Előfizetői tartalom

Az életbiztosítás halála? - A rendszerváltás óta nem volt ilyen

Évek óta kongatják a vészharangot a magyar életbiztosítási piacon, de talán most a leghangosabban. A pesszimista vélemények szerint túl alacsony az ügyfelek kockázattudatossága, ezért a kockázati védelmet jelentő hagyományos termékek helyett továbbra is csak a befektetési jellegű (unit-linked) termékek adhatók el. De csak elvben, a piac korábbi motorjának számító unit-linked termékek felett ugyanis eljárt az idő, helyüket egyre inkább más befektetési termékek foglalják el, a biztosítók kárára - mondják. Utánajártunk, a piaci trendek indokolják-e ezt a borúlátást, és kiderült: - soha (legalábbis a rendszerváltás óta) nem vontak ki az ügyfelek az életbiztosításokból annyi pénzt, mint 2012 első felében, - az új szerzések 16%-kal visszaestek a tavalyi év első feléhez képest, a biztosítói kifizetések viszont 21%-kal nőttek, - az életbiztosítási piac díjbevétele reálértéken idén elmaradhat még a 2005-ös szinttől is, - 2006 végéhez képest 574 ezer szerződés "tűnt el" a piacról, és a visszaesés folyamatos. Az életbiztosítási piac további (kevésbé mérhető) válságjelei csak ráerősítenek erre, aminek egyik legutóbbi példája a Brokernet "szétválása". Baljóslatú tény, hogy a Brokerneten kívüli életbiztosítási piac - úgy tudjuk - az elmúlt évtizedben semmifajta növekedést nem produkált. Az életbiztosítási piac visszafordíthatatlan hanyatlásáról viszont talán még korai beszélni.

Szerződésszám, penetráció, konklúzió. Szerződésszám 2012 júniusának végén a magyar biztosítótársaságok 2,639 millió életbiztosítási szerződést kezeltek, vagyis az állampolgároknak átlagosan több mint negyede rendelkezett valamiféle életbiztosítással. A palettát a unit-linked és az ezekhez sok tekintetben hasonlító vegyes életbiztosítások uralják, a klasszikus...

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés