Üzlet

Olyan jól megy a BMW-nek, hogy a szalagmunkások is milliós prémiumot kapnak

Nagy Viktor, München
Több rekordot is elért a BMW 2016-ban, soha nem adott még el annyi autót és ért el olyan magas árbevételt és profitot a német autógyártó mint tavaly, ebből pedig a részvényesek és az alkalmazottak is profitálnak, előbbiek 10 százalékkal magasabb osztalékot, utóbbiak több ezer eurós prémiumot kapnak. A BMW Group éves pénzügyi beszámolóján arról is beszélt a vállalat vezetése, hogy a jövő az elektromos autóké, az akkumulátoros autók mellett azonban az üzemanyagcellás modelleket is fejlesztik.

Rekordok

Soha nem adott még el annyi autót, soha nem ért el korábban akkora árbevételt és profitot a BMW Csoport, mint 2016-ban, tavaly zsinórban hetedik éve nőtt a vállalat értékesítése és árbevétele. A BMW tavaly 2,37 millió autót adott el, ami 5,3 százalékkal több, mint 2015-ben, a növekedéshez minden márka hozzájárult, BMW-ből 2 003 359 darabot (+5,2%), Miniből 360 ezer darabot (+6,4%), Rolls-Royce-ból pedig 4011 darabot (+6%) adtak el, a BMW-nél és a Mininél ez új rekordot jelent, a Rolls-Royce-nál csak egy erősebb év volt (2014), mint a tavalyi. 2004 óta a BMW és a Mini eladásai is közel megduplázódtak. 62 ezer elektromos és hibrid autót adott el a BMW tavaly, ez is új csúcs, azonban ez még mindig csak 2,6 százaléka a teljes értékesítésnek.

2016 volt az első év, amikor több mint 2 millió BMW-t adtak el, az értékesítés növekedése többek között az X-modelleknek köszönhető, amelyekből 22 százalékkal többet, összesen 645 ezer darabot adtak el, ezek adták az összes eladott BMW közel harmadát, 2-es BMW-ből 25 százalékkal többet, 196 ezer darabot adtak el, de az új 7-es BMW is jól húzott (+69%), abból 61 ezer darabot értékesítettek.

Olyan jól megy a BMW-nek, hogy a szalagmunkások is milliós prémiumot kapnak
Idén a növekedés motorja az új 5-ös BMW lesz, azt idén februárban kezdték értékesíteni. A Mininél az eladások növekedésében Clubman és a Cabrio játszotta a legnagyobb szerepet, a Rolls-Royce-nál különösen az év vége volt erős, a tavaly nyáron bevezetett Dawn jól szerepelt.

Olyan jól megy a BMW-nek, hogy a szalagmunkások is milliós prémiumot kapnak
Forrás: Portfolio
Európában (+9,2%) és Ázsiában (+9%), azon belül Kínában (+11,4%) jól alakultak az eladások, Amerikában viszont 7,2 százalékkal kevesebb autót adott el a csoport, az Egyesült Államokban 9,4 százalékkal zuhantak az eladások.

Miközben 2016-ban a csoport 5,3 százalékkal több autót és 5,9 százalékkal több motorkerékpárt adott el 2015-höz képest, az árbevétel csak 2,2 százalékkal emelkedett, így az év egészében 94,2 milliárd euró bevételt ért el az autógyártó. Az erős árverseny és a termékmix kedvezőtlen alakulása hatott negatívan az árbevétel alakulására. A 94 milliárd euró így is új csúcs, 2005 óta megduplázódott, 1997 óta pedig közel háromszorosára emelkedett a csoport árbevétele.

Olyan jól megy a BMW-nek, hogy a szalagmunkások is milliós prémiumot kapnak
A BMW Csoport operatív eredménye 9,4 milliárd euró lett, így valamelyest elmaradt a 2015-ös rekordtól, az adózott eredmény azonban 6,9 milliárd euróra, új csúcsra emelkedett tavaly, amelyben nagy szerepe volt a pénzügyi szolgáltatásoknak is, a szegmens a csoport profitjának több mint ötödét adta.

Olyan jól megy a BMW-nek, hogy a szalagmunkások is milliós prémiumot kapnak
A vállalat profitabiltása továbbra is kiemelkedő az autóiparban, még a nettó profit marzs is olyan magas, hogy sok autógyártó operatív szinten is megirigyelné. Az operatív marzs tavaly közel 10 százalék lett, az autógyártó részlegnél pedig 8,9 százalék, a marzs már hetedik éve áll a menedzsment által megcélzott 8-10 százalékos sávban vagy afelett. Egyébként érdemes megnézni a lenti ábrát, amelyen jól látszik, hogy a BMW marzsai éveken keresztül nagyjából egy szintre állnak be, aztán egy sokkhatás miatt alaposan visszaesik a profitabilitás (az 1998-as orosz válság után veszteséges lett a vállalat, a 2008-as válság után viszont nyereséges maradt!), a válságokat követően azonban a BMW megerősödve kerül ki, és profitabilitása magasabb szintre kerül.

Olyan jól megy a BMW-nek, hogy a szalagmunkások is milliós prémiumot kapnak

A Mercedes lenyomta a BMW-t

Tavaly világszerte több Mercedest adtak el, mint BMW-t, arra a kérdésre, hogy ez mennyire fáj, a BMW elnöke inkább kitérő választ adott, szerinte az elsőség ennél sokkal összetettebb, a fenntarthatóság és az innováció szempontjából a BMW még mindig első, ráadásul a bajor gyártó még mindig a legvonzóbb munkahely az autógyártók között, csoportszinten (BMW+Mini+Rolls Royce) még mindig a vezető prémium autógyártó. Ezen felül a BMW idén támadásba lendül, két év alatt 40 új modellt dobnak piacra, soha nem volt még ilyen rövid időn belül ilyen sok új modell a BMW Csoportnál. Arra a kérdésre, hogy mikor előzheti vissza a BMW a Mercdest az eladásokban, a menedzsment szintén kitérő választ adott.

Jól jártak a dolgozók is, a részvényesek magasabb osztalékot kapnak

A sok szempontból rekordévnek számító 2016-os év eredménye után a BMW az alkalmazottjait is megjutalmazza, a futószalagon dolgozó szakmunkások például átlagosan több mint kéthavi bért, 8095,50 eurót (~2,5 millió forint) kapnak meg prémiumként, és további közel 900 eurót fizet be a BMW a foglalkoztatói nyugdíjalapba, vagyis a teljes extra juttatás közel 9000 eurót (~2,8 millió forint) tesz ki, ráadásul az összes alkalmazott esetében az átlagos prémium valószínűleg még ennél is magasabb. A BMW egyébként magasabb prémiumot fizet, mint a nagy versenytárs, a Daimler, ott a hasonló kategóriába tartozó foglalkoztatottak 5400 euró (~1,7 millió forint) egyszeri bónuszt kapnak idén.

A tavalyi rekorderedmény után a BMW menedzsmentje az egy évvel korábbi 3,2 után részvényenként 3,5 euró osztalék kifizetését javasolja, a jelenlegi közel 82 eurós árfolyammal kalkulálva 4,3 százalékos osztalékhozam adódik.

Üzenet Trumpnak

Az Egyesült Államok új elnöke a mexikói importtermékekre extra vámot vetne ki, ami érzékenyen érintené azokat az autógyártókat, amelyek Mexikóból exportálnak autókat az USA-ba. A történetben a BMW is érintett, a vállalat ugyanis éppen gyárat épít Mexikóban, Donald Trump terve azonban nem tántorította el a BMW-t, a német autógyártó a terveknek megfelelően folytatja San Luis Potosíban az üzem építését, a gyár 2019-ben kezdheti meg a 3-as BMW-k gyártását, innen a világ minden tájára exportálhatnak autókat. Az új üzemre azért van szükség, mert a dél-afrikai üzemben a 3-as helyett az X3-as BMW-ket gyártják majd. Ezzel párhuzamosan az X-modelleket gyártó amerikai üzemet is bővíti a BMW, a spartanburgi üzem éves kapacitása 410-ről 450 ezer járműre nő. A BMW egyébként az USA legnagyobb autóexportőre, az ott gyártott autók 70 százalékát az Egyesült Államokon kívül adják el. A BMW elnöke, Harald Krüger elismerte, hogy a Donald Trumppal folytatott múlt heti megbeszélésen nem került szóba a Trump által már belebegtetett extra importvám.

Fontos a dízel

A prezentációk során egy szó sem esett a dízel motorokról, pedig ezek hajtják a vállalatcsoport autóinak többségét, így érkezett is a kérdés a menedzsmenthez, mi a tervük a dízelhajtással. Klaus Fröhlich, a fejlesztésekért felelős vezető elmondta, a dízeleknek fontos szerepük van abban, hogy csoportszinten csökkenjen az autók átlagos széndioxid-kibocsátása, Fröhlich az egyik legtisztább motornak tartja a dízel motort (a korom- és nitrogénoxid kibocsátásról itt sajnos nem sok szó esett). A BMW számára extrém fontosak a dízeles modellek az európai autóeladásokban.

Önvezető autózás

A BMW még technológiai szempontból sem tartja piacérettnek az önvezető rendszerek bevezetését, így azok 2021-es piacra dobása is nagy kihívás, mert egyrészt legalább két generációra vagyunk azoktól a chipektől, amelyek a megfelelő számítási kapacitással rendelkeznek, másrészt azok a lézeres szenzorok sem állnak rendelkezésre, amelyek megbízhatóan térképezik fel az autók környezetét, és a BMW-nél legalább 50 millió, önvezető autókkal megtett kilométert kellene felmutatni ahhoz, hogy nagy biztonsággal piacra vihessék az új technológiát.

A jövő (egyre) elektromos(abb)

Idén többek között az új 5-ös BMW és a Mini Countryman dobhatja meg az eladásokat, a menedzsment arra számít, hogy az értékesítés új csúcsra emelkedik 2017-ben, ehhez azonban hozzátették, hogy a politikai és a gazdasági környezet volatilis lesz idén. A távolabbi kilátásokban szerepel, hogy érkeznek a teljesen elektromos hajtású modellek, 2019-ben érkezhet az elektromos Mini, 2020-ban az X3 elektromos változata, 2021-ben pedig egy önálló új elektromos modell. Idén 100 ezer elektromos és hibrid autó eladása a cél, 2025-ben ezek a kategóriák már az értékesítés 15-25 százalékát adhatják. A lítium-ion akkumulátorral hajtott autókkal párhuzamosan a BMW a Toyotával egütt az üzemanyagcellás autók fejlesztésén is dolgozik, ez a meghajtás alkalmasabb arra, hogy nagyobb volumenben gyártsák, az ezzel szerelt autók hatótávja pedig nagyobb. 2021-ben egy kisebb szériát már legyárt belőle a BMW, 2025-től pedig már a kínálat részei lesznek az üzemanyagcellás autók. Végső soron a vásárlók döntik el, hogyan néz majd ki a BMW hajtáslánc-mixe, de a vállalat abból indul ki, hogy az elektromobilitás iránti kereslet a következő évtizedben folyamatosan nő, egyes piacokon pedig azon múlik az elektromos autók elterjedése, hogy a szabályozói környezet hogyan változik.

Olyan jól megy a BMW-nek, hogy a szalagmunkások is milliós prémiumot kapnak
Forrás: Portfolio
A BMW ügyfélbázisa jelenleg nagyjából 30 milliós, 2025-re ezt a bázist több mint 100 milliósra bővítené az autógyártó, a növekedés nagy részét az autózáshoz kapcsolódó és az attól független szolgáltatások biztosíthatják. A cél az, hogy a termékpaletta folyamatos átalakításával párhuzamosan a vállalat profitabilitása ne romoljon, 2017-re is 8-10 százalék közötti üzemi marzsot tűzött ki a menedzsment az autógyártó részlegnél.
Holdblog

Szabó Dávid: Érik a kriptó iparág

Mintha a korábbiaknál jóval kisebb hype mellett lenne alakulóban a kriptománia újabb köre. Milyen gátak szakadtak át az elmúlt időszakban, hol tart a szabályozás, hogyan... The post Szabó Dá

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Két éve erre a pillanatra vár Oroszország, most úgy érhet célt, hogy a Nyugat csak nézi

Senior web fejlesztő

Senior web fejlesztő
Díjmentes előadás

Hogyan vágj bele a tőzsdei befektetésbe?

Mire kell figyelned? Melyek az első lépések? Mely tőzsdei termékeket célszerű mindenképpen ismerned?

Díjmentes előadás

Ami még az állampapírnál is jobb befektetés

Az állampapírok mellett számos más befektetési lehetőség érhető el a piacon azoknak, akik szélesebb portfóliót szeretnének építeni és hosszú távon növekedést elérni.

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Infostart.hu

Ügyvédek

A legjobb ügyvédek egy helyen

Vállalati Energiamenedzsment 2024
2024. április 11.
Sustainable Tech 2024
2024. április 24.
Portfolio Agrofuture 2024
2024. május 23.
GEN Z Fest 2024
2024. május 9.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet
nő tőzsde