A horvát földrengés Magyarországon is százmilliós kárt okozott

Portfolio
A decemberi 28-29-i horvátországi földrengések Magyarországon is okoztak anyagi károkat. Két nap alatt több száz bejelentés érkezett a biztosítókhoz, amelyek arra számítanak, hogy az elkövetkező napokban ezek száma még nőni fog - olvasható a Magyar Biztosítók Szövetségének (MABISZ) közleményében.

A hét eleji horvátországi rengések közül alapvetően a keddi, 6.5-ös erősségű földmozgás nyomán keletkeztek anyagi károk magyar területen is, elsősorban a Dunántúl déli részén. A biztosítókhoz szerda estig több mint ötszáz bejelentés érkezett főként Baranya, Somogy, Zala, Tolna megyéből, de kisebb mértékben Budapestről, Veszprém, Fejér megyéből is. A károk összesített nagysága előreláthatólag meghaladja a százmillió forintot. A jellemző bejelentések: levált a vakolat, repedések keletkeztek a fő- és melléképület falán, a födémen, az ablaküveg megrepedt vagy betört, súlyosabb esetekben megdőlt a kémény vagy éppen burkolatok repedtek meg.

Több társaság is jelezte, hogy az adatok nem véglegesek, további bejelentésekre számítanak. A biztosítók arra kérik ügyfeleiket, hogy amint szembesülnek az okozott károkkal, tegyék meg bejelentéseiket, személyesen, telefonon, vagy akár e-mailen is. (A szerződések is rögzítik, hogy az ügyfeleknek a károk észlelésétől a bejelentés megtételéig mennyi idő áll rendelkezésükre – jellemzően 3-5 nap.)

A mostani bejelentések nyomán kifizetendő kárösszegek egyébként nem számítanak kirívónak, egy-egy nagyobb nyári vihar ugyanis akár több milliárdos nagyságrendben is megterheli a biztosítói kasszákat. Mindenki, aki rendelkezik lakásbiztosítással, számíthat az okozott károk megtérítésére, mivel valamennyi lakossági vagyonbiztosítás alapját képezik a tűz- és elemi károk összefoglaló néven említhető kockázatok, úgy, mint a tűz, robbanás, villámcsapás, szélvihar, felhőszakadás, jégeső, árvíz, földrengés stb. Az elemi károk kockázatait fedező alapbiztosítások már havi néhány ezer forintért elérhetőek. (Az MNB tavalyi statisztikája szerint a lakásbiztosítások átlagára évi 36 ezer forint.) A mintegy négymillió magyarországi lakóingatlannak jelenleg a 72-73 százaléka rendelkezik biztosítással.

A címlapkép forrása: Getty Images. 

© 2024 Portfolio

Impresszum     Szerzői jogok     Jogi nyilatkozat     Médiaajánlat     Adatvédelem     ÁSZF