kovács Ádám
Egészen elképesztő ütemben digitalizálódik a világ, az információs technológia átalakít szinte minden iparágat. Az új technológiák közül az elmúlt évek egyik legnagyobb sztorija egyértelműen a blockchain alapú technológiák voltak, amelyek valószínűleg már pár éven belül az életünk mindennapi részei lesznek. Elterjedésükkel az ezzel kapcsolatos digitális devizák árfolyama valóságos rakétaként lőttek ki, nem elszigelt eset, hogy néhány hónap leforgása alatt több ezer százalékkal értékelődnek fel ezek a szuperpénzek. Az eszement árfolyammozgások láttán a szerkesztőségben mi is elkezdtünk szemezgetni vele, hogy meg kéne lovagolni a Bitcoin őrületet, így most alaposan körbejártuk a témát, hogy hogyan lehet megvásárolni a szuperpénzt a lehető legbiztonságosabb, legolcsóbb, és legegyszerűbb módon.

1 2

Az első lépések, a Bitcoin megvásárlása.

Rövid kitekintő

Meglehetősen mozgalmas életút áll az elmúlt évek egyik nagy sztorija, a "digitális arany", vagyis a Bitcoin mögött, mely árfolyama, lekörözve az összes fontos devizát, részvényindexet és nyersanyagot, több mint megötszöröződött csak az elmúlt egy évben. A Bitcoinnal kapcsolatos technológiai cégekbe évről évre sok százmillió dollárt fektetnek, míg az elfogadóhelyek száma egyre gyarapszik, ma már meghaladja a 300 ezret, vehetünk Bitcoinnal Xboxot a Microsofttól, fizethetünk vele a Subway-nél vagy adományozhatjuk a Greenpeace-nek.

Mi is az a Bitcoin?
A Bitcoin (BTC) egy olyan virtuális pénznem, amely egy úgynevezett peer-to-peer (személyek közötti), központi kitüntetett csomópont nélküli hálózati megoldáson alapul. A Bitcoin online fizetéseket tesz lehetővé, számos online kereskedő elfogadja, és már fizikai megjelenése is van. A központi bankok közreműködése nélkül, direkt kapcsolaton keresztül bonyolítják a pénznemet használók a tranzakciókat, alacsony vagy zéró költség mellett.

Az alapötlet (állítólag) Satoshi Nakamotótól származik, aki a fizetőeszközt 2008-ban hozta létre, de vannak, akik szerint programozók egy csoportja hozta létre a szuperpénzt. A peer-to-peer elosztott hálózat csomópontjain tárolják a fizetések adatait. Saját Bitcoin tárcát, vagyis tulajdonképpen egy Bitcoin számlát bárki létrehozhat számítógépén, ez lehetővé teszi a Bitcoinok átutalását és fogadását.



Még az életben nem vettél szuperpénzt? Mi sem, de belevágtunk és mindent elmesélünk

Hogyan lássunk neki?

Oké, képbe kerültünk a Bitcoin alapjaival, és úgy döntünk, hogy a magas kockázatok ellenére mi is meg szeretnénk lovagolni a Bitcoin őrületet.

Felmerül a kérdés, hogyan lássunk hozzá?

Első lépésként szükség lesz egy helyre, ahol tárolni tudjuk a Bitcoinokat. A kriptodevizák világában ezt hívjuk e-pénztárcának, amit leginkább valahol egy bankszámla, és egy hagyományos pénztárca hibridjeként kell elképzelni. Egyrészt a pénzünk csak a digitális világban létezik, így hasonlít a bankunknál vezetett folyószámlára, másrészt viszont, ha elfejtjük a belépéshez és azonosításhoz szükséges kódokat, akkor keresztet vethetünk a pénzünknek csak úgy, mintha a buszon kiesett volna zsebünkből a tárcánk.

Mára már szerencsére több lehetőségünk is van a Bitcoin tárolására:

  • számítógépünk merevlemezén, egy program segítségével
  • online, ahol egy szolgáltató tárolja a számunkra
  • az úgynevezett vault szolgáltatás segítségével, ami a Bitcoinokat offline tárolja (ez a legbiztonságosabb)


Persze mindegyiknek megvan az előnye és a hátránya is, aki aktívan kíván kereskedni annak az online lehet a legmegfelelőbb a könnyű és gyors elérhetőség miatt, itt viszont számolni kell a hackerek okozta kockázattal. Legutóbb például tavaly augusztusban 65 millió dollár értékben loptak el Bitcoinokat az egyik legnagyobb forgalmú tőzsdéről, a Bitfinexről, azonban pozitívumként érdemes megjegyezni, hogy elméletileg kifizették a károsultakat. Ilyen online szolgáltatást nyújt például a coinbase, a BitGO, vagy a BTC.com is. Ajánlatosabb azonban az asztali gépünkön tárolni a kriptopénzünket, itt viszont fontos megemlíteni, hogy gyakran készítsünk biztonsági mentéseket, ha esetleg megsérülne számítógépünk merevlemeze, ugyanis ezekben a tárcákban nem magukat a Bitcoinokat tároljuk, csupán a hozzájuk tartozó biztonsági kódokat, amelyekkel a felhasználó hozzáférhet a nyilvános Bitcoin címéhez és tranzakciókat hajthat végre.

Mi az utóbbi megoldást választattuk, így letöltöttük az egyik legnépszerűbb magyarul is elérhetű MultiBit nevű programot. Egyébként a szolgáltatások terén is széles a választék, az egyszerű szolgáltatásokat nyújtóktól kezdve az olyan szuperbiztonságos e-tárcákig, mint amilyen például az Armory.

Virtuális tárca generálása

A MultiBit letöltése és telepítése után első lépésben kiválaszthatjuk a számunkra kényelmes nyelvet, majd továbblépve, a következő oldalon az új tárca létrehozására kattintva kiválaszthatjuk azt is, hogy hol legyen a biztonság mentés helye, amit, mint már említettük nem árt minél gyakrabban megtenni.

Ha ezekkel megvolnánk és továbbléptünk megjelenik egy tárca szavak létrehozása ablak, ami 12 darab angol szóból áll. Itt nagyon ajánlott egy papírra felírni és biztos helyre eltenni ezeket a szavakat, mivel ha a gépünk tönkremenne, akkor kizárólag ezen szavak ismeretében tudjuk helyreállítani az e-pénztárcánkat. Ha számítógépünk felmondja a szolgálatot, és nem tudjuk előkeríteni ezeket a szavakat, akkor bottal üthetjük a Bitcoinjaink nyomát, senki sem fogja tudni azokat előkeríteni számunkra. A következő lépésben a program ellenőrzésként arra kér, hogy gépeljük be ezeket a szavakat. A befejező lépés pedig egy jelszó megadása, amire a jövőben a belépésre, és az indítani kívánt utalások megerősítéséhez lesz szükség. Itt szintén elmondható, hogy jól jegyezzük fel ezeket a szavakat, mivel ennek hiányában szintén tárcánkban ragadnak a Bitcoinjaink.

Nagyon fontos itt is megjegyezni, hogy elfelejtett jelszó esetén nincs lehetőség új jelszó generálására.

MultiBit

Innentől kezdve már be tudunk lépni az e-tárcánk felhasználói felületére, ahol a bal felső sarokban láthatjuk az egyenlegünket. A "Küld/kér" fülön belül a kérelem ikonra kattintva a címzett soron láthatjuk tárcánk kulcsát, amely egy ehhez hasonló karaktersorozat: 1HjTXrNGFUpXwnCZH2VdMMWbLeQBGHffE8

Még az életben nem vettél szuperpénzt? Mi sem, de belevágtunk és mindent elmesélünk
Gyakorlatilag ez szolgál a számlaszámként, ezt kell megadni, ha valakitől Bitcoin átutalást várunk. Egyébként a publikus kulcshoz a címzett sor melletti ikonra kattintva egy leolvasható QR kód is rendelhető.

Még az életben nem vettél szuperpénzt? Mi sem, de belevágtunk és mindent elmesélünk
Ha már van Bitcoinunk, és utalni szeretnénk valahova, akkor azt a küldés fülre kattintva tudjuk megtenni, ahol a címzett mezőbe kell beírni a céltárca kulcsát. A beállítás fülön beállíthatjuk a tranzakció díját is, amit az a bányász fog kapni, aki hitelesíti az utalásunkat. Ezt egyébként akár nullára is lehúzhatjuk, akkor általában hosszabb időt vesz igénybe mire valaki hitelesíti a tranzakciót.

Még az életben nem vettél szuperpénzt? Mi sem, de belevágtunk és mindent elmesélünk

Célegyenesben vagyunk, hogy megvásároljuk első Bitcoinunk

Végigizgultuk a tárcánk készítését, most pedig végre eljött az idő, hogy megvegyük az első Bitcoinunkat. Itt is számtalan lehetőség körül választhatunk, sőt a legtöbb e-tárca is nyújt korlátozott vételi és eladási lehetőséget, azonban ezt a funkciót nem próbáltuk ki, így nem is ajánlanánk főként a kezdők számára. Gyakorlatilag minden tőzsdén, és szolgáltatónál van lehetőség Bitcoin vásárlásra, ezek viszont jellemzően regisztráció, és személyes adatok megadásához kötöttek, így mi a magyar fejlesztésű MrCoin oldalt választottuk, ahol regisztráció nélkül is tudunk Bitcoint venni. A tranzakció pofonegyszerű, a MrCoin oldalán a jobb felső sarokban a "Vétel" fülre kell kattintani, ami az alábbi oldalra irányít bennünket:

Még az életben nem vettél szuperpénzt? Mi sem, de belevágtunk és mindent elmesélünk
Értelemszerűen felülre azt az összeget kell beírnunk, amelyet Bitcoin vásárlására akarunk fordítani, alá az e-pénztárcánk címét. A szükséges adatok kitöltése után rákattintunk a Bitcoin vásárlása gombra, ami után az oldal küld a megadott címre nekünk egy e-mailt. Ez jellemzően néhány percet vesz igénybe, az e-mail pedig egy visszaigazolást tartalmaz, amire rákattintva megkapjuk az utaláshoz szükséges adatokat. Az utalásnál nagyon figyeljünk arra, hogy a közlemény rovatot a kapott instrukciók szerint töltsük ki, mivel ez szolgál utalásunk azonosításaként. Miután elutaltuk a pénzt, a Bitcoinok meglepően gyorsan - nekünk fél órán belül - meg is érkeztek az e-tárcánkba.
Ez a cikk folytatódik
1 2
Holdblog

Fára a majmok másszanak!

HOLD After Hours. Nyúl helyett pingvinapukák! - az ünnepek lagymatagsága helyett, legyen velünk ideges! Jó szórakozást! 00:45    A Ryanair Alapkezelő 02:55    Rosenbe

Kasza Elliott-tal

Leggett & Platt Inc. - elemzés

Nem értem a LEG mozgását. 2021 közepe óta esik az árfolyama, akkor 59,16 USD volt az ATH, most éppen 19,08-at ér, azaz kicsit kevesebb mint három év alatt harmadolt az árfolyama. Mivel osztalék

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Ennyi volt! - Lázár János rendelettel irtja ki a nyerészkedést az építőiparból

Senior web fejlesztő

Senior web fejlesztő
Vállalati Energiamenedzsment 2024
2024. április 11.
Sustainable Tech 2024
2024. április 24.
Portfolio Agrofuture 2024
2024. május 23.
GEN Z Fest 2024
2024. május 9.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Infostart.hu

Kiadó raktárak és logisztikai központok

A legmodernebb ipari és logisztikai központok kínálata egy helyen

Díjmentes előadás

Hogyan vágj bele a tőzsdei befektetésbe?

Mire kell figyelned? Melyek az első lépések? Mely tőzsdei termékeket célszerű mindenképpen ismerned?

Díjmentes előadás

Ami még az állampapírnál is jobb befektetés

Az állampapírok mellett számos más befektetési lehetőség érhető el a piacon azoknak, akik szélesebb portfóliót szeretnének építeni és hosszú távon növekedést elérni.

Ez is érdekelhet
talgo train