Üzlet

Repülés félmillió forintért: ilyenek a legfullosabb utazások

Ággyá alakítható szék, sztárséfek ételkülönlegességei és külön spa részleg - a szűkös hely és a sorban állás helyett valakinek a repülésről ezek jutnak az eszébe. A légitársaságok komoly harcot vívnak a prémium szolgáltatásokat kereső utasokért, így egészen extra körülmények között repülhetnek azok, akiknek nem az alacsony ár a legfontosabb szempont. Utánajártunk, hogy mit kapnak ezek az utasok a több százezer forintos repülőjegy áráért.
Bár a repülés már a magyaroknak is egyre hétköznapibb közlekedési módnak számít, a légitársaságoknak továbbra is ki kell szolgálniuk a különleges igényekkel rendelkező utasokat. Hagyományosan erre van az első osztály, és a business osztály. A business class-ra vásárolható jegy a klasszikus légitársaságoknál akár tízszer annyiba is kerülhet, mint a turista osztályra szóló, de van, hogy már háromszoros áron is elérhető. Az első osztályú utazás ára pedig a business repülés árának a kétszerese is lehet. Pontosan milyen különbségek vannak a különböző osztályok között, és milyen különlegességek járnak ezekhez a jegyekhez?

Hasznos linkek SeatGuru: Valamennyi légitársaság összes gépének a fedélzetét átnézhetjük, kiválaszthatjuk, hogy egy adott járaton melyik széken szeretnénk ülni vagy elkerülhetjük azokat az üléseket, amelyek a gép kialakítása miatt pokollá tehetik az utazást, például, mert a konyha, vagy épp a mosdó mellett vannak. AirlineCheckins.com: Ha többet nem akarunk a poggyászfeladással, vagyis a check-in-nel bajlódni, csak meg kell adnunk egyszer az adatainkat és a rendszer a járatunk online check-in elindulásakor azonnal kiválasztja a számunkra legideálisabb ülést, így akár mindig az ablak, vagy a folyosó mellett ülhetünk.

A business class felemelkedése

A business eredetileg a turista és az első osztály között elhelyezkedő kategória volt, de ma már sok légitársaságnál a business class a legmagasabb minőségű elérhető szolgáltatás. A legtöbb esetben - főleg a rövid- vagy középtávú járatokon - csak két fedélzeti osztály található: a gép elején a business részleg néhány sora, ezek mögött pedig a turista székek, gyakran csak egy függönnyel leválasztva.

Időközben az utasosztályok is sokat fejlődtek: napjainkban a business gyakran magasabb minőségű, mint egy-két évtizeddel ezelőtt az első osztály volt. A first class esetében pedig a határ a csillagos ég: duplaágyas privát kabin, spa részleg és masszázszuhany is járhat az utasoknak. Természetesen ezek az előnyök csak a hosszú távú járatokon érhetők el.

A hosszútávú járatokra használt széles törzsű gépeken egyre több légitársaság vezeti be az úgynevezett premium economy osztályt, ami a turistánál kényelmesebb székeket, azok között nagyobb helyet, valamennyivel jobb ételt és rendre egy plusz feladható bőröndöt jelent. A kategória ígéretes jövő előtt áll, hiszen ezt az osztályt már jórészt engedélyezik a válság után igencsak megszigorított céges utazási szabályzatok.

A fapados légitársaságok repülőgépein jellemzően csak egy osztály van, a turista osztály, de többen kínálnak business csomagokat, mert rájöttek, hogy az üzleti utazók diszkontjáratokkal is szívesen utaznak, ha megfelelő a menetrend és a szükséges célállomás. Ahogy arról korábban írtunk, iparági szakértők szerint ezzel megkezdődött az úgynevezett hibrid légiutas-szállítók (hybrid carrier) korszaka, amelyben elmosódnak a határokat a fapados és a teljes körű légikiszolgálás között.

Business class és első osztály: mi a különbség? Az utasok többsége a turistaosztályra vesz jegyet, ezért sokaknak csak elképzelései vannak arról, hogy milyen a többi osztályon utazni. Az első osztály pedig ennél is többet ad, de csak néhány légitársaság, a legnagyobbak nyújtanak ilyen szolgáltatást: luxuslimuzinos transzfer a repülőtérre, személyi kísérő a földön és a fedélzeten is, a gépek orrában, a legcsendesebb helyen elhelyezkedő, saját "minikabinná" szeparálható ülések, ráadásul erre az osztályra más utas nem léphet be - egyszóval minden adott, hogy az utas megőrizze a privát szféráját. Emellett az árban tér el jelentősen a két osztály: az első osztályra vásárolt jegy általában kétszer annyiba kerül, mint a business, de ennél nagyobb is lehet a különbség. Mivel az egyes légitársaságok, és még ezen belül is bizonyos útvonalak és géptípusok esetében lehetnek eltérések a csomagok tartalma között, érdemes mindig megnézni a foglalás előtt, hogy pontosan mit kapunk majd a pénzünkért. Ha mindez nem elég, akkor rendelhetünk private jet-et is - Budapesten kívül a debreceni, a pécsi és a balatoni légikikötőbe is kérhető a gépek indulása. A luxus mellett a magángép másik óriási előnye az időbeni és földrajzi rugalmassága, hiszen egy európai út esetében az indulás megkezdése előtt tíz, egy észak-amerikai repülésnél 12 órával is le lehet adni a rendelést, továbbá nem feltétlenül kell a nagy repülőtereken leszállni, választhatunk kisebb repteret is - a lehetséges célállomások száma világszerte meghaladja az ezret. Ha ez sem elég, akkor vehetünk magunknak saját repülőt is.

Üzleti utasoknak szól?

A Budapest Airport felmérései szerint az utasok körülbelül 20 százaléka utazik üzleti okokból Ferihegyre vagy Ferihegyről, de nem feltétlenül business osztályon. A business osztálynak elsősorban a hosszútávú, például a transzatlanti vagy dél- és kelet-ázsiai járatoknál van jelentősége, ahol akár 15-20 óra is lehet a repülési idő, és az ággyá alakítható business-ülésnek köszönhetőn viszonylag kipihenten és tárgyalóképes állapotban ér célba az utas. Európán belül a repülési idő alapvetően meglehetősen rövid, még átszállással is, de ilyenkor is elérhetőek bizonyos kényelmi szolgáltatások, például a két utas között üresen hagyott ülés, illetve a fedélzeten kívül a soron kívüli vagy gyorsított biztonsági ellenőrzés.

A jellemző desztinációk Budapestről Frankfurt, London Heathrow, Párizs CDG, Amszterdam, Koppenhága, Dubai, Doha, Helsinki, és Isztambul, ide már eleve business osztályú jeggyel indulnak, és azzal is repülnek tovább hosszútávra az utasok

- mondta el a Portfolio-nak Hardy Mihály, a Budapest Airport szóvivője. Azt is hozzátette, hogy Európán belül mára veszített a jelentőségéből a business osztály, sok vállalat low-cost légitársaságokkal utaztatja a vezetőit. Így nemcsak pénzzel, hanem idővel is spórolnak a cégek, akik próbálják minél rövidebbre szervezni az üzleti utakat, és gyakran poggyászt sem szükséges vinni. Budapest mellett immár a debreceni repülőtér is fejlődésnek indult - a Wizz Air és a Lufthansa is közlekedtet innen járatokat.

A diszkont légitársaságok viszont - bár olcsónak tűnnek -, nem biztos, hogy egy nagyobb vállalat igényeit jobban, vagy alacsonyabb összegből szolgálják ki: egyrészt nincs a céges utaztatónak személyes kapcsolattartója, aki probléma, vagy átfoglalás estén segít, másrészt bár a diszkont társaság jegyára lehet olcsóbb, de az átfoglalás jellemzően drágább - és nehézkesebb is. Márpedig a vállalatok azt várják el, hogy a repülőgépes utazás is gördülékeny legyen.

Az üzleti osztály kihasználtsága jó fokmérője lehet egy-egy város, iparág, vagy akár ország gazdaságának: Magyarországon például ma már olyan sok nemzetközi filmes produkciót forgatnak, hogy azt például a Lufthansa is érzékeli az üzleti utasok növekvő számán. A légitársaság tengerentúlról Budapestre közlekedő hosszútávú járatain a hagyományos szektorok (IT, pénzügy, energia) mellett immár a filmipar is jelentős utaztató a business osztályon.

Mi a szempont, ha nem a pénz?

A fentiek ellenére nem feltétlenül jelenthetjük ki, hogy a hosszútávú utazásoknál mindig business osztályra érdemes jegyet venni. A Lufthansa szakértői szerint a legfontosabb szempont a döntésnél, hogy milyen hosszú a fedélzeten eltöltött idő. Egy 6-7 órás utazásnál (például Frankfurt - New York) nem biztos, hogy szükséges a business osztály, hiszen a fedélzeti étkezésekkel, a szórakoztató rendszerekkel, vagy a szélessávú internet akár munkára, akár szórakozásra történő használatával gyorsan eltelik a menetidő és a turista osztálynál kényelmesebb premium economy osztály is megfelelő lehet.

Viszont egy 10-12 órás útnál már határozottan van létjogosultsága az olyan business szolgáltatásoknak, mint a vízszintes ággyá alakítható, masszázsfunkciós, vagy légpárnás ülés, a korábban csak profi éttermekre jellemző személyes kiszolgálás és a magas minőségű fedélzeti ellátás - van, ahol akár tízféle bécsi kávé közül választhatunk. Emellett a nagyképernyős fedélzeti szórakoztató rendszer is az utas rendelkezésére áll, a légitársaságok sokszor egymással versenyeznek az elérhető tartalmak számának növelésében: több tucatnyi film, rádiócsatorna, élő sport tévéadás, könyvek, játékok és zenei albumok érhetők el néhány gombnyomásra.

Az üzleti osztály esetében ráadásul a szolgáltatás nem ér véget a repülőúttal: Frankfurtban a tengerentúli járatok business osztályon repülő utasai leszállás után a welcome loungeban saját fürdőszobát kapnak, s míg az utas felfrissül, akár a ruháját is kivasalják.

Zürichben pedig az úgynevezett business lounge-ban külön szobát lehet foglalni (day room), amit jellemzően azok vesznek igénybe, akiknek csak az esti órákban indul a csatlakozásuk. A lefoglalt szobában pihenhetnek, mint egy hotelszobában, vagy akár dolgozhatnak, mint egy irodában.

Aki pedig még ennél is nagyobb luxusra vágyik, az az első osztályú jegyhez kapcsolódó, már Budapesten is elérhető luxuslimuzinos transzfert is választhatja, vagy kipróbálhatja Frankfurtban Európa egyetlen First Class terminálját, ahol saját személyi kísérőt kap, fürdőszobát, masszázst és alvószobát is igénybe vehet, vagy korlátlanul fogyaszthat a Michelin-csillagos éttermek minőségével vetekedő kulináris kínálatból.

Münchenben a - nemzetközi Skytrax minősítő intézet által a világ harmadik legjobb légikikötőjének választott - repülőtér több ponton igazodik a tengerentúli utakhoz, a saját sörfőzdével rendelkező repülőtéren a világon az egyik legrövidebb az átszállási idő, akár 30 perc alatt is átszállhatunk a csatlakozó járatra. Ez Európa egyetlen ötcsillagos minősítésű repülőtere - a világon összesen öt ilyen létezik. A Lufthansa szerint röviden összefoglalva a business szolgáltatás két szempontból magasabb szintű annál, mint amit a turista osztály kínál:
  • termék/technológia: kényelem, váróterem é az ülések minősége, felszolgált ételek, italok minősége, fedélzeti internet;
  • személyesség: több szempontból személyre szabható a kiszolgálás, egy-egy légiutas-kísérő meghatározott 4-5 emberrel foglalkozik.

De mennyi is az a pénz, ami nem számít?

Az átlagos jegyár, ha Budapestről utazunk az Egyesült Államokba, 250 ezer forint körül mozog, ám ha az utas időben megveszi a jegyet, több tíz ezer, vagy akár 50-60 ezer forintot is spórolhat.

A business osztályon belül is lehet több kategória: ezek ára 700 ezer forintnál kezdődik, de akciós jegyeket is értékesítenek, amelyek ára 500 ezer forint körül van. Rövidebb járatoknál választható a premium economy, ami 35-40 százalékkal olcsóbb jegyárat jelent a business classhoz képest, tehát 300 ezer forintnál kezdődik.

Természetesen ezeket a százezreket a legritkább esetekben fizetik ki magánszemélyek: cégek utaztatják így közép- és felsővezetőiket, tehát az üzleti utasok többnyire az őket foglalkoztató cég számlájára repülnek.

Összességében azt mondhatjuk, hogy a jegyárak általában arányosak a kapott szolgáltatás minőségével, és ez a fapadosok esetében is igaz. A fapados légitársaságok business csomagjai jóval olcsóbbak, de ezek a járatok általában nem alkalmasak valódi vállalatiutas-kiszolgálásra, ráadásul mivel közvetlen járatokat működtetnek, az interkontinentális szolgáltatásokkal nem tudnak versenyezni. Nem beszélve arról, hogy a diszkontlégitársaságok járatai gyakran marginális reptereken szállnak le, és mivel az üzleti utasoknak fontos szempont az idő, nem engedhetik meg, hogy több tíz kilométert kelljen utazniuk a belvárosba.

Tippek jetlag ellen Business szolgáltatások ide vagy oda, a jetlaget nehéz elkerülni. Íme néhány ötlet, hogy hogyan lehet az ezzel járó kellemetlenségeket csökkenteni:

  • Érdemes utazás előtt változtatni az alvásritmuson: ha nyugatra mész, néhány nappal az utazás előtt nem árt később feküdni, ha pedig keletre utazol, korábban lefeküdni.
  • Amikor felszállsz a gépre, állítsd át az órát az úticélnak megfelelően, és innentől ennek megfelelően étkezz és aludj, így megérkezéskor könnyebb alkalmazkodni.
  • Igyál sok vizet, mert a dehidratáció - különösen hosszú repülőutak alkalmával - súlyosbíthat a jetlagen.
  • Bár az éjszakai alvás fontos, kisebb pihenőkkel pótolható. Azért ajánlott arra törekedni, hogy minimum négy órát aludj egyhuzamban.
  • Kerüld a gyógyszereket: az altató csak megnehezíti a szervezet természetes átállását az új időzónára.
  • Ha 4 napnál rövidebb az utazás az otthoni idő szerint élj, egyszerűen nem érdemes átállni ilyen rövid időszakra.

A repülés megszállottjai

Vannak olyan utasok, akik a repülés szerelmesei, és fontos szempont nekik, hogy egy-egy tengerentúli úton akár egy retúr út keretében több óriásgépet is kipróbáljanak. Frankfurtból New Yorkba, Los Angelesbe, Houstonba, vagy Miamiba repülve kipróbálhatjuk a világ legnagyobb, kétszintes utasszállító repülőgépét, az Airbus A380-ast, aki pedig Münchenből utazik Bostonba vagy Delhibe, az a jövő évtől tesztelheti a világ legújabb fejlesztésű, nagy távolságú, szupercsendes gépét, az Airbus A350-est.

A légitársaságok folyamatosan vizsgálják, hogy mire van igény utasaik körében, és igyekeznek ennek megfelelően fejleszteni. Ennek persze némi korlátot szab, hogy minden utast ugyanabba a repülőgépbe kell beültetni. A fejlesztéseknél az utóbbi években a digitalizáció játszik még fontos szerepet: nemcsak a papírmentes foglalásról és beszállókártyáról van szó, hanem az elektronikus formában letölthető újságokról, illetve a tengerentúli járatok után immár Európán belül is megjelenő fedélzeti internetről.

A cikk megjelenését a Lufthansa Csoport támogatja.

Kasza Elliott-tal

Leggett & Platt Inc. - elemzés

Nem értem a LEG mozgását. 2021 közepe óta esik az árfolyama, akkor 59,16 USD volt az ATH, most éppen 19,08-at ér, azaz kicsit kevesebb mint három év alatt harmadolt az árfolyama. Mivel osztalék

Holdblog

Szabó Dávid: Érik a kriptó iparág

Mintha a korábbiaknál jóval kisebb hype mellett lenne alakulóban a kriptománia újabb köre. Milyen gátak szakadtak át az elmúlt időszakban, hol tart a szabályozás, hogyan... The post Szabó Dá

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Két éve erre a pillanatra vár Oroszország, most úgy érhet célt, hogy a Nyugat csak nézi

Senior web fejlesztő

Senior web fejlesztő
Díjmentes előadás

Hogyan vágj bele a tőzsdei befektetésbe?

Mire kell figyelned? Melyek az első lépések? Mely tőzsdei termékeket célszerű mindenképpen ismerned?

Díjmentes előadás

Ami még az állampapírnál is jobb befektetés

Az állampapírok mellett számos más befektetési lehetőség érhető el a piacon azoknak, akik szélesebb portfóliót szeretnének építeni és hosszú távon növekedést elérni.

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Infostart.hu

Ügyvédek

A legjobb ügyvédek egy helyen

Vállalati Energiamenedzsment 2024
2024. április 11.
Sustainable Tech 2024
2024. április 24.
Portfolio Agrofuture 2024
2024. május 23.
GEN Z Fest 2024
2024. május 9.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet
nő tőzsde