Már túl vannak az első egyeztetésen.
Jöhet a blokád?
"A szuverenitás nem képezheti alku tárgyát."
Záporoznak a kritikák.
Tucatnyi államban hirdették ki a veszélyállapotot.
Jelentkezz most!
Óriási mozgások a japán jenben is.
Trükkös megoldáshoz nyúlhatott a jegybank.
100 dollár fölött járt az ezüst árfolyama.
Először a gazdagoknak, aztán mindenkinek elérhetővé tenné a kriptokereskedést.
Ingyenes agrár és energetikai rendezvény Budapesten.
Ennek sokan fognak örülni.
A kormányfő szerint bocsánatot kellene kérnie.
Elfordulnak Amerikától az európai pénzügyi óriások.
És hogyan hathat az OTP-re a Tisza Párt esetleges győzelme?
A következmények globálisak lehetnek.
Jót mehet idén a lemaradó.
Döntő napok előtt állunk.
Az eseményen hirdetik ki a Kárpát-medence 50 legjobb magyar borászának névsorát is.
Az eddigi legnagyobb Trump-ellenes tiltakozást szerveznék meg.
Magyarország is szépen teljesített.
Szerezze meg jegyét még a legjobb árakon!
Az éves fogyasztás 10-12 liter.
A különadók elleni precedens értékű döntést hoztak Luxemburgban.
Ma indult a per.
Azt is kimondta, mit kellene tennie Európának, és miért téved óriásit Trump.
Állami támogatást is kaptak hozzá.
Megpróbálták törölni, de hiába.
Akadnak kétségek afelől, hogy ez megvalósítható-e.
Naponta 250 ezer utas használja ezeket.
Két Szu-35-ös kísérte.
Átlagosan.
Súlyos átverés.
A kérdés, hogy a mostani helikopterpénz mire lesz elég.
Mégis mi történik Abu-Dzabiban?
31 MW-nyi energiatároló épül.
A klímaváltozás elleni harc részeként.
London szerint sikerült keményen odalépni.
Mi jön ezután?
Figyelmeztet az Útinform.
A Reneszánsz Kőfaragó Zrt. tulajdonosait kérdeztük.
Előadásunkon bemutatjuk a Portfolio Online Tőzsde egyszerűen kezelhető felületét, a számlatípusokat és a gyors kereskedés lehetőségeit. Megismerheted tanácsadó szolgáltatásunkat is, amely segít az első lépések megtételében profi támogatással.
Tőzsdéznél, de nem tudod, merre indulj? Ismerd meg egy aktív trader és egy alapkezelő gondolkodását a Portfolio Investment Services online előadásán Vidovszky Áronnal!
Az Otthon Centrum kitekintése szerint.
Új időket élünk.
Mi a valóság a sarkkörön túl?
Más is változik az új KRESZ szerint.
Mi lesz így az újlakásárakkal?
2026. január 27.Online
2026. február 19.Crowne Plaza Budapest
2026. február 24.CEU Nádor Event Center
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében.
Nincsenek egyedül a kihívásokkal.
Az otthon startos kiemelést kapott fejlesztő Szegeden tervez lakóparkot.
A leépítés az irodai dolgozók tizedét érintheti.
Balesetveszélyes a tapolcai “Y-házak” néven ismert lakóépületegyüttes állapota.
Zajlik az első kereskedési nap.
A Scope Rating elemzése szerint.
Peszkov jelentette be.
A miniszterelnök szerencséje, hogy az ellenzék egymást jobban utálja nála.
Szabolcsi Lajost, a Dallmayr Magyarország ügyvezetőjét kérdeztük.
Figyelmeztet az operatív törzs.
A szolgáltatások Párizsban fékeztek, Berlinben viszont tart a bővülés.
Volker Türk figyelmeztetést adott ki.
A sziget hovatartozása egyre inkább vörös vonalnak számít Peking szemében.
"Ki tudja, hol áll meg s kit hogyan talál meg?"
2025 legnagyobb magyar gazdasági sztoriját az Otthon Start szállította.
A fővárosnak holnap éjfélig kell visszafizetnie tartozásait.
Csokorba gyűjtöttük az egész évet meghatározó fintech sztorikat.
Szabados Richárd NGM-államtitkár elemzése.
Egyre több tehetős francia kereshet másutt lakhelyet a Barnes szerint.
Még így is az EU-átlagon felüli az otthon élő fiatalok száma hazánkban.
Lemaradt az EU-ban Magyarország lakáspiaci forgalma, hiába élt már az Otthon Start.
A megtakarítások ihatják meg a levét.
A magyar tőzsde BUX indexe 40 százalékos emelkedést ért el 2025-ben, amivel az európai élvonalba sorolható. Ha ezt kiegészítjük a forint nemzetközi devizákkal szembeni erősödésével, kifeje
Az ISO 27001 projekt harmadik szakasza a felkészítés lezárását, az érett működés bemutatását és a tanúsító auditorok fogadását jelenti. Ez az időszak már nem a kialakításról, hanem a
A tartozás, ami nem enged el Ma Magyarországon emberek százezrei élnek úgy, hogy mindennapjaikat egy régi banki hitel, kölcsön vagy más pénzkövetelés terheli. Sok esetben olyan tartozásról
Az MNB adatai alapján a személyi kölcsön igényléseknek már a 45 százaléka az online térben zajlik. Így sokkal kényelmesebb, egyszerűbb lehet a hitelfelvétel. Ezért cserébe azonban elveszhet
Móricz Danival fejtjük meg, hogy érdemes lenne-e eladni Grönlandod Trumpnak. Jó szórakozást! Milyen platformokon találjátok még meg? A HOLD After Hours podcastek megtalálhatók a Spotify,&#
Az egyik cég egy átállás során négymillió ügyfél adataival vétett komoly hibát, a másik az eldurvuló energiaárak miatt sodródott bajba, a harmadik pedig a legnagyobb... The post Akkor is ké
A 2025-ös év meghatározó trendje a mesterséges intelligencia felfutása, a legkülönbözőbb szoftverek használatának berobbanása, az újabb és újabb fejlettebb modellek harcba állítása, az egymással versengő chatmegoldások. A legnagyobb nemzetközi technológiai vállalatok egymásra licitálva jelentik be folyamatos fejlesztéseiket, beruházásaikat, de az...
A hazai ingatlanpiac kiemelt évindító szakmai, üzleti és networking rendezvénye, hogy még tágabb perspektívából indítsuk az évet! Az ingatlanpiac szárnyaló vagy éppen nyomás alatt lévő folyamatait, jelenségeit, kihívásait, lehetőségeit napi szinten érezzük a bőrünkön, de kibeszélni, egyeztetni, személyes véleményeket cserélni és...
Befektetési konferenciánkon profi befektetőkkel, alapkezelőkkel, iparági szakértőkkel, elemzőkkel arra keressük a választ, hogy hogyan érdemes átrendezni a portfóliókat 2026-ra ráfordulva, milyen eszközök teljesíthetnek jól a magasabb vámokkal és deglobalizációval jellemezhető új világban, milyen hullámokat vethetnek a jegybankok kamatcsökkentései, mik lesznek a nyertesei...
A kezdeti sikeren felbuzdulva a család tagjai egyre több pénzt csaltak ki az idős férfitól.
A Nemzetgazdasági Minisztérium támogatási csomagot indít az Agrárminisztérium kezdeményezésére.
A vasárnapi döntőben a házigazda olimpiai bajnok szerb és az olasz csapat összecsapásának győztesével találkozik a Varga-legénység.
Barkat határozottan támogatta a Trump-adminisztráció békejavaslatát, amit jobb alternatívának nevezett az "elfogult ENSZ-nél".
Sokak nem érezték stabilnak anyagi helyzetüket tavaly év végén. Saját kutatásunk kitöltőinek java része úgy érzi, az ország gazdasága stagnál vagy romlik. Mutatjuk a részleteket!
Az Aston Villa kerekesszékes szurkolói embertelen körülmények között voltak kénytelenek szurkolni csütörtökön Isztambulban.
Fejenként 11 kg-mal, 99 kg/fő-re csökkent az éves zöldségfogyasztás a németeknél.
Globálisan 12%-kal kevesebb paradicsom került feldolgozásra, mint egy évvel korábban.
Súlyos büntetést kapott egy balatoni horgász, aki szabálytalanul vezette fogási naplóját és jogellenesen cserélte ki a kifogott halat.
Ukrajnában az élénk kereslet szűkös kínálattal párosulva 15%-kal magasabb árakat eredményez a tavalyinál a kígyóuborka a piacán.
Az EU-ba érkező baromfihús mennyisége 2025 első nyolc hónapjában az előző év hasonló időszakához viszonyítva 5,5 százalékkal nőtt.
Magyar kutatók segítenek az amerikai űrügynökség műholdas talajnedvesség-adatainak pontosságát ellenőrizni.