Előfizetői tartalom

Most feltárul Mészáros Lőrinc birodalma, amely minden ember fantáziáját izgatja

Petri Ákos
A BUX-tag Opimus és egy másik tőzsdei cég, a Konzum idén márciusban került az érdeklődés középpontjába, amikor Mészáros Lőrinc jelentős részesedést vásárolt mindkét vállalatban. A bejelentés alaposan megmozgatta a papírok árfolyamát, kevesebb mint két hét alatt közel duplájára emelkedett mindkét vállalat esetében, azóta pedig egészen elképesztő árfolyam-elmozdulásokat láttunk, többször irreálisan magas forgalom mellett. Idén júliusban volt olyan pont, amikor a Konzum-részvények árfolyama 6000 százalékos emelkedésben is volt, de arra is volt példa, hogy a nem BUX-tag Konzum-részvények forgalma több blue chip forgalmát is meghaladta. Többek között ezért vizsgáltuk meg, hogy milyen vagyonelemei vannak ennek a két vállalatnak és mivel is foglalkoznak tulajdonképpen.

Opimus. Több, mint százéves cégtörténetAz Opimus története több, mint 100 évre nyúlik vissza, hiszen a vállalatot 1912-ben alapították, akkor még Philaxia Szérumtermelő volt a vállalat neve. A vállalat elkezdte gyártani a világon elsőként kidolgozott sertéspestis elleni szérumot, ezt követően számos állatbetegség ellen fejlesztettek ki szérumokat. 1924-ben már humánoltóanyag-termeléssel...

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés