Előfizetői tartalom

Meggazdagodtak a Facebookon, most a Bitcoin-őrületet akarják meglovagolni

Portfolio
Az utóbbi évek egyik nagy sztorija volt a Bitcoin, amely árfolyama hatalmas volatilitás mellett, de szinte megállás nélkül emelkedett az elmúlt években, míg a múlt héten a fennállása óta először már többet kellett fizetni a kriptopénzért, mint egy uncia aranyért. Ebből a Facebookon meggazdagodott testvérpár, Tyler és Cameron Winklevoss sem akart kimaradni, akik még 2013-ban jelezték az amerikai értékpapírpiaci-felügyeletnél, hogy 1 millió részvény eladásával terveznek létrehozni egy Bitcoin Trust névre keresztelt tőzsdén kereskedhető alapot (ETF), amelynek célja a virtuális pénz átlagos árfolyamának pontos lekövetése lesz. A jóváhagyás a felügyelet részéről azóta is várat magára, azonban úgy tűnik, hogy pénteken végre pont kerülhet az ügy végére.

Miután 2 egymást követő évben a Bitcoin volt a legjobban teljesítő deviza, az egyik széles körben elfogadott Bitcoin árfolyamindex, a Coindex szerint a szuperpénz árfolyama múlt hét péntek hajnalban túllépte az 1250 dollárt, ami nem csak azt jelentette, hogy új csúcsra ért az árfolyam, de azt is, hogy 8 éves története során először kellett többet fizetni egy Bitcoinért...

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés