Előfizetői tartalom

A frászt hozza ránk a Telekom

Mit szeret hallani egy részvényes? Hát azt, hogy a vállalat, amelyben tulajdonos szépen nő, nem csak organikusan, hanem akár felvásárlásokkal is, a működési környezet javul, és ebből az egészből ő, mint tulajdonos nem csak az árfolyam emelkedésén, hanem (főként egy osztalékpapírnál) az emelkedő osztalékon keresztül is profitál. Na, a Magyar Telekom nem ilyen cég. Régen olvastunk annyi pesszimista kijelentést a Telekom menedzsmentjétől, mint most, de persze valahogy meg kellett indokolni, hogy a tavalyi és az idei 50-55 milliárd forint szabad cash-flowból miért fizet csak részvényenként 25-25 forint osztalékot a cég. De persze ennyi óvatoskodással könnyen le is lehet beszélni a várakozásokat, hogy aztán (főleg, ha a UPC vagy a Digi még sem lesz olyan kemény ellenfél) jól meg lehessen verni azokat, és a végén mindenki boldog legyen mondjuk egy 35 forintos osztalékkal.

Veszélyek mindenüttÁltalában azzal indítjuk az összefoglalóinkat, hogy a várakozásokhoz képest milyen lett egy vállalat legutóbbi negyedéve, milyen trendek rajzolódnak ki, de a Telekomnál most kivételt teszünk, mert van ennél egy sokkal fontosabb téma, mégpedig az, hogy a vállalat menedzsmentje milyen borúsan látja a jövőt, a verseny- és a szabályozási környezet változását....

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés