FONTOS A 4iG nem veszi meg a T-Systemst
kbc_getty
Bank

Örülnek a befektetők a számoknak: jelentett a K&H anyabankja

Portfolio
612 millió eurós profitról jelentett a belga KBC csoport, a K&H anyabankjánál a nettó kamatbevételek, valamint a díj- és jutalékbevételek emelkedni tudtak, a kereskedési bevételek viszont gyengén szerepeltek. A befektetők úgy tűnik, örülnek a csoport számainak, a KBC részvényeinek árfolyama  a nyitást követően közel 3%-ot erősödik.

A K&H anyabankjának főbb, harmadik negyedéves számai:

  • A nettó kamatbevétel 4%-kal 1174 millió euróra nőtt az előző negyedévhez képes, éves összevetésben ez 3%-os növekedésnek felel meg. A csoport szerint a kamatbevétel elsősorban annak köszönhetően tudott nőni, hogy nőtt a hitelállomány, emelkedtek a rövid kamatok a cseh piacon és csökkentek a finanszírozási költségek.
  • Éves összevetésben a nem életbiztosítások értékesítési bevétele 9%-kal 192 millió euróra nőtt június végéhez képest.
  • A nettó díj- és jutalékbevételek az előző negyedévhez képest 2%-kal, az egy évvel korábbi adathoz viszonyítva pedig 5%-kal lettek nagyobbak, a harmadik negyedévben 444 millió eurót kitéve. A növekedésben szerepet játszott a CMSS cseh bank teljes konszolidációja, valamint a bankolási és alapkezelési díjak növekedése.
  • A csoport közleményéből kiderül az is, hogy a negyedévben 25 millió eurót tett ki az értékvesztési ráfordítás, ez több mint 10 millióval kevesebb a második negyedévben mértnél, az előző év hasonló időszakához mérten pedig 8 millió euróval.
  • A KBC a harmadik negyedévben 612 millió eurós nyereséget könyvelt el, ami elmarad az előző negyedéves 745 milliótól, valamint a tavalyi harmadik negyedéves 701 millió eurótól is.

Johan Thijs KBC-vezér a gyorsjelentés kapcsán kiemelte, hogy bár a vizsgált negyedévben a nettó kamatbevételek, valamint a díj- és jutalékbevételek emelkedni tudtak, a kereskedési bevételek gyengén szerepeltek, miután az osztalékbevételek is szezonálisan alacsony szinten maradtak,és az egyéb bevételek is visszaestek. Ez utóbbi esetében inkább a második negyedév profitált, a CMSS fennmaradó 45%-os részesedésének megszerzése 82 millió eurót hozott akkor a konyhára.

A befektetők úgy tűnik, örülnek a csoport számainak, a KBC részvényeinek árfolyama a nyitást követően közel 3%-ot erősödik.

Címlapkép: Digital Light Source/Universal Images Group via Getty Images

Frankfurti tőzsde
BETzaszlo
szijjartopeter
bróker marcsi_mti
citadella budapest_getty
munkás
kozossegifinanszirozas
nyse trading floor
Népszerű
Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
2020. február 27.
Építőipar 2020
2020. április 7.
Portfolio-MAGE Járműipar 2020
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Ügyvédek

A legjobb ügyvédek egy helyen

Infostart.hu

Értékpapír üzletkötő

Értékpapír üzletkötő
Esti szeminárium
A legegyszerűbb módszer, hogy a valószínűségeket saját oldaladra állítsd.
A legjobb karácsonyi ajándék
Az alapoktól a trendkövető kereskedési stratégiákig kísér a könyv.
kozossegifinanszirozas