Bank

Vállalkozások, figyelem: soha nem látott feltételekkel indul az új Növekedési Hitelprogram

Portfolio
Akár bérfizetésre és akár 20 milliárd forintos összegben is felvehetők lesznek a fix kamatozású NHP-s hitelek a vállalkozások számára – jelentette be ma Matolcsy György MNB-elnök. A cégek által fizetendő kamatról persze a banki verseny dönthet, de maximuma változatlanul 2,5% lesz, a jegybank pedig további 4%-kal egészíti ezt ki a bankoknak 2021 közepéig. Bár egyes részletek még nem ismertek, nagyon úgy tűnik, hogy soha nem volt még ilyen kedvező a program a cégeknek, már csak a bankok hitelbírálatán múlik, kik fogják tudni felvenni a válságos időszakban.

Az MNB további bejelentéseiről itt írtunk:

Az NHP mellett a kormány is indít új hitelprogramokat, illetve kibővíti a meglévőket, amelyek az MFB-nél, az KAVOSZ által koordinált Széchenyi Kártya keretében, az Eximbanknál, illetve garanciával a Garantiqánál lesznek elérhetők. Ezekről Palkovics László miniszter árult el ma információkat, bár számos részlet még nem ismert: 

A jegybank 2013 óta, kisebb megszakításokkal életben tartotta a Növekedési Hitelprogramot (NHP), jelenleg is fut ennek egy NHP fix nevű szakasza a hosszú távon fix kamatozású források elérhetővé tételére a kisebb cégek számára. A koronavírus-járványra való tekintettel azonban minden eddiginél bőkezűbb programot kaphatnak április közepétől a kis- és középvállalkozások. Olyan lesz a program, hogy az eddigi NHP-szakaszok gyakorlatilag összes előnyét egyesítheti – jelezte a jegybank.

Az alábbiakat tudjuk a Matolcsy György által ma bejelentett új hitelprogramról:

  • április 20-án indul,
  • NHP Hajrá névre fog hallgatni,
  • a jegybank által refinanszírozott, de a pénzügyi intézményeknél, pl. kereskedelmi bankoknál igényelhető hitel lesz az eddigiekhez hasonlóan,
  • kamata a korábbiakhoz hasonlóan legfeljebb 2,5% lehet a vállalkozás számára,
  • a jegybank a refinanszírozási hitelt 0%-on adja a bankoknak, és 4%-os „kamattámogatást” is biztosít nekik 2021 közepéig,
  • a futamidő végégi fix kamatozást biztosít,
  • fejlesztésre, beruházásra, forgóeszköz-finanszírozásra, bérfizetésre és hitelkiváltásra is használható lesz,
  • akár 20 évre, de rövid távra is felvehető (forgóeszköz-hiteleknél a 3 év a maximum),
  • maximális összege 20 milliárd forint lesz,
  • a program keretösszege 1500 milliárd forint (ebből 1000 milliárd új, 500 milliárd pedig az NHP fixből átcsatornázott összeg).

Ismerős és új feltételek

A program igazi újdonsága a nagyon hosszú, 20 éves elérhető futamidő és a 20 milliárdos felső összeg, valamint az, hogy a bankok 4%-os kamattámogatást is kapnak hozzá 2021 közepéig. Ennek formája az, hogy a jegybank sterilizálja egy preferenciális jegybanki betét formájában az egyes bankok által kihelyezett NHP-összeget, amelyre a jövő év közepéig 4%-ot fizet.

Matolcsy György arra is felhívta a figyelmet, hogy a bankoknak 2 héten belül kell elbírálniuk a hitelkérelmet, ellenkező esetben más bankoknak adják a jogot a hitel kihelyezésére.

10 milliárdos felső összegre és forgóeszköz-finanszírozásra korábban is elérhető volt már az NHP, a legutóbbi időszakban azonban már a kisebb hitelösszegek és a beruházási célok domináltak.

Mennyi van most vállalati NHP-ban?

Megkérdeztük az MNB-t, hogy a nem pénzügyi vállalatok hitelállományából mennyi az, ami NHP-s hitel volt 2019-végén (e nem pénzügyi vállalatok hitelállományát mutatják ábráink). A társas vállalkozásoknál kint lévő 2019. év végi NHP-s állomány 670 milliárd Ft volt, ebből az NHP fix konstrukció keretében nyújtott 192 milliárd Ft-ot tett ki – közölte megkeresésünkre a napokban a jegybank.

Felhívták figyelmünket, hogy ezek a volumenek nem tartalmazzák a pénzügyi vállalkozások által nyújtott NHP-s hiteleket és lízingügyleteket, valamint az egyéni vállalkozók részére – akár hitelintézetek, akár pénzügyi vállalkozások által – nyújtott ügyleteket, mivel ezek nem képezik részét a nem pénzügyi vállalatok monetáris statisztikákban föllelhető hitelállományának.

Címlapkép: Shutterstock

Holdblog

Fára a majmok másszanak!

HOLD After Hours. Nyúl helyett pingvinapukák! - az ünnepek lagymatagsága helyett, legyen velünk ideges! Jó szórakozást! 00:45    A Ryanair Alapkezelő 02:55    Rosenbe

Kasza Elliott-tal

Leggett & Platt Inc. - elemzés

Nem értem a LEG mozgását. 2021 közepe óta esik az árfolyama, akkor 59,16 USD volt az ATH, most éppen 19,08-at ér, azaz kicsit kevesebb mint három év alatt harmadolt az árfolyama. Mivel osztalék

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Ennyi volt! - Lázár János rendelettel irtja ki a nyerészkedést az építőiparból

Senior web fejlesztő

Senior web fejlesztő
Díjmentes előadás

Hogyan vágj bele a tőzsdei befektetésbe?

Mire kell figyelned? Melyek az első lépések? Mely tőzsdei termékeket célszerű mindenképpen ismerned?

Díjmentes előadás

Ami még az állampapírnál is jobb befektetés

Az állampapírok mellett számos más befektetési lehetőség érhető el a piacon azoknak, akik szélesebb portfóliót szeretnének építeni és hosszú távon növekedést elérni.

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Infostart.hu

Eladó új építésű lakások

Válogass több ezer új lakóparki lakás közül Budán, Pesten, az agglomerációban, vagy vidéken.

Vállalati Energiamenedzsment 2024
2024. április 11.
Sustainable Tech 2024
2024. április 24.
Portfolio Agrofuture 2024
2024. május 23.
GEN Z Fest 2024
2024. május 9.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet
otp bankfiók belső és külső képek, logó