Előfizetői tartalom

Magyarok soha nem látott tömegei tolonganak a BAR-listán

Portfolio
Elképesztő magasságba emelkedett az év közepére a pénzügyi bajba sodródott, és ezért a Központi Hitelinformációs Rendszerbe került hiteladósok mulasztásainak a száma. Június végéig már 1,855 millió darab élő szerződéssel követtek el mulasztást az adósok. Bár erre vonatkozóan nem áll rendelkezésre statisztika, ez becsléseink szerint több mint 800 ezer, döntően kis összegű tartozással megcsúszott adóst jelenthet. A sokak által BAR-listaként ismert rendszer 2,7-szer annyi mulasztást mutat, mint a válság elején, és 9%-kal többet, mint fél évvel ezelőtt. Mindez az anyagi nehézségek között élők helyzetének romlására utal, de valószínű az is, hogy az adósmentő csomagok folyamatos lebegtetése sem erősítette a lakosság fizetési fegyelmét.

Korábbi elnevezése alapján BAR-listaként él a köztudatban az a rendszer, amely lehetővé teszi a hitelintézeteknek, hogy a hitelbírálat során kiszűrjék lehetséges adósaik közül a legkockázatosabb ügyfeleket. Míg korábban csak a vállalkozási alrendszer, 2012 óta a lakossági alrendszer is úgynevezett teljes listás nyilvántartás, vagyis a rendben törlesztő ügyfelek...

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés