Technikai elemzés: a mozgóátlag használata

2002. február 1. | 10:39     
 
Küldés e-mailbenNyomtatható verzióHozzászólás
A technikai elemzés eszköztára igen széles, az egyik legnagyobb csoportját azonban a statisztikai módszereken alapuló vizsgálatok képezik. A statisztikai módszerek egyik legegyszerűbb fajtái a mozgóátlagok, melyek segítségével meghatározható az adott papír árfolyamának, vagy index értékének a trendje, s megállapíthatóak a vételi és eladási jelzések is. Alábbi írásunkban a mozgóátlag lényegét foglaljuk össze, s ismertetjük a módszer előnyeit, hátrányait, valamint felhasználási lehetőségeit.


Egyszerűsége és kevés kiinduló feltételezése miatt a mozgóátlagolású trendszámítást gyakran használják a fő tendencia felismeréséhez, valamint a vételi és eladási jelzések felismeréséhez.



De mit is jelent a mozgóátlagolás?  1/3 következő oldal →

A statisztikai értelmezés szerint a mozgóátlagolású trendszámítás lényege, hogy az idősor t-edik eleméhez úgy rendelünk hozzá trendértéket, hogy átlagoljuk az idősor t-edik elemének bizonyos környezetében lévő elemeket. Ahogyan tehát a megválasztott periódus halad előre, a legrégebbi adatok mindig kiesnek a mozgóátlagból, és helyükre a legfrissebb adat kerül.

Ha tehát a trend számításánál a t-edik elem előtt és után álló elemet vonjuk be a trendbe, azaz a környezetet 1-nek választjuk, akkor a mozgóátlag számítása a következő módon történik:


ahol ŷ a mozgóátlagot jelöli, y az árfolyam értékeket, a t pedig az adott periódust. Így három tagból álló átlagot számítunk minden egyes t elemre, amit 3 tagú mozgó átlagnak nevezünk.

Ebből pedig már egyértelműen következik, hogy a mozgó átlagoknak van egy igen lényeges tulajdonsága, mégpedig az, hogy nem lehet minden egyes elemhez mozgóátlagot számítani, így a megfigyelt idősor eleje és vége elvész.

Ez a formula a legegyszerűbb mozgóátlagolású trendet határozza meg, mely a lehető legegyszerűbben simítja ki az idősort, a t mozgatásával pedig biztosítjuk azt, hogy az alaptendencia megmaradjon. Minél jobban növeljük az átlag számításánál a tagok nagyságát, annál rövidebb lesz a kapott trend, és így természetesen a tendencia felismerése is nehezebb lesz.

A tőzsdei gyakorlatban azonban a mozgóátlagokat nem úgy számítják, hogy a kiválasztott adat környezetében végzik az átlagolást, hanem a kiválasztott adat előtti adatokra, így nem veszik el annyi darab mozgóátlagunk, mint a választott periódus fele. Az átlag számítása tehát nem centrikus, hanem visszatekintő.

A mozgóátlag tehát ebben az esetben is folyamatosan változik az árak változásának hatására, de mindig először az adott részvény, vagy index értéke változik, s csak ezt követően módosul a mozgóátlag értéke, így a mozgóátlag mindig utólag "mond valamit".


   1/3 következő oldal →
1. De mit is jelent a mozgóátlagolás?
2. A mozgóátlagok fajtái
3. Vételi és eladási jelzések

  Előző cikk Következő cikk 
Küldés e-mailben Nyomtatható verzió Hozzászólás







     
    EZT OLVASTA MÁR?
    11
    22
    33
    44
    55
    Partnereink:
        Kávé partner  

    © 2010 Portfolio.hu    |   RSS    |   Impresszum    |   Jogi nyilatkozat    |   Médiaajánlat    |   Adatvédelem    |   Hitelkalkulátor.hu    |   Visszajelzés