Üzlet

Hiába indult jól a hét, eséssel zárt a magyar tőzsde

Portfolio
Hétfőn vegyes elmozdulásokat láthattunk az ázsiai tőzsdéken, a vezető indexek többsége emelkedni tudott, a japán tőzsde viszont eladói nyomás alá került, miután kedvezőtlen külkereskedelmi adatok kerültek publikálásra. Európában komolyabb esésekkel indul a hét, késő délutánra azonban mérséklődtek a mínuszok. A magyar tőzsdén érdemi erősödést láthattunk még hétfő reggel, a befektetők vélhetően a Fitch lépésének köszönhetően vették a hazai nagypapírokat. Délutánra viszont elfogyott a lendület, így a BUX eséssel fejezte be a kereskedést.
Megosztás

A Telekom volt a legerősebb

Az erős kezdés után délutánra elfogyott a lendület, így a BUX értéke 0,2 százalékos csökkenéssel fejezte be a kereskedést. A hazai blue chipek közül a Magyar Telekom volt a legerősebb, a távközlési cég árfolyama 1,1 százalékot emelkedett. Az OTP árfolyama 0,4 százalékot erősödött annak ellenére, hogy jelentős céláremelés érkezett. A Credit Suisse a korábbi 6500 forintról 8000 forintra növelte a részvényekre megfogalmazott célárfolyamát. A Mol árfolyama 1,6 százalékot, míg a Richter árfolyama 0,2 százalékot csökkent.


Megosztás

Plusszal nyitott Amerika

Az európai tőzsdéken napközben mérséklődtek a mínuszok (kivéve az olasz tőzsdét, ahol még továbbra is 2 százalék feletti esésnél jár a MIB index), a vezető nyugat-európai tőzsdék már csak fél százalékos csökkenésnél tartanak. Időközben kinyitottak az amerikai tőzsdék is, ahol érsékelt emelkedéseket látni: a Dow 0,2 százalékos, a Nasdaq 0,4 százalékos, az S&P 500 index pedig 0,4 százalékos pluszban jár.
Megosztás

Olcsóbb lesz Ryanairrel utazni

Árcsökkentésekre készül idén a Ryanair, hogy piaci részesedést szerezzen az erős verseny közepette - közölte a légitársaság ma, amikor közzétette éves jelentését. A cég nyeresége több mint 40 százalékkal ugrott meg tavaly, főként az üzemanyagár-csökkenésének köszönhetően, de az idei évre már a profitnövekedés lassulására figyelmeztetett a menedzsment. A terrortámadások megszaporodása sem kedvez a légitársaságoknak.
Megosztás

Kezd veszíteni erejéből a magyar piac

Az európai tőzsdéken kitartanak továbbra is a mínuszok, eközben a magyar piac is kezd elgyengülni. A BUX már csak 0,2 százalékos erősödést mutat. A vezető részvények közül az OTP halad az élen még mindig, 0,9 százalékos plusszal, eközben a Mol már 0,5 százalékos csökkenésnél jár.


Megosztás

Ütik az olasz piacot

Az olasz piac különösen nagy mínusszal kezdte a napot, főleg a pénzügyi szektor szereplői esnek. Az Intesa Sanpaolo több mint 6 százalékos csökkenéssel kezdett, a Banco Popolare Milano pedig 5 százalékot esett.


Megosztás

Ugrik az OTP

Rosszul indul a nap az európai tőzsdéken, a vezető nyugat-európai indexek meredek esésekkel indították a kereskedést, a DAX és a CAC-40 közel 1 százalékos csökkenéssel kezdett. A hazai tőzsde azonban ma is erős, főként az OTP emelkedik a jelentős Credit Suisse-céláremelésnek köszönhetően, a bankpapír árfolyama több mint 2 százalékos pluszba ugrott.


Megosztás

8000 forintot ér az OTP

Jelentős céláremelés érkezett az OTP-re, a Credit Suisse a korábbi 6500 forintról 8000 forintra növelte a részvényekre megfogalmazott célárfolyamát. Az új célár 17 százalékkal magasabb az aktuális tőzsdei árfolyamnál.
Megosztás

Rossz adatra ütik a japán tőzsdét

Rossz adatok jöttek Japánból

A vezető ázsiai részvényindexek többsége emelkedni tudott a hét első kereskedési napján, nagy mozgásokat azonban sehol sem láthattunk, többnyire 0,5 százalék körüli erősödés volt megfigyelhető. A japán tőzsde viszont közel 1 százalékot esett, ezzel látványosan alulteljesített.

A japán piacot lejtőre küldte, hogy a legfrissebb export adatok meglehetősen rosszak lettek. Áprilisban a japán export zsinórban a hetedik hónapja mutatott visszaesést, ami jól mutatja a visszafogottabb globális növekedés és az erősödő jen hatásait. Év/év alapon 10 százalékkal esett vissza az export összértéke, a korábbi hónapban látott 6,8 százalékos csökkenés után. Az elemzők 9,1 százalékos visszaesést vártak, az adat így csalódást okozott.

A hírre a japán jen ismét erősödni kezdett, ami az exportőr cégek árfolyamait is megviselte, a Toyota például 2 százalékot esett.



Rossz adatra ütik a japán tőzsdét

Mire figyeljünk?

Ami a hetet illeti, a befektetőknek nem kell unatkozniuk, Európából több fontos konjunktúramutató érkezik, míg Amerikában a Fed elnökének pénteki beszédére figyelhetünk. Ma is több adatközlés jön, Nyugat-Európából érkeznek feldolgozóipari beszerzésimenedzser indexek, melyek a konjunktúra folyamatok jó indikátorai. Emellett az Európai Bizottság májusi fogyasztói bizalmi felmérése is megjelenik.



Rossz adatra ütik a japán tőzsdét
ChikansPlanet

Gyakoribbak lesznek a tornádók?

A tornádók minden évben hatalmas pusztításokat végeznek szerte a világon, a tudósok pedig aggódva figyelik, miképpen befolyásolja kialakulásukat a klímaváltozás. Itth

Holdblog

Ismét a HOLD az Év Alapkezelője

Megint - immáron nyolcadik alkalommal - mi lettünk Az Év Alapkezelője. Mellette a HOLD Részvény, a Deep Value 2024 és a Columbus alapjainkat is kategóriájuk... The post Ismét a HOLD az Év Alapke

Holdblog

Ki vesz aranyat? (vendég: Zsiday Viktor)

HOLD After Hours. Zsiday Viktorral megbeszéljük, hogy kinek a nagymamája a modernebb. És hogy a zene lehet-e megoldás a klímaváltozásra. Meg miegymás. Jó szórakozást! 00:45   ...

Kiszámoló

Feltámadt a kínai gazdaság?

Tavaly már mindenki temette Kínát és az új Japánnak hívták. Japán a második világháború után hatalmas növekedést produkált, de 1990 óta egyhelyben toporog, teljesen megrekedt a fejlődés

RSM Blog

Munkaszüneti napok 2025 - így tervezzen!

Megjelent a Magyar Közlönyben a 2025-ben esedékes ünnepnapok, pihenőnapok és plusz munkanapok végleges listája. A rendelet azt is meghatározza, hogy mikor lesznek hosszú hétvégék 2025-ben, va

Holdblog

Felezés és duplázás

A következő órákban a manipulálhatatlan programkód negyedszerre is végrehajtja a Bitcoin négyévente esedékes felezését. Az újonnan kibocsátott bitcoinok mennyisége blokkonként 6,25-ről 3,1

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Újra éledezik az infláció - Mibe érdemes most befektetni?

Pénzügyi vezető elemző

Pénzügyi vezető elemző
Digital Compliance by Design & Legaltech 2024
2024. május 8.
AI in Business 2024
2024. április 23.
Balaton Konferencia 2024
2024. május 2.
Portfolio Agrofuture 2024
2024. május 23.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Infostart.hu

Kiadó raktárak és logisztikai központok

A legmodernebb ipari és logisztikai központok kínálata egy helyen

Tőzsdetanfolyam

Tőzsdei hullámok, vagyonépítés és részvénykiválasztás

22+1 órás komplex tanfolyam ahol a tőzsdei kereskedés és a hosszú távú befektetés alapjait sajátíthatod el. Megismered a tőzsdei ármozgások törvényszerűségeit, megismered a piaci trendeket, megtanulod felismerni a trendfordulókat.

Díjmentes előadás

Tőzsdei megbízások helyes használata

Ahhoz, hogy kereskedni tudj a tőzsdén, a piacra lépés elsődleges feltétele, hogy képes légy a különböző megbízásfajtákat használni. Számos megbízásfajta létezik a piacokon, mi sorra vesszük a legfontosabbakat.

Ez is érdekelhet
lufthansa